Mi hiányzik a faluból?

2. A regrutabál

Sajátos Mezőség széli nyelvjárásban regutabálként hangzott és úgy is épült bele a falu rendtartó életébe, mert a 20-ik század háborúkról, katonákról szól. Aligha van olyan erdélyi település, ahol emléktábla ne őrizné háborúban elhunyt hősök neveit. Legtöbbször templomok belsejében elhelyezett márványtáblákon, mert a két világháború magyar áldozatainak közösségi intézmények falain nem volt helyük.

Mielőtt az egykor katonahívogató bálról írni kezdtem, megnéztem az idegen szavak szótárát, s meglepetve fedeztem fel, ott így írják le: rekruta. (Nahát, mindezt mifelénk nem így mondták egykor). Egyébként a szótár szerint francia vagy német eredetű szó, és a katonaság újoncát jelenti. Így már értem a bál szigorú hagyományát: akit nemsokára újoncként egy-két évre felavatnak, attól illik a falunak vígan, mulatozva elköszönni. Sírni az édesanyák úgyis sírnak.

A Magyar Néprajzi Lexikon regrutabálként örökítette meg, s ezért egy kicsit büszke is vagyok, mert Pókában jól tudták a szó hangzását.

Egyébként egységesen a sorozás és bevonulás közötti időben tartott bál az, amit a szó jelent. Mielőtt egyenként vagy többedmagukkal bevonultak volna a kötelező katonáskodásra, ők maguk megszervezték ezt a táncmulatságot, ahol családtagjaikkal, szeretőikkel és barátaikkal még egy jót táncoltak, mulattak. Az egykori falusi hagyomány szerint nem is volt igazi legény, aki nem volt katona, ezért ez a legénybúcsú vidám volt és kivilágos virradatig állt a bál.

A kötelező katonaság megszűnt, és ezzel együtt meghalt a regrutabál is.

(Nyitókép: Gáborházi Károly festménye)