A lakóhelyén nagy megbecsülésnek örvendő vállalkozótól aggódva kérdezte meg óvodás korú kisunokája: „Nagyapa, neked fáj a vállad?”. A váratlan szavakra értetlen viszontkérdés érkezett: „Miért gondolod, hogy fájna?” Következett a szellemes válasz: „Csak azért, mert vállalkozó vagy!”
Az unoka aggodalma végtére alapos és indokolt. Olyan értelemben, hogy a vállalkozónak bizony számos esetben oda kell tennie a vállát. Csakis vállvetve vívhatja ki mások nagyfokú megbecsülését. A tevékenységi körén belül és kívül egyaránt. Ráadásul, mint néhány híjján száz alkalmazott munkaadója és megélhetésének biztosítója, nem lehet közömbös a munkahelyen belüli nagycsalád tagjainak a sorsa iránt.
Az alábbi történet csupán egy a sok közül, vitathatatlan bizonyítéka a vállvetve történő atyáskodásnak. Az egyik alkalmazott sikeres felvétele és munkábaállása után nem sokkal tiszteletből meghívta a főnököt az esküvőjére. A főnök vette a lapot, és örömmel tett eleget a meghívásnak. Csakhogy amikor megismerte a vőlegényt, és annak viselkedését követte, megfogalmazódott benne a következtetés. „Ez a fiú nem neked való!” – kerek perec megmondta a véleményét, őszintén és nyíltan, miközben a menyasszony értetlenséggel hallgatta szavait. Egyúttal némi gyanakvással, szomorúsággal, vegyes érzésekkel. Szóval, látható és várható módon rosszul esett neki. Dehát a főnököt tiszteletből is meg kell hallgatni, ami nem jelenti a feltétlen egyetértést. Hiszen azért a főnöknek sem lehet mindig igaza…
Ezúttal mégis (újból?) igaza volt. Hosszú hónapok múltán, talán fél év elteltével ugyanis a vállalkozó váratlanul betévedt a vidéki kisvárosban működő optikai üzletébe. Éppen átutazóban volt, évről évre megismétlődő szokása alapján a tavasz beköszöntével édesanyja sírjára ültetett a kedvenc virágaiból. Belépett az üzletbe, és alkalmazottja megdagadt, véraláfutásos arcával találta szembe magát. Akárcsak bármely kuncsaft, páciens. Felesleges volt a magyarázat. A főnök agyán először az villant át, hogy rossz reklámot jelent számára a férje által alaposan elpáholt alkalmazott, és ésszerű lenne megválnia tőle. Aztán a keresztyéni hozzállás győzedelmeskedett, hiszen az lenne-e helyes, ha ő maga növelné a bajba jutott gondjait? Ezért csak annyit mondott: „Még ma add be a válókeresetet! Pénzt adok hozzá, majd apránként levonom a fizetésedből.”
A fiatalasszony beindította a válópert, a főnök levonta a tartozást. Telefonon beszéltek, egyeztettek. Aztán újabb hónapok teltek el, és ismét személyes találkozásra került sor. A sebek begyógyultak, és úgy tűnt, hogy a helyzet rendeződött. A frissiben elvált ifjú alkalmazott hálásan fordult jócskán deresedő főnökéhez, miközben elővarázsolt egy féltve őrzött fényképet: „Ez már egy ügyes fiú! Boldogok vagyunk!” Lelkesedését némiképpen megtörte a csendes várakozás, mialatt az atyáskodó vállalkozó kimérten állapította meg: „Valóban úgy tűnik!”. Érzelmeit palástolta, márcsak „hivatali” megszokásból is, de ezalatt a boldogság szeretethullámai vonultak végig egész testén, lelkén.
Mecénás oklevél Jeremiás Lászlónak
Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, az évente átadott szakmai díjakon és a helyi közösségekben kiosztott okleveleken kívül, néhány éve a cselekvő mecénásoknak is megköszöni a közművelődésben elért szép eredményeket. Idén ebben az elismerésben részesül Jeremiás László marosvásárhelyi optometrista és kontaktológus, mecénás. No, nem az általa 1991-ben beindított, látszerészeti eszközöket előállító és forgalmazó vállalkozás, a tucatnyi üzlettel, sőt magán szemsebészeti ambuláns klinikával és szemüveglencse-gyárral működő Optica-Optofarm Kft. közismert és látványos megvalósításaiért, sikereiért. Bár a száznál több alkalmazottnak munkalehetőség biztosítása önmagában is rendkívüli teljesítmény és számukra segítő tevékenység.
Egy másik oldaláról ismerve Jeremiás László tevékenységét, az erdélyi magyar orvos- és gyógyszerészképzés múltja, jelene, jövője érdekében kifejtett támogatásáért éppen tíz évvel ezelőtt Báthory Díjban részesült, amelyet azon személyiségnek vagy szervezetnek adományozott az EMNT, akik az adott évben, vagy a megelőző időszakban a legtöbbet tették a romániai, állami finanszírozású magyar felsőoktatás megteremtése érdekében. 2013-ban Jeremiás Lászlóval együtt – többek között – az akkoriban még Marosvásárhelyi Magyar Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar akadémiai közössége, vagy éppenséggel a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem alapító dékánja és rektora vehette át az elismerést.
Jeremiás Lászlónak ezúttal azt köszönjük meg, hogy örmény őseitől is átöröklött tálentumait úgy kamatoztatta, hogy a marosvásárhelyi örmény-magyar közösség állandó támogatója, kulturális kiteljesedésének megbíztható oszlopa, számos közösségi és közművelődési esemény, megvalósítás mecénása volt. Az EMKE jelszavát idézve: “Ki a köznek él, annak élni érdemes.”
Dr. Ábrám Zoltán
Elhangzott 2023. április 28-án, a Bolyai-téri unitárius egyházközség Dersi János termében