Mi hiányzik a faluból?

 8. Vadsaláta szedése

Mifelénk sok hírnöke volt és van a tavasznak. Virágoskertekben szerényen megjelenő sárga vagy fehér nárciszok a tavasz győzelmét jelentik, és március elején megjelenő fűzfabarkák igazolják a tél lassú eltűnését. Madárvilágból gólyák és fecskék visszaérkezése mosolygós ünnepet csal a földműves ember arcára. Ugyan gyermekkoromban ezt hallottam: egy fecske nem csinál tavaszt, de amikor az istállónk több mint húsz fecskefészkében „fészekrenoválásba” kezdtek e hazaérkezett vándormadarak, nagyon együtt örültünk a kikeletnek.

Gyermekkorom idejében, a múlt század ’60-as éveiben, kertünkben a tavasz hírnöke két apró virág volt: az ibolya és a vadsaláta. Előbbi sajátos illatával, szerénység szimbólumával és gyermekmérethez szabott növekedésével legkedveltebb tavaszi virágunk lett. A mi utcánkban minden tíz évnél fiatalabb gyermek saját kezűleg szedett egy csokor ibolyát s boldogan nyújtotta át édesanyjának.

Másik tavaszi kerti virághoz egészen másfajta érzelmi emlék köt. Az ún. vadsaláta akkor még hagyományos tavaszi leves volt sok falusi családnál, így nálunk is. Ez az apró, sárga virágú, kislevelű saláta csak úgy vadon terem a kertünkben. Tavaszi napsütésben gyermeki örömmel szaladtunk neki a salátaszedésnek, de vidámságunk hamar lelankadt, mert a vadsaláta apró levele miatt nagyon lassan telt a pléhcsupor vagy egy kis lábas. Felnőttek is szedték, hiszen finom zöldséglevest lehetett belőle főzni, főleg pirított szalonnával, de ők általában nem kézzel szedték, aminek nálunk nem volt szaporája (ezt így mondták), hanem késsel vágták le tövéről, úgy föld alatt egy cm-rel. És itt érkezik a vadsaláta szedésének keserű emléke, amikor a gazda megtiltotta a késsel való szedést, mert a sárga virágú saláta mellett könnyen kivágódott a többi fű, ez pedig szent takarmány volt a szarvasmarhák számára. Aki nem falun nőtt fel úgy fél évszázaddal ezelőtt, az talán nem is érti mindezt, de azokban a magángazda években az állattenyésztés, a takarmány megbecsülése fontosabb volt, mint az ebéd első fogása, a salátaleves. Ennek az életformának és felfogásnak máig látható jele, amint a falusi gazdák többet adtak egy istálló építésére, mint akár családi házukra, mert előbbiből éltek az utóbbiban.