.:: Vásárhely.ma ::.

Mélygarázs: megvan a környezetvédelmi engedély

 A polgármesteri hivatalnak január 28-án sikerült beszereznie az utolsó hiányzó engedélyt, így most már ténylegesen kezdődhet a Park Szálloda mögé tervezett földalatti parkolóház építése. Kiderült, hogy a Soós Zoltán által tavaly márciusban bejelentett munkálatok elkezdésére kiadott parancsnak semmiféle jogi alapja nem volt.

Egy hivatalosnak látszó okiratot tartva a kezében, Soós Zoltán 2024. március 6-án videóüzenetben számolt be arról, hogy hároméves huzavona után végre kiadhatta a mélygarázs építési munkálatainak elkezdéséhez szükséges parancsot. A polgármester úgy vélekedett, hogy ha minden tervszerűen halad, 2026 tavaszára elkészülhet Marosvásárhely első, közel 270 gépkocsi befogadására alkalmas földalatti parkolóháza. Azelőtt egy nappal tartott sajtótájékoztatóján, az elöljáró és a kivitelező képviselője, Radu Alexandru még 2025 december végét jelölte meg határidőként.

A közbeszerzést elnyerő Geiger Proiecte Construcții Kft. napokon belül be is kerítette az egykori pártszálló mögötti területet, azonban a munkagépek megjelenése elmaradt. Az építőtelepen néhány hétig régészeti ásatások folytak, és néhány geológiai fúrás történt.

Soós az állami hivatalok csigalassúságát okolja

Januári sajtótájékoztatóján Soós Zoltán a környezetvédelmi tárca alárendeltségébe tartozó Maros megyei Környezetvédelmi Ügynökséget (APM) tette felelőssé az építkezés elkezdésének halogatása miatt. A polgármester elmondta, a nyugdíjba vonult Dănuţ Ştefănescu helyébe lépett új vezető mondvacsinált okokra hivatkozva, érthetetlen módon akadályozza a beruházás megvalósítását. A város és a kivitelező lassan egy éve vár egy utolsó engedélyre – neheztelt Soós.

APM: a városháza tévedett

Kérdésünkre, hogy miért tartott ilyen hosszas időt az engedély kibocsátása, a hivatal új vezetője, Cristina Pui az önkormányzatot tette felelőssé. Mint mondta, a városháza 2024 májusában kérte a környezetvédelmi engedélyt – tehát két hónappal Soós Zoltán bejelentése után. „Mi egy környezetvédelmi hatástanulmányt igényeltünk, amelyet a jogrend szerint közmeghallgatásra bocsátottunk. Mivel a városháza dokumentációiban ellentmondásokat fedeztünk fel, decemberben ezek kijavítását kértük. Kijavították, mi meg a keddi bizottsági ülésen megadtuk az engedélyt” – magyarázta az igazgatónő, hangsúlyozván, hogy az APM törvényesen és felelősen járt el.

Építkezési parancs – csak az összes engedély birtokában

Portálunk érdeklődésére építkezésben dolgozó szakemberek elmagyarázták, hogy 2024 márciusában Soós Zoltán nem adhatott ki építkezési parancsot (ordin pentru începerea construcţiei) mihelyt az önkormányzat nem szerezte be az összes szükséges engedélyt. Az, amiről a választási kampányban Soós Zoltán azt állította, hogy az építkezés elkezdéséhez szükséges parancs legfeljebb a talajmintavételhez szükség engedély megszerzéséhez elengedhetetlen megvalósítási tanulmányra vonatkozhatott.

Ebből egyébként kiderült, hogy magasan van talajvíz, ami némileg bonyolítja az építkezést, magával vonva bizonyos pluszköltségeket. A geológiai tanulmány eredményei nem meglepők, hisz tudvalévő, hogy a Maros valamikor a jelenlegi városközponton keresztül folyt.

A 259 férőhelyesre tervezett többszintes mélygarázst saját költségvetésből építi meg az önkormányzat, a projekt eredeti összértéke áfával együtt 50 millió lej.

Szucher Ervin

Kövess minket a
Facebookon!

Követem!

32

Mivel kezdte az újévet?