Vers a lelke, ha… – Sántha Attila és Zorkóczy Zenóbia rendhagyó irodalomórája

Rendhagyó irodalomórával ünnepelték meg Ady Endre születésnapját a segesvári Mircea Eliade Főgimnáziumban, majd az Aurel Mosora Általános Iskolában, ahol több tíz különböző korosztályú diák és négy pedagógus vett részt az eseményen.

Sántha Attila költő és a gyermekelőadásai által jól ismert színésznő, Zorkóczy Zenóbia részvételével ünnepelték meg a segesvári  magyar diákok Ady 146. születésnapját. „Az »,Én voltam Úr, a Vers csak cifra szolga« Ady-féle költői szerepvállalás emlékétől siklottunk át Sántha Attila, háromszéki költő rájátszásával abba a transzközépes metamodern (vagy micsodás) jelenbe, amelyben lehetne akár a ,»Félelem az úr, a vers csak szolga«. És akkor »Mitől jó a vers?« tevődik fel a kérdés bennünk. Az eredetiségtől, játéktól, iróniától vagy a képtelen székely nyelvjárású humortól?! Attól, ami éppen oldja azt a félelemjelző feszültséget, hogy a vers csakis komoly, ünnepi és hangzatosan kötelező lehet. Bizonyítottan nem. »Tudjátok, fiaim, egyszer/ titeket is hazahívnak,/ és akkor jönni kell, jönni kell«, fejezi be a költő az Ágtól ágig című versét” – vezetett be a rendhagyó magyaróra alapgondolataiba Fodor Gyöngyi, a középiskola irodalomtanára.

A diákok rácsodálkozhattak arra, hogyan vélekedik a Magyarország Babérkoszorúja díjas költő, Sántha Attila arról, milyen a jó vers, mi lehet az értelme, hogyan írható meg úgy, hogy csak éppen az a bizonyos szó ne legyen benne, amely a költői varázsától, a rejtélyességtől fosztaná meg az alkotást. Hisz a költészet otthonossá teszi a világot, és közösségvállalásra késztet. Jelenlegiekkel és múltbeliekkel találkozhat versek révén az olvasó, versmondó. Meghaladni önmagunkat és miért-kérdéseket feszegetni, átérezni vagy áthallani, azonosulni a költői énnel, megszövegezni érzéseket, késztetéseket vagy csak engedni a verszenének, a belsőben leperdülő filmnek, lélektörténésnek? Miért is ne? Mert sok ám a versbe kívánkozó miért minden nemzedékben. Ezt egy saját vers felolvasására vállalkozó verselgető diák által is megtapasztalhatták a jelenlevők.

És ha a versmondás mikéntje, csínja-bínja a téma, akkor Zorkóczy Zenóbia előadóművészként bizalmasan vallja a hitelesség fontosságát a megszólaltatásban, rámutat arra, ami sok fiatalnak kihívást jelent, hogyan is lehet azonosulni, mégis önazonosnak maradni a nemzedéken, századokon átívelő szövegek megszólaltatása közben. De mitől szép vagy sajátos a vers és a megszólaltatása? Az ember természetes igényétől, hogy kifejezze vagy sejtesse, megszólaltassa és megszólítsa a világot, embertársakat.

Vers a lelke mindennek, hogyha meghallgatjuk, visszhangozzuk, ráeszmélünk és játékba lépünk a nyelvi és lelki lehetőségekkel. Ha befogadjuk és felszabadítjuk a kimondhatatlant, az ismétlődő, sosem ugyanolyan valóságnak a kérdéseit és válaszait.