.:: Vásárhely.ma ::.

Vízkereszt napjától szállítják el a fákat

Marosvásárhelyen – a polgármesteri hivatal közleménye szerint – január 6-án indul a karácsonyfák begyűjtése. A köztisztasági vállalat február végéig gyújti be a fákat az alábbiak szerint:

  • A lakónegyedekből, naponta, a háztartási hulladékgyűjtési ütemterv szerint;
  • Egyéni háztartásokból, a háztartási hulladékgyűjtési program alapján.

Van, aki előbb állítja és díszíti fel a karácsonyfát és előbb is bontja le, míg van aki tartja magát a hagyományokhoz és december 24-én állítja fel és Vízkeresztkor, január 6-án bontja le. Vízkereszt napját tekinthetjük a karácsony lezárásának, azaz  epifániának, de az Úr megjelenésének és háromkirályok napjának is szoktak nevezni.

E dátumot arra jelölték ki, hogy a meghittséget és a szeretet a vidámság és a mulatság, azaz a farsang váltsa fel, mellyel búcsúztatjuk a mögöttünk álló évet és köszöntjük az újat. Tartják még úgy is, hogy a karácsonyfa előbb vagy később bontása balszerencsével teli évet hoz magával.

Bizonyos helyeken azonban február 2-ig, Gyertyaszentelőig állt a karácsonyfa. Vízkereszt tehát egyben a nagyböjtig tartó farsangi időszak kezdete is. Ennek hossza változó, a nagyböjt kezdetét jelentő hamvazószerda időpontjától függ.

Kulcsár Andrea

Kövess minket a
Facebookon!

Követem!

25

Miként telt a karácsony?