Schengen előnye: átsuhanni a határon

Január elsejétől Románia teljeskörű jogokkal rendelkező Schengeni-állam. Az újév első perceitől a magyar és bolgár átkelőn megszűnt az határellenőrzés. Az elsők közt próbáltuk ki, milyen érzés átsuhanni Nagylaknál.

Szilveszter éjjelén, a Görgényi- meg a Kelemen-havasok tövében, a hosszú évekkel ezelőtt kialakult hagyományhoz híven, kibújtunk a kályha melegéből, és családi, baráti meg jószomszédi széles körben, a réten elkoccintottuk az óévet és köszöntöttük az újesztendőt. Az ölelkezések után kocsiba vágtuk magunkat, és – egy rövid marosvásárhelyi felfrissülés után – nekivágtunk a magyar határnak. A már csak térképen létező határnak. Immár szinte végig autópályán, sajnos nem a rövidebbiknek számító, két évtizede épülgető észak-erdélyin, hanem Gyulafehérvár, Déva, Temesvár és Arad érintésével az A1-es sztrádán.

Oklevél az első határátkelőnek

Jó ütemben, mintegy négy óra alatt az ország második legforgalmasabb átkelőjéhez, a nagylaki határhoz értünk. Ahol ezúttal csak lassítanunk kellett, megállnunk okmányok felmutatására és a csomagtartó felnyitására már nem. Kocsisornak nyoma sincs, egyetlen kamiont nem látni, mindössze egy Temes megyei Ford húz a mellénk lévő bódéhoz. A férfi megáll, lehúzza az ablakot, körülnéz, miközben a kontérenriroda előtt cigiző rendőrök egyike odakiállt: „Suntem în Schengen!”, azaz Schengenben vagyunk. Nekünk is int, majd viccből autónk elé hajít egy petárdát. A durranás nem zavar meg, a ködben próbálunk legalább egy-két használható fényképet készíteni, a tőlünk mintegy harminc méterre nevetgélő határrendészek meg folytatják a cseverészést.

Aki éjfél után elsőnek lépte át a határt, oklevelet is kapott, a sorompót jelképesen felemelő rendőrkapitánytól. Nekünk be kellett érni azzal, hogy úgy sétálhatunk át, ahogyan tehették nagyapáink, 1940 és ’44 között, a kis magyar világban, amikor sokan szekérrel vágtak neki a Tiszán-túli vidéknek, más meg fehér lovon érkezett onnan.

A határok eltűnésének következményeit ezelőtt 25 évvel tapasztaltam meg. Amikor egy luxemburgi sörgyárlátogatásról indulva vissza franciaországi szálláshelyünkre, az élő GPS-ként szolgáló, autóban ülő barátaim – a folyékony kenyér hatása alatt – eltévesztették a határátkelőt, így Belgiumban kötöttünk ki. Nagylaknál ez a veszély nem fenyeget, hisz nem hármashatár, és a sörivó cimboráim sincsenek velem.

Schengen „sajnálatra méltó” vesztesei

Nagylaknál akár 130 km/h sebességgel át is roboghattunk volna, csakhogy még nem szabad a pálya, a határellenőrző bódékat egyelőre nem távolították el, így lavírozni kell köztük. Viszont nem kell izgulni, előkészíteni a kis figyelmességet, csokit, kávét, dobozos sört, nem kell attól tartani, hogy esetleg megdézsmálják a csomagjainkat, beleturkálnak a szennyeseink közé, kötődni próbálnak az útlevélben lévő kép vagy aláírás miatt. Vagy egyszerűen attól, hogy focimeccset néznek, és eszük ágában sincs dolgozni, netán otthon összeszólalkoztak a nejükkel, és emiatt rossz passzban találjuk őket.

Persze, mint minden intézkedésnek, ennek is vannak vesztesei. Vámosoknak már évek óta nyoma sincs, a határrendészek zöme éjfélig teljesítettek szolgálatot. Utána felszívódtak, mint az a bizonyos jószág a ködben. Valószínűleg ők is elkoccintották az óévet meg a meleg, jól tejelő munkahelyüket. Boldog újévet is kívánhattak egymásnak, de hogy mennyire lesz boldogabb, ha a román–magyar határról az ukrán, szerb vagy moldváv ellenőrző pontok egyikére helyezik családostól, nem tudni. Félteni nem kell egyiküket sem, hisz az is lehet, hogy a régiséggel rendelkezők előrehozott nyugdíjba vonulhatnak, így nem kell megvárniuk a „matuzsálemi” 45 éves kort.

Valamikor Horthy idejében

Nem csak azok bánkódnak, akik elveszítették kiváltságaikat, hanem a hazaféltő politikusaink közül is egy jó néhányan. Például a sokak által Messiásnak hitt Călin Georgescu, aki 2003 tavaszán arról beszélt a nyilvánosság előtt, hogy micsoda megtiszteltetés számára Románia kihagyása a schengeni országok övezetéből. Ha még mindig így érez, javasolhatnánk a magát megváltónak képzelő elnökjelöltnek, fogja meg a bódékat, és vigye haza. Vagy esetleg tegye le Predeal előtt, a Gyimesek után, a Vöröstortoronyi-szorosban, az Úzvölgyi temetőt elhagyva, a Békási-szorosban, a törcsvári kastély tövébe és így tovább.