Párhuzamok a fekete március és a bányászjárás között

Marosvásárhely fekete márciusának a tárgyilagos kivizsgálását és a pogromkísérlet értelmi szerzőinek a felelősségre vonását követelték a 35. évforduló alkalmából szervezett rendezvény meghívottjai.

Meglepően kevesen voltak kíváncsiak A temesvári szolidaritástól a marosvásárhelyi fekete márciusig címet viselő évfordulós megemlékezésre, amelyet a December 15. – a román–magyar szolidaritás napja egyesület szervezett. Hiányoztak a fiatalok és távol maradtak az akkor és most felelős beosztásba került politikusok. Bár a szinkronfordítás biztosított volt, a román fél sem volt kíváncsi a szomorú múlt felidézésére. Az Ariel Színház széksorai így meglehetősen hézagosak maradtak, ez viszont mit sem vont le az előadók mondandójának értékéből.

Köszönet helyett elüldözték

Az est március 20-i képsorok vetítésével kezdődött. De nem a vásárhelyi utcai harcokat mutatták be, hanem az 1990. március 20-án délelőtt, Székelyudvarhely főterén zajló békés tiltakozást. Azt, amelyen nyugalomra intő beszédével Kincses Előd megakadályozta a Hargita és Kovászna megyei székelyek bejövetelét Vásárhelyre. Ezért sikerült Gelu Voican-Voiculescunak a kocsárdi állomáson megállítania a Zsil-völgyéből érkező bányászokkal tele szerelvényt, és így tudta leszállítani az indulásra kész buszokból a mócvidéki parasztokat. Ahelyett, hogy az akkori hatalom köszönetet mondott volna Kincsesnek, Románia első, 1989 után politikai menekültjévé tette. Holott Udvarhely főterén a következőkre biztatta az egybegyűlteket: „Nem szabad bedőlni a provokátoroknak! Európai módon kell küzdenünk a jogainkért!”

Kitervelők és szervezők sorozatmunkája

Tőkés László a forradalom, a fekete március és a bányászjárások közös eleméről beszélt. „Mindháromban mesterségesen elővezényelt szereplők, feltüzelt, felbújtatott, ellenséges agresszív csoportok – terroristák, parasztok, bányászok – provokálták ki és idézték elő a véres eseményeket. A terroristáknak, a Görgény-völgyi parasztoknak és a Bukarestbe bevonuló bányászoknak ugyanaz volt a szerepük mindhárom esetben, valamennyi helyszínen. Három és fél évtized távolából nagy bizonyossággal állapíthatjuk meg, hogy a gyilkos intervenció és a véres összecsapások egyazon forgatókönyv szerint zajlottak, az atrocitások és erőszakos cselekmények kitervelői és szervezői pedig ugyanazok voltak, éspedig a hírhedt Securitate – volt – keretlegényei, vagy – ha tetszik – a román kommunista »mélyállam« és »háttérhatalom«, vagy egy Bukarestben székelő titkos »kamarilla« anonim titkosszolgálati aktorai” – mondta a temssvári forradalom hőse.

A Vatra nem halt meg

A Vatra Românească nem tűnt el, mindössze átalakult. Hívei és a régi vátrások utódjai alkotják ma a Georgescu-féle szuveranisták a táborát – figyelmeztetett Florian Mihalcea, a Temesvári Társaság elnöke. Az 1990 elején kiadott, és nyomban nagy port kavaró Temesvári Kiáltvány egyik értelmi szerzője arról beszélt, hogy a fekete március bekövetkeztét már a Bánságban is lehetett érzékelni. Egy olyan időszakban, amikor még nem létezett a SRI, a hírszolgálat későbbi igazgatója, Virgil Măgureanu már ’90 elején ellenállt egy román–magyar megbékélést szolgáló tüntetés szervezésének. Răzvan Theodorescu, a köztelevízió vezetője, egy zárt körű beszélgetésben elismerte, hogy a tévé ugyan szabad, de két részlege ellenőrzés alatt áll: a katonai és a kisebbségi. Mihalcea szerint ez minden megmagyaráz a TVR akkori részrehajlóságáról, amellyel az etnikai problémákat, és különösképpen a marosvásárhelyi eseményeket kezelte.

A tét: a Szeku teljes visszaállítása

Gabriel Andreescu emberi jogi aktivista és politológus úgy véli, a fekete márciusnak egyik tétje a Szekuritáté teljes visszaállítása volt, mert az erőszakszervezet nem szűnt meg a forradalmat követően, csupán állományát átcsoportosították. Egy másik cél a szabad rablás volt, melyet szintén a volt hatalom vihetett végre. Példaként a szocialista ipari vállalatok magánosítási folyamatát hozta fel, amelynek nyertesei szinte kivétel nélkül magas rangú szekusok és pártaktivisták, illetve azok leszármazottjai voltak. Az ismert ellenálló szerint a vásárhelyi események még inkább elfajulhattak volna. A tömegverekedésben nem mindössze egy páran, könnyűszerrel több százan is életüket veszíthették volna. „Hogy nem volt több áldozat az olyan embereknek köszönhető, mint Kincses Előd, aki székelyudvarhelyi beszédében megállította az ottaniakat, hogy bejöjjenek Marosvásárhelyre. Az ő beszéde nem egy 1990-es szintű beszéd, hanem egy 2020, 2030-as szintű beszéd volt” – jellemezte Kincses megbékéléspárti kiállását Andreescu. Ugyanakkor kiemelt tett néhány olyan román nemzetiségű személyiséget, illetve szervezetet, aki és amely megpróbált hozzájárulni az interetnikai kapcsolatok normalizálásához. Mircea Dinescut, Ion Caramitrut, a Temesvár Társaságot, a Társadalmi Párbeszéd Csoportot, a jó nevű GDS-t és nem utolsó sorban a Marosvásárhelyen élő Smaranda Enachét említette.