Mi hiányzik a faluból?

10. A faláb

A faláb igazi hiányát akkor vettem észre szomorúan, amikor a zentai néprajzi múzeumban – kiállítva – megláttam ikerpárját, hasonmását. Csoportos látogatáson voltunk ott, s halkan eldicsekedtem: pontosan ilyen volt az én édesapámnak is…

Mint a legtöbb értékes vagy kevésbé értékes néprajzi tárgyakat, nálunk is a ház padlásán tárolták, nem is nosztalgiából, hanem „hátha még valamire jó lesz” elgondolásból Aztán évtizedeken keresztül porosodott egyéb divatból kiment használati szerszámmal együtt, például: csizmahúzó. Igazi játékos kedvvel vettük elő apáink egykori utcán járó eszközeit, amelyek a gumicsizma előtti időben a Mezőségen tavasszal és ősszel majdhogynem elengedhetetlen eszközök voltak egymás megkeresésében. Néprajzosok gólyalábnak is nevezik, nem is véletlenül. A mi vidékünkön használt faláb vagy gólyaláb olyan másfél méter hosszú, általában egyszerűen elkészített rúd volt, földtől számítva kb. 40 cm-re volt egy talptartó deszka, fölötte egy bőrszíj, mi pedig, mint egy paripa kengyelébe, úgy dugtuk be lábunkat s léptünk fel rá, próbáltunk járni vele. Csakhogy bármilyen egyszerű volt az a faláb, azzal is meg kellett (volna) tanulni a járást, s mivel nekünk ehhez még kevés volt a gyakorlatunk, nem csak elestünk vele, hanem el is törtük. Mármint a falábat, nem a sajátunkat. Édesapám pedig az udvaron felvágta tűzifának, majd leültetett a favágó egyik szélére, ő leült a másikra, s mesélni kezdett arról a sárosan szép időről, amikor fiatal szerelmesként falábbal ment udvarolni a felszegre (mi az alszegen laktunk). Micsoda igazi mezőségi romantikája lehetett annak az esti képnek, amikor a kapufélfába kapaszkodva, falábon állva beszélgetett a falubeli lánnyal! Jókai, ha látta volna ezt a mezőségi udvarlást, eggyel több regénye íródott volna.

A falábat nem az aszfalt vagy a köves út szorította ki a falusi élet szépségéből, hanem a gumicsizma megjelenése. Én is azzal jártam iskolába tavasszal vagy ősszel. Egyébként a gumicsizmát Angliában találták ki az 1850-es években, amikor az angliai Wellington hercege, Arthur Wellesley kérte fel cipészét, hogy a sáros időkre való tekintettel tervezze át lábbelijét, így született meg úgy 170 évvel ezelőtt a mai gumicsizma elődje, amikor a gumit még nem is ismerték.