Nagy-Bodó Tibor: Erdély egy különleges és szép világ

Immár tíz éve annak, hogy Nagy-Bodó Tibor „elindult” történelmünk és épített örökségünk nyomába. Úgy érzi, hogy a Marosvásárhelyi Rádióban szerkesztett Kőbe Zárt Múltunk című műsorával ő is része lett a magyarság múltjának. „Az a nemzet, amely saját egyedi és páratlan kincseit nem őrzi, és nem mutatja ezt meg, az nem méltó a jövőre” – vallja az 56 éves rádiós újságíró.

– Mi volt a kezdet kezdete?

– Egy újgazdag, de egy meglehetősen buta emberrel beszélgettem, több mint tizenöt évvel ezelőtt. Az észrevétele egy műemléképület rosszul kivitelezett tetőszerkezete volt. Úgymond, megrendelésre kellett írnom erről, de szerintem nagyon megérte. Hogy miért? Azért, mert a világ legjobb műépítészei, történészei, sorakoztak mellém a megjelent írásom után. Úgy hiszem, így született meg az Épített Örökségünk, mely a későbbiekben megszülte a Kőbe Zárt Múltunkat.

– Hogy tervezted a munkáid életét időben? Mert gondolom, magad sem hitted, hogy ebből egy tíz évet is meghaladó történet lesz.

– Minden úgy kezdődik, hogy gondolunk valamire. Vagy emlékszünk. Utána leírjuk, és ha ez már nem elég, akkor ezekből lehet bármi. Újságcikk, rádiós műsor, vagy televíziós forma. Számomra valahogy úgy volt, hogy egyik téma követte, vagy inkább követelte a másikat, a következőt. Az alapműsor, a Kőbe Zárt Múltunk volt. Erről azt mondanám el röviden, hogy a műemlékek a múltunkat, történelmünket testesítik meg. Nyitott, kőbe zárt történelmet jelentenek.

„Az idő olyan, mint az erdélyi Versailles-tól, a bonchidai Bánffy-kastély…”

Sorsuk, akár a mienk. Igen, a diktatúra alatt, amikor tilos és büntetendő volt magyarságunkra emlékezni, akkor a műemlékek is sorvadásnak indultak. Ólakká, téesz-istálókká változtatták őket, tehetségtelen rendezők történelemhamisító filmjeinek díszleteivé váltak, mint például az erdélyi Versailles, a bonchidai Bánffy-kastély. Kövekbe zárt életeket őriznek, és egy nemzet életét jelentik. Gondoznunk, ápolnunk kell őket, azért, hogy – a zord időket átvészelve, az olykor még eléggé kíméletlen jelenben is – megint csak a régi szépségükben pompázzanak.

„Erdélyi műemlékek: nem mások, mint az ittlétünk….”

És persze, nem tagadás, de felhívja figyelmünket az ismert vagy a már feledésbe merült műemlékeinkre, azzal a nem is titkolt céllal, hogy új életre keltsük a múlt erős kő-gyökereit, melyekből jelenünk, és a jövőnk is táplálkozik majd. Erdélyi műemlékek, régi épületek, várak, kastélyok, templomok: a magyar történelmünk, és a múltunk őrzői. Azok a helyek, ahol a városok, falvak magyar lakói éltek, dolgoztak, gyermekeket neveltek. Vérük árán védték Erdély földjét a betolakodó ellenséggel szemben.

Erdélyi műemlékek: nem más, mint az ittlétünk. Az erdélyi magyar építészet, művészet hirdetői. Az erdélyi magyar kultúra fellegvárai voltak. Sajnos, egyre több helyen már csak ezek az épített emlékek hitelesítik az erdélyi magyarság, az őslakosság ottlétét, és az építő-fejlesztő jelenlétet. Ezek az építmények a történelmünk tanúságtevői. Ránk hagyott, és épített örökségünk… Megcáfolnak minden történelemhamisítást, mondvacsinált történelmi legendát. Őslakósok vagyunk ezen a földön, és ezt hirdetik az enyészetig, megcáfolhatatlanul ezek az épületek. Olyan fontos lenne ismernünk a régi időket, múltunkat, őseinket hirdető, kőbe-téglába-fába vésett emlékeinket. Óvjuk őket, vigyázzuk és gondozzuk őket! Beszéljünk, meséljünk róluk, adjuk tovább az utánunk jövőknek mindazt, amiről tanúskodnak!

– A Kőbe Zárt Múltunkat követte az Örökségünk Nyomában….

