Miért nem mondott le Balogh Zoltán a püspökségről?

Egészen pontosan már nem emlékszem, mikor találkoztunk először, de amikor államtitkárként március 15-én itt beszélt Marosvásárhelyen a Petőfi-szobornál, már jó ismerősként köszöntöttük egymást, és Zsigmond Barna Pál főkonzullal hármasban meghitten beszélgettünk el az erdélyi magyarság helyzetéről, közérzetéről. Ennek az egyórás beszélgetésnek, természetesen, volt egyházi vonatkozása is, hiszen Balogh Zoltán a budapesti németnyelvű gyülekezet lelkipásztorra volt, Zsigmond Barna Pál nagyapja pedig egykor mezőbergenyei lelkipásztor volt.

Mostani megszólalásom nem ennek a találkozási emléknek tulajdonítható, hanem annak a magyarországi média – és médián kívüli – torzsalkodásnak, amely részben eljutott Erdélyig, Marosvásárhelyig. Megszólalásom nem a magyar református egyház nyilatkozata, csak egy személyes véleménynyilvánítás.

Balogh Zoltán püspök a Magyar Köztársaság elnökének tanácsadójaként kegyelmi felmentésre javasolta az egyik erdélyi származású református embert. A Szentírás tanítása szerint a kegyelem az a cselekedet, amikor valamilyen bűntett megérdemelt ítélete, büntetése helyett a szeretet általi felmentés következik. Leghitelesebb példa erre az evangéliumban megörökített történet, amikor Jézus a kereszten így szól a világi törvényszék által gonosztevőnek nevezett elítélthez: „Mondom néked, ma velem leszel a paradicsomban” (Lk 23,43).

Balogh Zoltán beismerte, elnöki tanácsadóként hibázott a kegyelmi döntés javaslatában, erkölcsileg és jogilag nem kellett volna megbocsátani a bűnös tettet. Jézus Krisztus elhívott szolgája Urának bűnt megbocsátó példája szerint gondolkodott, s így már más fényben látszik politikai tévedése.

Püspöki szolgálata által – főleg ha még szép dolgokat is fölmutat – neve bekerül a magyar református egyház történetébe. Ha lemondott volna püspöki tisztségéről, akkor azonban neve a magyar nemzet krónikájában Novák Katalin és Varga Judit mellett maradt volna fenn, mint harmadik áldozat.

(Fotó: MTI)