.:: Vásárhely.ma ::.

Meddig szól a rádió? Sztrájkra készülnek a szerkesztők

Kétórás figyelmeztető sztrájkra készülnek  kedden, október 1-én a Román Rádiótársaság Mediasind szakszervezetéhez tartozó alkalmazottai. A tiltakozó akció 13 és 15 óra között zajlik majd, és abban nyilvánul meg, hogy a szakszervezeti megmozduláshoz csatlakozó rádiósok, akiknek abban az idősávban kell mikrofon előtt ülniük, az idő egyharmadában kötelesek a hallgatókhoz szólni, az idő többi részében zenét sugároznak majd a rádióban.

A Román Rádiótársaság alkalmazottai elsősorban a bérezéssel elégedetlenek, hiszen, mint a Vásárhely.ma megkeresésére Szuszámi Zsuzsa, a Marosvásárhelyi Rádió szerkesztője elmondta, nem csak a különféle pótlékok szűntek meg az elmúlt évek során az intézményben, hanem a fizetések sem növekedtek a megfelelő mértékben. Ráadásul hatalmas bérkülönbségek vannak a szerkesztők, riporterek, azaz a tulajdonképpeni tartalomgyártók és a vezető beosztású munkatársak bére között. Jelenleg a rádiós szerkesztők és riporterek nettó bére alig éri el a 4000 lejt, míg a vezető beosztású munkatársak bére értesüléseink szerint 25-26 ezer lejre is rúghat” – fejtette ki a Maszol kérédésre Kádár Zoltán szerkesztő hozzátéve, hogy emiatt a Marosvásárhelyi Rádió munkatársainak többsége kénytelen másodállást is vállalni valahol, hogy fedezni tudja anyagi szükségleteit.

Ugyanakkor a rádiósok elégedetlenek a Román Rádiótársaság által jelenleg biztosított munkakörülményekkel is: elavult, korszerűtlen felszereléssel kell dolgozniuk, és az sem ritka, hogy saját zsebből kénytelenek felszerelést vásárolni maguknak, ha technikailag megfelelő minőségű munkát szeretnének végezni.

Szuszámi Zsuzsa szerint a tiltakozó megmozdulás másik oka az, hogy mintegy három hónapja nincs érvényben lévő kollektív munkaszerződése a rádiósoknak: a korábbi lejárt, az új tárgyalásánál viszont a szakszervezet által kért jogokat nem hajlandó szavatolni a rádiótársaság vezetősége.

Az elégedetlenség nem újkeletű, hosszú ideje zajlanak a szakszervezeti tárgyalások a háttérben, de mivel mindeddig nem sikerült dűlőre jutni úgy érezzük, hogy az előttünk álló kampányidőszak az a periódus, amelyet ki kell használnunk arra, hogy a politikusok is odafigyeljenek a gondjainkra és megoldásokat kínáljanak – foglalta össze Szuszámi Zsuzsa, aki szerint az október 1-i két órás figyelmeztető sztrájk az első lépést jelenti. Amennyiben nem sikerül megoldani a gondokat, akár az éhségsztrájkig is készek elmenni. A Mediasind szakszervezeti tömörülés közleményéből kitűnik, hogy sikertelen tárgyalások esetén novembertől általános sztrájk kirobbantása is szóba jöhet.

Kulcsár Andrea

Kövess minket a
Facebookon!

Követem!

124

Mi a véleménye a Főtér tervezett átrendezéséről?