Tanuljuk a románt…

Most számoltam utána: legalább nyolcadik éve. Azt nem mondanám, hogy fáradhatatlanul, mert ez idő alatt gyermeknek-szülőnek gyötrelmes kínokat kellett és kell átélnie folyamatosan.

Csak érteném, hogy miért? Ugyanis az érintett gyermek, kizárólag a véletlen folytán, éppen annak az első generációnak a tagja, amelyik kisebbségek számára írt tankönyvből tanul. Amikor ezt megtudtam gondoltam, hurrá, végre valami jó is következik, de a valóság sajnos korántsem ilyen.

De kezdjük az elején: óvónői képzettségem okán öt évig tanultam arról valamikor, hogy már az óvodában létezik a román foglalkozás, apránként, játékosan bevezetve a gyermeket a nyelv világába. Nos, ez a mi esetünkben olyannyira észrevétlenül történt meg, hogy gyakorlatilag egyetlen román szó, versike vagy dalocska ismerete nélkül került a kisded nulladik osztályba. Már ott kezdtem sejteni, hogy bajok lesznek, és vállalva, hogy a szülői értekezleteken több alkalommal is közröhej alanyává válok a nagy aggodalmammal a témában, folyon kérdeztem, hogyan segíthetjük szülőként a pedagógus munkáját ebben az irányban. Nem jutottam sokkal előbbre, talán csak annyira, hogy az utcán szülőtársakkal találkozva messziről, hangosan kérdezték, “ na, mi a helyzet a románnal?”. Aztán jött a kovid és az online oktatás, ezt elemiben sikerült kifognunk – és szerencsére túlélnünk.

Aztán ennek is vége lett, s máris ötödikes lett a kisded, egy másik iskolában, ahova önszántából ment, felvételi nyomán jutott be (na nem románból). Már majdnem örültem, amikor az ötödikes román tankönyv szerzői között magyar nevek tűntek fel: gondoltam, na végre, valaki aki tudja, hol a kályha, azaz honnan indulunk. Nos… rövid ideig tartott az örömöm: az első olvasmányok között pl. Vasile Alecsandri olyan nyelvezetben írott szövege szerepel, amelyből néhány szóval még a mindentudó google-fordító sem boldogult. (Mellesleg a legutóbbi kampányban érdekeinkért harcoló politikusaink is pont azt a tankönyvet mutatták fel elrettentő példának egy, a közösségi médiát megjárt videóban – álmomban is felsmerném azt a  könyvet…)

Azóta naponta harcolunk: órákig. Anya, mi az a “dativ”, és az “acuzativ”? És a “fuseră”? Hogy írjak mondatot úgy, hogy “atribut adjectival legyen a….”. Ismerős?

Pedagógus-vélemény szerint sportolni kell küldeni a gyermeket, ott majd megtanul románul. Ezzel nálunk csak két baj van, így hirtelen: a kisded lovagolni és úszni akart, ezek nem csapatsportok, mit tegyünk? És 8-10 évesen azért ment, mert a szülei úgy gondolták jót tesznek neki ezek a mozgásformák és nem kényszerítették román anyanyelvű oktatóhoz, akinek egy szavát sem éretette akkoriban… A másik baj az, hogy hetedikes lévén művészeti iskolában, heti 37 órát ül az iskolában (kétszer 16 óráig, egyébként “már” 15-kor indulhat haza), majd a következő napi 7-8 órára kell készülnie, plusz nyilván a magán románórára, mert valahogy ki kell szenvednie a jövő évi képességvizsgát… és nekünk szülőlnek is, akik délutánonként minimum 1-2 órát “tanuljuk a románt”…

Csoda, hogy jobban várom a vakációt, mint a gyermek?

És közben, mondhatni suttyomban, megtanult gyakorlatilag anyanyelvi szinten angolul, mindenféle segítség és hajcsárkodás nélkül, csak úgy… Versenykre jár, lazán teljesíti az ottani elvárásokat mert állítólag az könnyű…