Vásárhelyről falura költözni

Évtizedekkel korábban a faluról városra történő költözés volt a jellemzőbb, hiszen a megélhetés, az iskola, a kényelem szempontjából vonzóbbnak bizonyult Marosvásárhely. Mára viszont ennek a fordítottját látjuk, egyre többen keresnek családi házat a környező településeken, városból falura költöznek. Vannak, akik csak alvásra, pihenésre használják a vidéki otthonukat, míg vannak olyan családok, akiknek az is fontos, hogy befogadja őket a közösség, annak tagjává válhassanak.

A városról falura költözésnek számos előnye van, de ugyanakkor a hátrányokról sem feledkezhet meg az, aki mérlegel: a saját udvar, a jó levegő, a nyugodt hangulat, a befogadó közösség ellenében a nehézkes tömegközlekedés, a zsúfolt utak, a kulturális intézmények hiánya, az egészségügyi szolgáltatások távolsága is mérlegre kerül.

Gumicsizmával a buszmegállóig

Bővült a család, a két szobás tömbházlakás már szűkösnek bizonyult, nagyobb lakásra volt szükségük, ezért költöztek Koronkába – idézi fel Miklósi-Kálmán Enikő a 15 éve meghozott döntést, amire azért volt szükség, mert túlságosan sokallták az árát egy három-négy szobás lakásnak, ráadásul garázsra is szükségük volt. „Minthogy egy másik tömbházba költözzünk, inkább a városközeli települést választottuk, ahol házban lakunk, van egy kis udvarunk, garázsunk, kutyánk” – magyarázta Enikő, aki azt is megosztotta velünk, hogy időbe telt, hogy megszokja a „falusi” életet. Bár minden a városhoz kötötte a családot, a munkahely, az iskola, azért mégis kellett alkalmazkodni a faluhoz. „Nehezek voltak az elején a körülmények, az utcánk még nem volt leaszfaltozva, gumicsizmában mentem a buszmegállóig, ott vettem fel a cipőt. Vezetékes víz sem volt még a házunkban. Nekem kellett jó öt év, hogy megszokjam” – magyarázta a háromgyerekes édesanya, aki az előnyökről sem feledkezik meg: saját udvar, kutya az udvaron, friss levegő, csend, jó szomszédok, öt percnyi séta az erdő. Igaz ugyan, hogy aki nem vezet autót, annak nehézkesebb a bejárás a városba. Másfél óránként járt a kisbusz, majd a covid idejére felfüggesztették, utána pedig visszaállt, de jóval nagyobb időintervallummal. Például délelőtt 9 és déli egy óra között nincs járat. Igaz, hogy gyalog alig 15 percre található Marosvásárhely városszéli bevásárlóközpontja, ahol már buszra lehet ülni. Ami a beilleszkedést illeti, Enikő elmondta, hogy könnyen be tudnának illeszkedni, hiszen a koronkaiak befogadók, ellenben ők még nem igyekeztek részeseivé válni a közösségnek. Ezt azzal magyarázza, hogy a falu közepétől távolabb laknak, illetve, hogy még túl sok minden köti őket a városhoz: munkahely, iskola, egyház, szórakozás. „Jóban vagyunk a környékbeliekkel, de nem élünk sajátos koronkai életet” – teszi hozzá Enikő.

Igényes városiak, városiasodó falu

Sófalvi Szabolcs marosszentgyörgyi polgármester azt tapasztalja, hogy akik Marosvásárhelyről kiköltöznek a várossal egybenőtt községbe, azok igényesebbek, ezért a település vezetőinek is nagyobb figyelmet kell fordítaniuk arra, hogy élhetőbb, kultúráltabb, civilizáltabb legyen a település. „Amúgy is erre törekszünk, de mivel látjuk, érezzük az elvárást, még jobban kell igyekeznünk” – fogalmazott az előljáró, aki szerint a város közelsége, a városias arculat, ugyanakkor a nyugodtabb légkör jelentheti a legnagyobb vonzerejét Marosszentgyörgynek.

Aki városon dolgozik, illetve iskolába jár, annak kevesebb ideje marad a helyi közösségre, de vannak, akik már eleve azért választották Marosszentgyörgyöt, mert lehet szórakozni, kulturálódni, aktív a közösségi élet, adott a lehetőség, hogy csatlakozzananak.

Új életmód, új megélhetés

Szakács Attila zöldségtermesztéssel foglalkozik egy közeli faluban. Gyermek- és ifjúkorát Marosvásárhelyen töltötte, ám amikor lehetősége nyílt a nagyszülői ház felújítására, akkor elhatározta, hogy kiköltözik és saját vállalkozásba kezd. Kertészmérnök szakot végzett, ahogy fogalmazott „megtanulta”, a zöldségtermesztést, azt, hogy miként kell ésszerűen gazdálkodni, ellátni a piacot, felismerni, hogy mire van igény, és mi az, ami hiányzik. „Nagyon jól érezzük magunkat falun, a gyerekek itt járnak iskolába, szinte mindenkit ismerünk, van egy fajta biztonság a közösségen belül” – magyarázza Attila, aki a várostól sem szakadt el teljesen, hiszen a szülei itt élnek, színházba, fesztiválokra is eleljárnak, a gyerekeket is rendszeresen viszik bábszínházba, vagy más gyerekrendezvényekre.

Vissza a városba

V. Irma friss nyugdíjasként költözött egy Marosvásárhely környéki faluba. Ám csalódnia kellett, hiszen úgy érezte, hogy ismeretlenként, illetve egyedülálló nőként nem fogadja be a közösség. „Folyton javítani kellett valamit, kerítést, cserepet megigazítani, a vízcsapot megszerelni. Nem néztek jó szemmel.” – idézi fel falusi életét az azóta újból vásárhelyivé lett nyugdíjas tanárnő, aki azzal is ott szembesült, hogy este ha színházba megy, már nincs busz, amivel hazatérhet az új otthonába. De az egészségügyi ellátáshoz is nehézkesebb volt hozzájutni, kivizsgálásokra járni, szakorvossal egyeztetni, kezelést igényelni. „Több évembe és rengeteg energiámba került visszaköltözni. Belátom, tévedtem” – ismerteti a tapasztalatát V. Irma, aki úgy véli, kudarcának az is az oka, hogy a falusi élet romantikus oldalát látta maga előtt csak, a gyakorlati nehézségekkel nem számolt.