Versenyfutásban a magyarok szavazataiért

Ha Marosvásárhelyen valamiben lényegesen eltért az idei helyhatósági választási kampány, az az, hogy a román jelöltek valósággal körbeudvarolták a magyar választópolgárokat. Ami a normalitás jeleként is felfogható. Azonban megtévesztő is lehet.

Nyolc napon keresztül megpróbáltuk bemutatni a polgármesteri székért versenybe szállókat, ugyanakkor esélyeiket illetően is előrevetítésekbe bocsátkoztunk. Ma a magyarokhoz való viszonyulásukat vetjük górcső alá.

Mintha nem is a szélsőséges AUR jelöltjeként szállt volna versenybe Cristian Vântu. A vegyes házasságból, magyar anyanyelvű orvos mindvégig tisztelettudóan beszélt a kisebbségekről, és a Vásárhely.ma-nak is hangsúlyozni kívánta, hogy ő nem a párt nacionalista vonalát képviseli, hanem azt, amely a hagyományos keresztény értékek védelmét szorgalmazza. Egyfajta fideszes politikushoz hasonlította magát, mintsem George Simion és a futballhuligánok hívének. A kampányban helyenként kétnyelven kommunikált, ami a magyar választók tiszteletének elnyeréséhez talán elegendő, ám a voksok megszerzéséhez aligha. Éppen ezért már most borítékolni merjük, hogy az AUR-os tipológiától teljesen elütő Vântu lényegesen kevesebb szavazatot fog kapni mint az általa képviselt párt.

Radu Bălaşnak és politikai alakulatának, a Szabademberek Pártjának nem kellett különösebb erőfeszítést tennie azért, hogy a magyarokat anyanyelvükön szólítsa meg. A POL nem csak akkor kommunikál kétnyelven, amikor szavazatokra van szüksége. Néhány évvel ezelőtt a vegyes párt és önkormányzati képviselője Bethlen Gáborról próbálta elneveztetni a 7-es számú általános iskolát, azonban kezdeményezését, paradoxon módon, egy másik javaslattal éppen az RMDSZ gáncsolta el. (A két javaslat „kioltotta” egymást, így a felsővárosi iskolának a mai napig sincs neve.) Aki meg ismeri Bălaş újságírói múltját, az tisztában van azzal, hogy írásaiban a tősgyökeres marosvásárhelyi fiatalember még egy fél mondat erejéig sem próbálta kijátszani a nacionalista kártyát.

A jobboldali alakulatok jelöltje, a PMP-s Radu Pescar is a multikulturalitás jegyében igyekezett feltüntetni magát. A hét első felében elültette a román–magyar barátság fáját, felemlegette felesége magyar rokoni szálait, azonban nem tudta felejtetni, hogy a magyarellenes Marius Paşcan nevével fémjelzett néppártot képviseli. Amelynek színeiben a városi önkormányzatban több magyar kérdésben – mint például a Ráküczi iskola ügye vagy az utcaátnevezések – a magyarokkal ellentétes oldalra helyezkedett.

A függetlenként, isteni sugallatra versenybe szálló Rodica Baciu végig tisztelettudóan kampányolt, mindössze az utóbbi napokban fricskázott oda az RMDSZ-nek. Ezzel azonban még nem állíthatjuk, hogy bántotta volna a magyarokat. Reklámanyagainak egy része mindkét közösséghez szólt. A kampányban használt kétnyelvűsége azonban megtévesztő lehet; az általa vezetett Materom autóalkatrész-forgalmazó vállalat kommunikációjában nem köszön vissza ez az európai szemlélet.

