Rudi, Pepsi és egyéb állatfajták

Akik ismernek, tudhatják, hogy több mint tíz évvel ezelőtt mellém társult Piatra Neamț-ról egy cipős dobozban vonattal érkező kóbor sziámi kandúr.

Annak idején nem is tudtam elviselni a macskákat, de valakit meglátogattam Bukarestben, ahol ez a kis szélhámos szőrpamacs felugrott az ölembe, össze-visszadorombolta magát és elaludt. Idegesített, hogy tiszta szőr lettem, s különben is, mit keres egy macska az én ölemben. Két hét múlva azonban, felhívtam a hölgyet, akinél őt láttam és megkérdeztem, hogy amennyiben a macska még megvan nem adja-e kölcsön egy hétvégére? A válasz természetesen pozitív volt, felpakolt mindent is, almot, egy csomó cicakaját, játékokat, szóval mindent. Hiába mondtam, hogy két nap múlva hozom vissza a macskát, nem lehetett leállítani.

A függönyök soha nem foglalkoztatták

Az akkor még névtelen sziámi nagy szívtiprónak bizonyult, mindent beleadott abba, hogy megváltoztassa érzéseimet a macskákról, dorombólt, rácsavarodott a karomra és úgy aludt, szóval mindent kitalált.

Az eredmény meg is lett, felhívtam a hölgyet és közöltem, hogy ha nem gond, akkor a cica marad. Még vagy két hónapig nem volt neve, mert semmi olyan név nem jutott eszembe, ami úgy talált volna, aztán egy hétvégi Vama Veche-s kiruccanás alkalmával Andi barátnőm eldöntötte, hogy Rudi lesz belőle.

Rudi nagyon jó cica volt mindig, 10 év alatt két poharat és egy vázát tört el, a virágokat csak szagolgatta és megsimogatta a leveleiket, a függönyök soha nem foglalkoztatták, egy-egy kanapé sarkát kezdte ki, ott fente a körmét. Egy csomó játékot vettem neki, de hiába, valahogy rávezetett, hogy neki elég egy üres cipős doboz, más tiszta felesleges.

Közben fotómodell lett. Egy évben, egy kóbor kutya-cica szépségverseny nyomán felkerült egy falinaptárra, Kolozsvárra kellett vinni egy fotószalonba, ott készültek ugyanis a naptári képek.

Kimentette a cicát a förtelmes kutya fogai közül

A fővárosi cica pár éve falusi egerészővé vált. Hihetetlen, hogy milyen ösztöne van az állatnak, hat éves koráig nem látott egeret, kizárólag tömbházban élt, ám ahogy kihoztam falura egyből aktiválódott és egyre-másra fogta az egreket.

A nagy félelmem mindig az volt, hogy el fog kóbórolni, hogy valami baja lesz. Egyszer meg is járta szegény, ugyanis valaki innen a faluból nagy vadászkutyáival közlekedett anélkül, hogy az ebek meg lettek volna kötve. Rudi épp a kerítésen páváskodott, amikor az egyik nagy fekete eb lekapta onnan és a hasát jól meg is sebesítette. Szerencsénk volt a kis tacskónkkal, aki akkora lármát csapott, hogy kijött a szomszéd és valahogy nagy nehezen kimentette a cicát a förtelmes kutya fogai közül. Nagy nehezen sikerült megfogni Rudit, megengedte, hogy kezeljem a sebeit és csak három nap múlva tudott ismét lábra állni. Azóta nagyon elővigyázatos, nem nagyon hagyja el az udvart, a kutya pedig nem felejtette el ma sem a történetet, mindig hatalmas galibát csap, ha ezek a hatalmas ebek elhaladnak a kapunk előtt.

Egyelőre várja a tavaszt

Rudi nem szereti a gyerekeket, de a felnőtt vendégektől sincs túlságosan elragadtatva, a kutyával valahogy kibékült, de amúgy magányosan szeret létezni. Imád fetrengeni a felszántott földön, nyáron hanyatveti magát és úgy alszik a napsütésben, napközben rengeteget alszik, de ahogy lemegy a nap, elindul és reggelig szinte haza sem jön. Amennyiben mégis, akkor felül az ablak párkányára és addig nyávog, amíg felébreszt és be nem engedem.

Egyelőre várja a tavaszt, nem nagyon szeret bent lenni, jókat verekedik a kutyával, s bár soha nem világos, hogy ki kerül ki győztesen egy-egy ilyen összecsapásból, a végén összebújnak megcáfolva minden kutya-macska barátságra vonatkozó rémtörténetet.