.:: Vásárhely.ma ::.

Rudi, Pepsi és egyéb állatfajták – II. rész

Pepsi az ország déli részéről, Otopeni-ből érkezett, másodmagával. Egy kis tacskó testvérpárról beszélünk, akik hat hetesen egy dobozban jöttek Harasztkerékre, Rudi kandúr mélységes megrökönyödésére.

Még érkezésük előtt készítettünk apjával egy elkerített részt az udvaron, hogy nehogy elvesztődjenek. Ennek a kerítésnek körül-belül 3-4 napig volt gyakorlati haszna, azután, Zizi az örökmozgó és szinte repülő tacskóbébi helyből-ugrással szökte át ezt, egyszerűen nem lehetett bírni vele. Csak egy valakitől félt: a macskától.

Lerágták a tornác új kerítését

Rudi ahol érte, ott verte a két kutyát, de az is volt az eredeti elképzelés, hogy ha kutya lesz a háznál, akkor kicsi korában kell hozzánk kerülnie, hogy nehogy kárt tegyen a cicában. Nos ehhez képest, a kutyulik réme lett a kandúr és ez az állapot még két-három hónapot tartott, de utána átvették a hatalmat és Rudi fennhatóságának vége lett: jól megkergették, földre teperték, kitisztították minden alkalommal a fülét. De komoly bántódás nem érte a cicát.

Imádnivalóak lettek volna a kutyulik, Pepsi és Zizi, ha éppen nem tettek volna tönkre mindent, ami eléjük tárult: mindent elloptak, többek között apja pénztárcáját és az én gála selyemruhámat is a szárítóról, lerágták a tornác vadonat új kerítését, úgy túrták a földet, hogy már azon voltam, hogy a földgömb másik oldalán kötünk ki, de ugyanakkor annyira szeretetéhesek voltak, mint amilyennel soha életemben eddig nem találkoztam. Nem véletlen, hogy az állatorvosi kabinetben is hamar sztárok lettek, sokat jártunk, amíg megkapták a kötelező oltásokat, majd jött a chip és az ivartalanítás.

Amíg a kutyák megérkeztek hozzám, sok macska járt át a szomszédból, de a galambok, a szarkák is gyakran leszálltak az udvarra, de miután ez a két kis „vadállat” megérkezett, semmiféle idegen állat nem fordulhat meg nálunk.

Közben Zizi elhagyott minket, összeszedett valami mérget a kertből és egy óra leforgása alatt elment. Érdekes, hogy a cica és én gyászoltuk a legjobban, Pepsi egyből felismerte, hogy most már nem kell osztoznia senkivel, ő került a középpontba.

Ellopta az egeret, amit a macska fogott

Pepsi mindenkit megugat a kerítésen kívül és mindenkinek a szívébe kerül, ha látja, hogy szólok az illetőhőz vagy leülünk beszélgetni. Udvarol, hanyatt fekszik, vigyorog, mindent elkövet, hogy rá figyeljenek és őt és csakis őt szeressék. Nagyon fél a kocsikázástól, bele van betegedve, amikor megyünk az állatorvoshoz és persze a szilveszteri petárdákat sem kedveli, de szembeszáll bármilyen nagy kutyával, ha érzi, hogy veszélyt jelentenek a háztartásra.

Míg a macska esetében két emberre van szükség, hogy egy gyógyszert be lehessen adni, Pepsi bármit lenyel amit adok, amikor náthás volt, hősiesen tűrte, ha bekentem metil-kékkel a torkát vagy a mézet is minden kényeskedés nélkül elmajszolta.

Egyáltalán nem csípi, ha elutazok, bele van betegedve a magányba, ilyenkor csak úgy eszik, ha a szomszédasszony adogat neki, különben az étel érintetlenül marad. Nem véletlen, hogy nagyon szereti Ibit, aki mindig elhízlalja és babusgatja, amíg nem vagyok itthon.

Pepsi nyáron kiűl a hintára, sokan a faluból ugratnak is, hogy jó lenne egerészni is megtanítani a kutyát, mert napozásból doktorálni tudna, télen pedig van egy kedvenc könyve, amit lassan két éve már „olvas” a hideg, szürke estéken.

Egyébként Pepsi is nagyon jó egerésző, eddig számtalan egeret megfogott és valamennyit hazahozott és a lábtörlőn ismertette a zsákmányt. Persze, sokszor láttam, hogy ellopta a macska által fogott egeret és azzal hencegett, de ettől függetlenül ő is teszi a dolgát. Szerintem ő is a meleg, nyári napokról álmodik, vacogva vészeli át a telet – bár elég sok időt tölt bent a házban ilyenkor, de azért a legjobb mégis, amikor kint csattangolhat az udvaron.

Lengyel Erika

Kövess minket a
Facebookon!

Követem!

72

Kinek kedvez a választási folyamat újrakezdése?