– Egyszerű a válasz, hiszen legtöbb nemzet úgy érzi, múltja, kultúrája, sok évszázados öröksége összetéveszthetetlen más népek szellemi és tárgyi kincseivel. Különösen így van ez a mi sajátos, erdélyi örökségünkkel, ahol Kelet és Nyugat találkozik a Kárpátok lábánál. Európa arculatát átalakította a gótika, majd a barokk, amely Kelet felé Erdélyig jutott el és tette gazdagabbá tájaink képét. A reformáció és előtte a humanizmus szinte azonnal megérkezett ide is, e sokszínű országrészbe, és annyira otthonossá vált, hogy a világon elsőként itt foglalták törvénybe a vallásszabadságot 1568-ban.

„Nekünk Erdély egésze a Világörökség része!”

Éltek itt együtt szászok és magyarok, székelyek, örmények és böszörmények, zsidók és habánok, bolgárok, korábban besenyők is, majd a balkáni kultúrát magukkal hozó románok, és vált színesen gazdaggá, sajátosan egyedi erdélyi értékké az itt épült örökség. Így vált a világörökség részévé a berethalmi szász evangélikus püspöki templomerőd, amelynek ma is látható ajtózárát a párizsi világkiállításon is megcsodálták, vagy az Europa Nostra-díjas Torockó, a székelyderzsi templom Szent László-legendája, Őraljaboldogfalva, Marosszentimre, Marosszentanna, Gelence és még számtalan régi templom.

Épültek itt várak és várkastélyok, faragott székely kapuk és veretes kúriák, melyek dacoltak idővel, elmúlással, őrizték e tájat támadások vagy elvándorlások idején. Gazdaggá teszik ma is az itt élők életét, pedig olykor már csak romjaik állnak. Külön öröm, ha új életre kelnek. Nekünk Erdély egésze a Világörökség része.

– Megtudhatunk-e valamit a követő, következő sorozatáról, melynek címe: Fejedelmek Kora?

– A megnevezés leírásában, kiejtésében benne van erdélyiségünk igazi értéke, büszke felvállalása annak a másfél évszázadnak, amikor mi voltunk a magyar haza és a magyar nemzet továbbéltetői. Amikor Buda eleste után, Kelet és Nyugat határánál háromfelé szakadt a középkori nagyhatalom, akkor százötven évig Erdély volt a Kárpát-medence történelmi küldetése, és azt nevezik erdélyi fejedelemségnek, amely egy királylány fiával, János Zsigmonddal kezdődik, és egy másik nagy történelmi személyiséggel, II. Rákóczi Ferenccel végződik.

„Erdélyiségünk igazi értéke”

Kettőjük közötti időben itt akkor tündérkertté varázsolták a Keleti- és Déli-Kárpátok által átkarolt országrészt. És mindez nem mese, hanem egy kemény, küzdelmes időszak békés, gazdag krónikája, olyan nevekkel és tettekkel, mint Báthori István lengyel király, Bocskai István hajdútánca, Bethlen Gábor iskolaalapítása, I. Rákóczi György Biblia- és könyvkiadása. Soha nem élt olyan békességben ezen a tájon a három elismert nemzet: magyar, szász, székely, és a megtűrt románság, mint az erdélyi fejedelemség korában. Gazdag és szép idő volt az itt a Kárpátok ölében, illik ezt minden itt élőnek ismerni… Persze, aki akarja, és aki elfogadja…

– Ne feledkezzünk meg arról, hogy a műsor egyik fő sorozatát képezi az Erdélyi Főnemesség is…

– Sokszor azt hittem, hogy vége a műsornak, és ennek sorozatainak. De aztán terítékre terült az, hogy van, amiről még beszélni… Éreztem, hogy a történelem az idők során minden társadalmi rétegnek kiosztotta a maga feladatát, és akik komoly kitartással felvállalták, igényesen elvégezték küldetésük rájuk osztott szerepét, azok értékteremtőkként maradtak fenn a változó világ sodrásában.

„A meghurcolt erdélyi főnemesség utódai itt élnek közöttünk”

Mindez kiváltképpen jelenik meg az erdélyi főnemesség sok évszázados krónikájában, ahol eltűnt vagy még létező várak, falvakon díszes kastélyok, városokon paloták őrzik múltjuk harcát és helytállását. Templomok és iskolák, kripták és monumentális istállók falaiban ott érződik egykori rátermettségük, küldetésük komoly felvállalása, amint a közösségnek, a nemzetnek igazi mintaadói voltak. Omladozásukban is büszke falak, helyenként megújuló tornyok őrzik azt az elpusztíthatatlan erdélyi világot, amit így foglalhatunk össze: főnemesség. Közel félszáz grófi és bárói család neve, története íródott be évszázadok során kőbe, fába, márványtáblába, könyvekbe és művészetbe, irodalomba, erdélyi kultúránkba. Az 1948-49-ben meghurcolt erdélyi főnemesség utódai itt élnek közöttünk, olyan igazi emberek, mint mi, de nevük hallatán mintha a múlt szólalna meg: a fejedelmeket és minisztereket adó Bethlen, Kemény, Barcsay, Bánffy, Apafi, Teleki családok gazdag története, az Apor, Haller, Wesselényi nevek alatt fennmaradt életleírások, krónikák erdélyi történelmünk letagadhatatlan része.

