.:: Vásárhely.ma ::.

Mesevásár gyermeknapra az Arielben

Mókát, kacagást, tengernyi gyerekkönyvet, gyerekszínházat, kézműves foglalkozásokat és még sok érdekes programot ígérnek a szervezők az idei Mesevásárra, amelyet ezúttal is június 1-én, gyermeknapon szerveznek az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínházban, Marosvásárhelyen.

Én azt hiszem, hogy sikerült valamit meghonosítani, ami hiánypótló volt Marosvásárhelyen és ez lett a Mesevásár – fogalmazott Király István, a rendezvény főszervezője. Hozátette: valójábna már nem is tudják, hogy ez a hatodik, vagy a hetedik Mesevásár Marosvásárhelyen, hiszen 2020-ban a világjárvány miatt egy évet ki kellet hagyniuk. De igazából nem is a számszerűség a fontos, hanem az élmény, amit kicsiknek és nagyoknak egyaránt kínál a rendezvény, amely június 1-én mesekönyvvásárral és arcfestéssel kezdődik az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház udvarán, illetve belső tereiben, mert előadások és egyéb érdekes programok is várják a gyerekeket és  örök gyerekeket – időjárástól függetlenül.

Ezalatt az egy nap alatt minden megtalálható ami a gyermekek igényeit, óhaját, sóhaját ki tudja elégíteni: van színházi előadás, táncszínházi előadás, vannak koncertek, ügyességi versenyek, van fotósarok, bábfelvonulás, van kézműves sarok, van bábkészítés, illetve van zenés foglalkoztató, mesefelolvasás,  és nyilván mesevásár meséskönyvek nélkül nem is lenne igazi – tette hozzá Király István.

Belépőt csak az Ariel Színház nagytermében zajló gyerekelőadásokra kell fizetni – minden más program a Mesevásár keretében ingyenes. A rendezvény részletes programja az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház közösségi oldalán megtekinthető.

Kulcsár Andrea

Kövess minket a
Facebookon!

Követem!

94

Milyennek tartja az intelligens stoplámpák működését?