Ötvös József- Téglavetés
Nálunk az idősebbek még mindig megkülönböztetik a gyártási módja alapján a házépítésnél használt anyagot: van cigánytégla és van gyári tégla. Utóbbit használták a kémény rakásánál, előbbi pedig beleépült Erdély múltjába, történelmébe.
Bámulom és csodálom a mára már alig felismerhető koronkai Toldalagi kastély romos falait, amelyet az idő és felelőtlenség majdnem mindent megemésztett: fát, cserepet, bútorzatot, csak a tégla egy része dacol az idővel – cigánytégla. Feljegyzések szerint a koronkai kastély 200 évvel ezelőtt épült, ennyi időt bírt ki, vészelt át a tégla alkalmas és alkalmatlan időben, fedél alatt vagy fedetlenül, gazda őrző szeme előtt vagy gazdátlanul.
Egyébként pókai szülőházam is cigánytéglából épült és már 75 éve igazolja a jó téglavető hozzáértését, minőségi munkáját. Gyermekkoromban még láttam falumban téglavetést valamint annak kiégetését, aminek látványa felért egy Hollywoodban készült kalandfilm lejátszásával, mert mi – ugyan fapisztollyal, de – igazi rejtelmes játékkal használtuk a fával még meg nem tömött, de már égetéshez összerakott téglaépítményt. Akkora gyermekek szemében titokzatos várnak vagy félelmetes pinceláncolatnak tűnt. Aztán pár napra belső részét megrakták erdőről hozott fával, a bejáratokat befalazták és begyújtottak. A gazda örömmel szemlélte napokon át a téglaégetés füstjét, mi pedig szomorúan vettük tudomásul, a mi várunkat megostromolták.
A téglavetés határban történt, egész pontosan a mezőségi domb oldalán, ahol még ma is láthatók félbemaradt sárga, agyagos odúk, vájatok, amelyek emlékeztetnek a téglavetés helyére. A mi falunkban a Pirki nevű cigánycsalád vetette a téglát, így a szó szoros értelmében az cigánytégla volt. A domboldalból kiásott agyagot feltöltötték vízzel, úgy emlékszem, tettek hozzá friss tehéntrágyát és pozdorját (szalmatörmelék), Pirki fiai mezítláb addig taposták ott a földön, míg az agyag formálható lett, azután téglaalapú, négy deszkából összekalapált formába rakták, jól megnyomkodták és a tetejét szintén deszkából készült simítóval elegyengették, majd óvatosan egyenes helyen egymás mellé tették. Amikor az egyszerű deszkaformát felemelték, ha valahol megsérült a még képlékeny agyag, akkor kézzel, finoman helyrehozták. Hány pókai ház hordozza még ma is vakolata alatt a téglavető kezének nyomát! Aztán egy-két napra a száradás után téglavastagságnyira egymástól, szép ferde sorba rakták, úgy négy-öt sort egymásra, majd szalma és sás keverékével befedték eső elől védve. Ez már olyan volt, mintha művészek műhelyét rendezték volna be ott a mezőségi dombok hajlatában a szabad ég alatt. Emlékeimben letűnt idő művészeiként maradtak meg az egykori téglavetők.
Antal Erika
Máthé Éva
