Mivel töltheti a bezártság idejét az az ember, aki mindig tevékeny, jön-megy, ügyet intéz, ismerkedik, élő kapcsolatokat tart fenn, utazik? Nem panaszkodással és önsajnálattal, hanem olyan elfoglaltsággal, amely apró kis örömöket hoz a mindennapjaiba, ezáltal lelki egyensúlyra, elégedettségre tesz szert.
Lengyel Izabella marosvásárhelyi nyugalmazott vegyész laboráns arról írt és adott ki egy kis könyvet, hogy mivel töltötte azokat a napjait, heteit, hónapjait, amikor a 2020-as világjárvány miatt, akárcsak sorstársai, ő is a négy fal közé szorult. Bár nem vágta el magát a világtól, hiszen telefonon, messengeren és a Facebookon tartotta a kapcsolatot a barátaival, ismerőseivel, családja szigorúan megtiltotta neki, hogy emberek közé járjon, fizikai kapcsolatba kerüljön bárkivel is. Betegsége miatt óvták ennyire, hiszen egy fertőzés végzetes lett volna számára.
Ahogy a könyv ajánlójában Bódizs Edith írja, azt tartják, hogy az az ember boldog igazán, aki örülni tud az apróságoknak is és el tud mélyülni abban, amit éppen csinál. Lengyel Izabella megtalálta a módját, hogy hogyan ne váljon búskomorrá, szorongásossá, mint nagyon sokan a világjárvány idején. Élményeiról, pozitív hozzáállásáról szívesen beszél másoknak is, ezért is döntött úgy, hogy könyvet ír a kedvenc elfoglaltságáról, a suba készítésről, valamint arról is beszámol, hogy ő, mint marosvásárhelyi nyugdííjas, hogyan élte meg ezt az egész világot felbolygató járványt. „Ajánlom minden embernek, keressen és találjon egy elfoglaltságot, ami lefoglalja a figyelmét és megszabadul a sokféle felesleges fejtöréstől. Nekem sikerült, remélem, másoknak is sikerül” – fogalmaz Izabella, aki a bezártság idején újból rátalált a régi hobbijára, a subakészítésre.
A Garabontzia Kiadó gondozásában megjelent könyvecske – amelyet a 10. Vásárhelyi Forgatag könyvudvarában Kleindl László mutatott be – egyfajta napló is a 2020-ban átélt napokról, gondokról, ugyanakkor leírja és elmagyarázza a subakészítés fortélyait is az első lépéstől az utolsóig. Akit érdekel ez a fajta kézimunka, ebből a kiadványból megtanulhatja a subázást, hiszen kezdve a felhasználható anyagtól, annak beszerzésétől, a munakeszközökön át a munkamódszerig mindent leírt a szerző.
Lengyel Izabella elmondta, eddig száznál is több munka került ki a kezéből: kispárna, falvédő, kisszőnyeg, és valamennyit ajándéknak készítette, szeretettel, jókedvvel, egyiket sem pénzért. Ha majd sikerül összegyűjteni az elajándékozott munkákat, egy kiállításon is bemutatná azokat.