.:: Vásárhely.ma ::.

Sötétedés előtt megtalálták az eltűnt nyárádszeredai fiút

Kedd délután futótűzként terjedt a hír a közösségi médiában, hogy eltűnt egy  13 éves nyárádszeredai fiú Szovátáról. Sokan indultak a keresésére, meg is találták épségben. 

A Mezőhavas környékén találtak rá a 13 éves Fazakas Bencére, aki Szovátán 14 órakor tűnt el, a Pallos Vendégházak körül hagyta el a csoportját, és ismeretlen irányba távozott.  Kereséséhez sokan csatlakoztak, a rendőrség, tűzoltóság, hegyimentő szolgálat és önkéntesek is. Az összefogás eredménnyel járt, még sötétedés előtt megtalálták, nem esett baja.

Kacsó István, a nyárádszeredai önkéntes tűzoltóság parancsnoka a Vásárhely.ma érdeklődésére elmondta, ki lehet számolni, hogy egy ilyen korú fiatal az erdőben haladva körülbelül milyen távolságot tesz meg az eltűnési időtől számítva. Óránként három-négy kilométert tud haladni, ezért a keresési kört is ennek alapján bővítették, hogy még sötétedés előtt rátaláljanak. Éjszaka lehűl a hűmérséklet mínusz 2 fokra, meg ott vannak a vadállatok is, megannyi fenyegetettség, nehezen vészelte volna át az éjszakát – magyarázta a tűzoltó.

Kacsó István szerint a fiú kényelmes útvonalat választott, ha ellenkező irányba indult volna, a vármezői letérőhöz érve hamarabb megtalálják, de így is szerencsés volt a keresés. Végül motorosok találtak rá. A fiú nem ijedt meg, inkább csodálkozott, hogy ennyien indultak a keresésére.

Antal Erika

Kövess minket a
Facebookon!

Követem!

139

Milyennek tartja az intelligens stoplámpák működését?