Siessünk lassabban!

Már nagyon régen érzem a késztetést arra, hogy a szülővárosomban zajló gépkocsivezetésről írjak, de napoltam a témát eléggé, mert hogy is néz ki az, hogy egy nő kezdjen értekezni egy olyan területről, ami elsősorban a férfiak hatásköre lenne. Itt Erdélyben mindenképpen…

Először is leszögezném, hogy nem az a típusú ember vagyok, aki alig várta, hogy betöltse a 18. évét, hogy mehessen vizsgázni a hajtási engedélyért, úgy éreztem akkor, hogy még nem vagyok eléggé érett ahhoz, hogy gépkocsival száguldozzak vagy araszoljak az utakon. Egy másik szempont az volt, hogy addig nem lesz autóm, amíg magam nem tudom azt megvásárolni és fenntartani. Ez az állapot csak 28 éves koromra alakult ki, akkor jártam ki a sofőrsulit Bukarestben, és vizsgáztam le Marosvásárhelyen.

Rövid időn belül sikerült egy Matizt vásárolnom és bele is vágtam a fővárosi vezetésbe. Munkába általában két inget vittem magammal, mert mire megérkeztem az irodába teljesen leizzadtam. Bár visszagondolva azért nem is volt annyira veszélyes a bukaresti közlekedés, pedig nő vagyok, felkiáltójeles marosi rendszámú autót vezettem, aki arra számított, hogy a helybéli sofőrök szétszednek majd a forgalomban. De nem így történt: többségük előzékeny volt, ha látta, hogy jelzek, beengedtek a másik sávra, vagy kiengedtek a kisutcából. Ma is igazából Bukarestben szeretek vezetni a legjobban, hisz a látszólagos bolondulásnak megvan a maga logikája. Persze a tülkölés is napirenden van, de ott jelzésként fogják fel ezt az emberek, és nem feltétlenül veszik sértésnek. Végül is, ha van, miért ne használjuk szükség esetén!

Ezzel szemben, Marosvásárhelyen valósággal megrémültem a forgalomtól, ma is van egy bizonyos fokú gyomoridegem, ha autóba ülök. Úgy éreztem, hogy itt mindenkinek az a benyomása, hogy egyedül közlekedik az úton, minek is használná a jelezőt, ha letér vagy sávot vált. A tükör is sok esetben csak dekoratív elemként szolgál a járműveken. Divat kivágni egy kicsi utcából bár látható, hogy közben közeledik egy autó, de azt is tapasztaltam, hogy olyankor kezdenek el sokan gázolni, amikor közelednek egy átjáróhoz vagy egy éppen a pirosra váltott villanyrendőrrel ellátott útkereszteződéshez. Azt sem igazán értem, hogy miért kell majdnem mindenkinek kizárólag a kettes sávon közlekednie, és csak akkor váltanak sávot, nyílván nagyon hirtelen és mindenféle jelzés nélkül, amikor éppen jobbra kell térniük. Mondjuk ez azért jó nekem, mert akkor jobban tudok haladni a majdani buszsávon, de azért sokkal kiegyensúlyozottabb, biztonságosabb és nyugodtabb lenne a forgalom, ha mindkét sáv egyformán ki lenne használva. Egy alkalommal például azon vettem észre magam, hogy én és egy szirénázó mentő haladtunk az egyes sávon, más mindenki vígan ment, pontosabban sorára várt a belsőn.

A parkolás is egy érdekes szakasza a vezetésnek. Bukarestben, nincsenek parkolóhelyek, ezért mindenki próbál minél kisebb helyen elférni, Vásárhelyen viszont senkit nem érdekel, hogy esetleg még másnak is le kell parkolnia az autóját. Jó nagy helyeket hagynak maguk előtt, mögött, mellett, hogy aztán félautónyi helyek árválkodjanak, miközben kilométereket keringünk, hogy valahol megállhassunk.

A gyalogosokra az elmúlt napokban nagyon rájárt a rúd, több esetben történtek gázolások az enyhébb balesettől egészen a halálos kimenetelű tragédiákig. Valamelyik este a Bolyai tetőn, ahol nincs gond a világítással, kétszer kellett visszalépnem a járdára, mert olyan sebességgel jött egymás után két autó, hogy a zebra meg a figyelmeztető tábla ellenére is biztosan elütöttek volna. Ezért jó, ha figyelmesek vagyunk amikor át szeretnénk kelni az úton, valóban a törvény szerint az átjárónál miénk az elsőbbség, de arra is kell gondolnunk, hogy mi van, ha az arra járó gépkocsinak egyszerűen nem fog a féke, vagy a sofőrnek bejött egy nagyszerű üzenet a telefonján és arra összpontosít, vagy éppen elmereng a napi teendőkön. Egy gázolás esetében valóban meggyűlik a baja a törvényszegő gépkocsivezetőnek, de az igazi baj, a fájdalom, a szenvedés nekünk, gyalogosoknak marad. Ezért jó, ha átkelés előtt kétszer szétnézünk, nem bújjuk mobiltelefonunkat, amikor lelépünk a zebrára, és megfogjuk a kisgyerek kezét.

Megosztanék néhány statisztikai adatot a vezetési szokásokról, amelyet brit kutatók mértek fel az elmúlt időszakban. A Westminsteri Egyetem tanulmánya szerint ugyan a nők valamivel több balesetet követnek el: 5,9 1 millió vezetett kilométer után, szemben az 5,1 esettel, amely a férfiakat terheli ugyanazon a távolságon. Ugyanazon tanulmány szerint a súlyosabb balesetek viszont a férfiak számlájára írhatók.

Hatszor több büntetést kapnak férfiak gyorshajtásért (2020-ban háromszor több férfi ismerte el, hogy túllépi a törvényes határt). A férfi kamionsofőrök esetében négyszer nagyobb az esély, hogy balesetezzenek, ami pedig a motorkerékpárosokat illeti, tízszer veszélyesebbek a férfiak, mint a nők. Az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában kétszer több 25 év alatti férfi veszíti életét, mint nő, 2021-ben például a közlekedési balesetben elhunyt személyek 78 százaléka volt férfi.

Ami a következményeket illeti, a biztosítótársaságok szerint a férfiak kétszer kártékonyabbak a volánhoz ülő nőknél.