Szelvényesdi – a posta elsiratása

Mikor valamiről széltében-hosszában beszélnek, írnak, parentálják, búcsúztatják, közben sűrűn és hevesen cáfolják   —, az rosszat jelent.

Azt hiszem, a postának lejárt a szavatossági ideje. Nincs már semmi garanciája. Minden része, ami elromolható, el is romlott, korródeálódott. A dolog végtelen szomorúsággal tölt el, hiszen az emberiségnek ehhez az intézményéhez felejthetetlen emlékek fűzik a világból lassan kihátráló nemzedékünket.

Tudhattuk volna pedig, hogy ez a termék is csak olyan, mint a mai méregdrága kütyük, amelyek direkt úgy vannak koncipiálva, hogy legyen egy finom kis érzékeny alkatrész, amely már első fuvallatra beadja kulcsot, időnap előtt amortizálódik —, és eldobhatjuk a régit, s nyomban rendelhetjük az újat, méregdrágán.

A postával elamortizálódott az életünk is. Hiszen semmiből sem okul az ostoba fogyasztói társadalom.

Kortársam és barátom, néhai Zágoni Attila fél évszázaddal ezelőtt már megkocogtatta a vészharangocska fél oldalát, de a társadalom akkor is füldugóval zárkózott el a drámai valóságtól. Sőt azt hitte, hogy a hang nélküli szöveg: az csak valami humoreszk vagy mifene.

Hát most megnézhetjük magunkat.

*

Hogy is volt a mi időnkben?

Megjelenik az Értesített polgár a postán.

„— Pénzem jött.

— Neve?

— Tsomborr Rezső, két errel.

— Lakcím?

— Fűrészpor utca három.

— Honnan várja a pénzt?

— Sehonnan.

— Mégis, ki küldhet magának?

— Hát, mondjuk Gombos Laci, Gyolcsújvárról…

— Felesége van?

— Kinek?

— Nyilván, hogy Gombosnak.

— Van.

— Első, második, harmadik?

— Remélem, még az első.

— Szőke?

— Ha nagyon megsüti a nap…

— Gyolcsújváron hol laknak Gombosék?

— Nem tudom.

— Mégis, központban, városszélen? Ez fontos!

— A vágóhíd körül…

— Blokkban vagy kertes házban?

— Zajos házban.

— Emeleten vagy földszinten? Tudja meg, nem mindegy!

— Ezt mondogatják ők is, mikor elromlik a lift. Úgyhogy emeleten.

— Szárítója van a háznak?

— Kell hogy legyen…

— Hát pincéje?

— Az is.

— Hűvös?

— Gondolom…, a murok megáll benne.

— Csak gondolja, vagy megáll?

— Meg. Pláne a homokban.

— A petrezselyem is?

— Az is.

— Szintén a homokban?

— Nem, az a saját lábán…

— Velem ne bizalmaskodjék! Mit képzel?

— Én nem, de mire jó ez a sok kérdés?

— Hogy-hogy mire? Ellenőriznem kell, hogy kinek adom ki a pénzt. Nem?

— De igen.

— Gombosné hol dolgozik?

— A kötődében.

— Melyik részlegen?

— Talán… a szvetteren.

— Téli vagy nyári szvetter? Mert fontos!

— Ha jól emlékszem, épp tavaszi…

— Kora tavaszi?

— Ez attól függ, mikor tavaszodik…

— Még ezt sem tudja biztosan? Arra feleljen: házmestere van a blokknak?

— Kell hogy legyen…

— Hány éves lehet?

— Azt hiszem, már pedzi a hetvenet.

— Pedzi vagy elhagyta?

— Lehet, hogy előbb pedzette, aztán elhagyta.

— No, látja, ez már pontosabb válasz. Kérem a személyazonossági igazolványát!

*

(Fél perc múlva:)

— Fogja a szelvényt, és töltse ki. De vegye tudomásul, hogy nem Gombos küldi a pénzt. Máskor engem ne próbáljon félrevezetni!”