Mitől otthonos egy város?

Mostanában több olyan helyen volt szerencsém megfordulni, ahol a jelenlevő közösség jól érezte magát. Nem politikai síkon, nem gazdaságilag, de nem is valamilyen szakmai szempontból gyűltek össze, hanem csak úgy spontánul, mert társaságban akartak eltölteni pár órát. Ismeretlenek között. Beszélgetve, gondolatokat cserélve, nagyokat nevetve.

Ahol szintén éreztem azt a jó hangulatot, ami meghatározta a teret, az egy olyan esemény volt, ahová elhozták a fiatalok a már megunt ruháikat és cseréltek. Nem volt számukra kínos egymás, úgymond, levetett ruhájában válogatni, felpróbálni azt.

Egy harmadik helyen idősebb emberek gyűltek össze és egy olyan személyre emlékeztek, aki már 51 éve nincs az élők között. Felidézték az alakját, az életét meghatározó eseményeket, az emlékezetben megőrzött tetteit, mondásait, a verseiből olvastak fel, – merthogy költő volt az illető, aki alig 31 évesen öngyilkos lett.

És akkor elgondolkodtam, mitől is élhető egy város. Persze, tudom, e három megemlített esemény alig jelent valamit Marosvásárhely életében. Mégis, ha megpróbálok kívülről tekinteni a városlakók közösségi életére, azt kell mondanom, hogy ott jó élni, ahol vannak ilyen és ehhez hasonló rendezvények. Amelyek, igaz, hogy nem vonzanak tömegeket, de az a csoportnyi ember jól érzi magát, otthonosan mozog az általa kiválasztott helyszínen, azok között, akiket bár nem ismer mind személyesen, de a közös érdeklődés hasonlóvá teszi őket, még ha csak ideig-óráig is, hiszen ugyanazt az előadást hallgatják, nagyjából ugyanazt gondolják, ugyanazokat az emlékeket idézik fel, élik át, vagy próbálják átérezni.

Mitől otthonos egy nem túl nagy város? Attól, hogy létezik egy tömegközlekedése, amely csalók figyelmét is felkeltette. A repülőterek, az állami posta után, most a városi közlekedési vállalat nevében próbáltak pénzre szert tenni. Mosolyogtató az ügy, a csalók sem tudhatták, hogy itt nem sokra mennek a ravaszságukkal. Ugyanis Marosvásárhelyen a nyugdíjas személyek ingyen használhatják a városi buszokat. A diákok – kis- és nagyiskolások – úgyszintén ingyenes bérlettel utazhatnak keresztül-kasul, körbe-kereken a városban. Nos marad az aktív, kereső generáció. Többségük saját gépkocsival jár a munkahelyére. Aki mégis buszra száll, annak nem okoz anyagi terhet a két lejes buszjegy megvásárlása a buszsofőrtől.

Még mitől otthonos egy város, pontosabban ez a város, amelyben élek? Mert itt – ahogy szokták mondani, – mindenki ismer mindenkit. Mindenki barátja, rokona, szomszédja, volt osztály-, iskola- és egyetemi társa valakinek. Ha ő nem is ismeri, hát ismeri az ismerőse, a rokona, a barátja, a szomszédja az illetőt. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy mindenki mindenkivel baráti viszonyt ápol.  Itt is van pletyka és kibeszélés, utálat, megvetés, irigység és rosszindulat. Na de akkor is.