A szintén függetlenként induló vállalkozó Cosmin Pop is arról próbált meggyőzni, hogy szoros viszonyt ápol a vásárhelyi magyarsággal. Merthogy, többek közt, református bölcsődét, majd óvodát épített. Egészen pontosan a református egyház megrendelésére, a magyar állam pénzéből elvégzett egy pár olyan nagyszabású munkát, amiért cége megkapta a jussát. Az tagadhatatlan, hogy ha a 24. órában nem lép közbe, és nem nyúl mélyen a zsebébe, a közösség épített örökségének egy fontos eleme, a Bürger-villa valószínűleg a koronkai vagy a szentpáli omladozó kastélyok sorsára jut. Azt viszont már nemigen érteni, hogy a megmentett és csodálatosan felújított épület homlokzatán miért nem kapott helyet az Aranykakas magyar neve is.

A Marosvásárhelyen született és felnőtt Horaţiu Suciu kampányából sem csöpögött a nacionalizmus. A jelentős tekintélynek örvendő szívspecialista szakmájából és a komolyan vett hippokratészi esküből adódóan a kórházban soha nem tett különbséget magyar és román között, mindenkinek, akinek tehette, megpróbálta szebbé tenni az életét. De az utóbbi két-három hónapban bármennyire is próbált függetlenként fellépni, nem tudta feledtetni, hogy abból a Nemzeti Liberális Pártból származik, amelyet Maros megyében a magyarokba időnként durván betalpaló Ciprian Dobre vezet. Ugyanakkor annak az orvosi egyetemnek a szenátusi elnöke, amely az utóbbi évtizedben mindent megtett a magyar nyelvű oktatás holtvágányra tereléséért. És a városi tanácsban is elmaradtak a magyarbarát szavazatai.

A kampányban kellemes csalódást okozott Dorin Florea. A húsz éven keresztül a hisztérikus kirohanásairól ismert politikus ezúttal visszafogta magát, és csak módjával vagdosta ellenfeleit, azok közül is inkább a román nemzetiségűeket. A számára kellemetlenné vált munkát ezúttal is egykori segédjére és egyben kebelbarátjára bízta. Nagyon ügyelt arra, hogy még véletlenül se sértegesse a magyarságot, mi több számos kétnyelvű üzenetet fogalmazott meg. Mintha teljesen kicserélték volna, elütött attól a Floreatól, aki 2000 nyarán, máig is vitatott győzelme másnapján tartott főtéri nagygyűlésen kijelentette, hogy „az Isten is román volt”. A volt polgármesternek hosszú idő kellett ahhoz, hogy felmérje, városatyaként nem lehet lépten-nyomon a magyarok megalázója, jogaik sárba tiprója. Valamikor a 2010-es évek után váltott, de nem szabad elfelejteni, hogy a törvény garantálta kisebbségi jogokat holmi kegyekként meg apránként csepegtette. Félmegoldásai közé tartoznak azok az utcanévtáblák, amelyeken csak az utca szócska jelenik meg magyarul, illetve az azóta lecserélt városszéli településnévtáblák. Ezeket ugyan háromnyelvűre találta ki, de arra is ügyelt, hogy a román megnevezéshez képest a magyar és német felirat lényegesen kisebb betűkkel jelenjen meg.

Nyilván, hogy Soós Zoltán esetében fel sem merülhet a magyarellenesség. Bár egyes román politikusok meg újságírók megpróbálják nacionalistának vagy akár sovénnak beállítani, ez nem igaz. Ugyan alpári eszmefuttatásnak tűnt, de a románok kék sarokba való küldése is inkább egy rendkívül szerencsétlen, mondhatni buta elszólásnak bizonyult, mintsem gyűlölködő megnyilvánulásnak. Ennek azonban 2020 karácsonya óta is issza a levét – sajnos nem csak ő, hanem a város magyarsága is. Azóta ugyanis Soós kínosan ügyel arra, nehogy olyan „engedményeket” tegyen a magyarságnak, amelyek esetleg zavarnák a románokat; ami a tőlük remélt szavaztok számában is megmutatkozhatna. A kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezése nagyon lassan halad, a Bodor-kút újjáépítése feledésbe merült, a források nevének hivatalosítása elmaradt, a postaréti Székely vértanúk emlékműve körüli csillag „kiszabadítása” négy év alatt sem került napirendre.