.:: Vásárhely.ma ::.

Vonzó a magyar állampolgárság

Meghaladta a 60 százalékot a magyar állampolgársággal rendelkező felnőtt korú romániai magyarok aránya – adta hírül Eurotrans Alapítvány. Az RMDSZ mellett működő szervezet egy friss közvélemény-kutatásra hivatkozik, amelyet megrendelésére a SoDiSo Research készített.

 A felmérés a romániai magyarok magyar állampolgárság kérdéséhez fűződő viszonyát és terveit, valamint a támogatási lehetőségek igénybevételének gyakoriságát és hajlandóságát mérte fel.

A kutatás válaszadóinak 61 százaléka igényelte a magyar állampolgárságot, 18 százalékuk még nem kérvényezte a honosítást, de tervezi ezt megtenni valamikor a jövőben, 19 százalékuk pedig egyáltalán nem szándékszik igényelni. Ez utóbbiak aránya jelentősen csökkent a korábbi kutatási eredményekhez képest.

Jellemzően a nagyobb városokban élők, a fiatalok, illetve a magasabb iskolai végzettséggel rendelkezők körében kiemelkedő a magyar állampolgárság megléte.

Számos támogatás és kedvezmény igényelhető a határon túli magyar állampolgárok számára, ezek igénybevételére is kitért a kutatás:

A Magyar Kormány által biztosított közvetlen külhoni támogatások közül a Szülőföldön magyarul elnevezésű nevelési-oktatási támogatás a legnépszerűbb, a válaszadók 57 százaléka nyilatkozott úgy, hogy ő, vagy valamelyik közeli családtagja igénybe vette ezt az elmúlt években.
A kimondottan az állampolgársággal rendelkezőket célzó támogatási formák közül a mintegy hét éve igényelhető anyasági támogatás kérelmezéséről a válaszadók 16, a babakötvény igényléséről pedig 12 százaléka számolt be.

A Magyarország területén biztosított utazási támogatások igénybevételéről kevesebben számoltak be, a megkérdezettek 6 százaléka élt ezzel a lehetőséggel.

Ezen a támogatási területen jelentős változás lép életbe március 1-től: ekkortól a Magyar Igazolvánnyal rendelkező külhoni állampolgárok négy helyett évi tizenkét alkalommal élhetnek a kedvezménnyel, és az eddigi 90 százalékos kedvezmény helyett teljes ingyenességre lesznek jogosultak.

Mint ismert, Romániában a honosítást az RMDSZ alapítványa, az Eurotrans végzi, amely az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Demokrácia Központjaitól vette át a feladatot. A kutatás hibrid módszertannal készült, 2023 novemberében 1213 személy telefonos, illetve 2024 januárjában 882 válaszadó személyes lekérdezésével. A felnőtt korú erdélyi magyarokra reprezentatív minta teljes mérete így 2095 személy, az eredmények 95 százalékos valószínűség mellett ± 2,9 százalékos hibahatárral érvényesek.

(Fotó: Ács Tamás)

vasarhely.ma

Kövess minket a
Facebookon!

Követem!

124

Mi a véleménye a Főtér tervezett átrendezéséről?