– A sorozat másik fejezete az Erdélyi Mesélő Kastélyok. Tudatában vagyunk mi, erdélyiek mekkora kincs vesz körül?

– Van, aki igen, van, aki nem. Erdélyi kastélyok – romos állapotban vagy megújítva – európaiságunk kikezdhetetlen bizonyítékai, ezeréves földrészalakító történelmünk megmaradt dokumentumai. Jó tudni azt, hogy először voltak a várak, mert a hazát, a családot, az életet védeni kellett. Közben épültek a templomok, mert a hitet és a reményt, a szeretetet és a jóságot ápolni kellett. Később megjelentek a kastélyok, amelyek nem akármilyen kultúrát teremtettek.

„Erdély egy különleges és szép világ”

Erdélyben a kastélyokban állítottak először karácsonyfát és hoztak létre magánkönyvtárakat. Bonchida és Gernyeszeg, Marosvécs és Paszmos, Aranyosgerend és Kálnok, mind-mind történelmünk, kultúránk alapkövei, ahol miniszterek és mecénások születtek, iskola- és templomépítő patrónusok éltek; erdélyi emlékhelyek, ahol irodalom és tudomány támogatása által épült egy országrész, egy különleges és szép világ: Erdély. Ezt pedig nem szabad feledésben hagyni….

– Várak Erdélyben… Ezért vagyunk még mindig itt?

– A várak és védőik egymást védték és az országot is. Ezért vagyunk még mindig itt, s ezért kell róluk beszélni. Erdélyben és az egész Kárpát-medencében az első várak akkor jelentek meg, amikor az ideérkezett nép otthont akart teremteni magának, mert az otthonteremtéshez biztonságra van szükség.

„…kezdetben a semmiből emeltünk magunknak védelmet…”

Amikor idevándorolt őseink hazát szerettek volna itt építeni, az országépítést várakkal kezdték el. Kezdetben földből emeltek maguknak védelmet, később kőből és téglából, s bár a folyton érkező ellenség vagy az enyészet megpróbálta ezeket megsemmisíteni, jó részük – romosan vagy felújítva – ma is eltörölhetetlen igazolásai elődeink országvédő hősiességének.

– A Királyaink voltak című sorozat épp most van a palettán, folyamatban…

– Kimaradhatatlan. Talán azért is, mert gazdag történelmi múlttal rendelkező népek és hatalmak kiemelkedő, meghatározó személyiségei voltak az országvezetők. Magyar népünk úgy az első keresztény ezredforduló idején lépett be az európai történelem alakításába, leginkább első királyunk, Szent István megkoronázásának majd bölcs uralkodásának eseményével. Ez a magyar királyság-történet ezer évig tartott számtalan megpróbáltatással, harccal és szép történetekkel.

„Népünk ezeréves európai jelenlétének korszaka”

Első három évszázad az Árpád-házi királyok kora, amikor a magyar király személyisége tartotta egybe a nemzetet. Az utolsó Árpád-házi király elhunyta után úgynevezett vegyes házból származók következtek, amikor a hatalom jó vagy rossz gyakorlása határozta meg itt az életet; lásd Mátyás király mesékkel gazdagított életét. Népünk ezeréves európai jelenlétének harmadik korszaka, amikor az osztrák császár volt egyben magyar király is. Ennek végét határozta meg az első világháború. Azóta csak történelemkönyveinkben jelennek meg a magyar királyok, de ott elevenen élnek, mert a história kitörölhetetlen alakjai ők, akiknek életéről minden magyar embernek illik valamit tudni.

– Mi lesz, ha elfogy a téma?

– Sokszor gondoltam erre. De ez, már tíz-tizenöt évvel ezelőtt is így volt. A téma nem fogy el. Vannak még a hadvezéreink, pápák, akik az épített örökségünkben sokat tettek. És vannak, történészek, a sokkal többet tudó emberek mint én, akik megértették velem azt, hogy így lett a múlt az enyém, így viszem tovább, mindazt, aminek nemzetünknek értéke van.

– Mi hajt, amiért a leginkább megéri a rádióban történelmünkkel foglalkozni?

– Az a nemzet, amely saját egyedi és páratlan kincseit nem őrzi, és nem mutatja ezt meg, az nem méltó a jövőre – gondolom, ezzel megadtam a választ.