Március 15. kicsit másképpen

Nem mindig lehetséges személyesen résztvenni a tavasz idusán megszervezett ünnepségen, de kötelező módon minden egyes alkalommal eltölt az ünnepi hangulat. Idén nem viseltem fizikailag kokárdát, ünnepi eseményen sem vehettem részt mácius 15-e alkalmából, de ettől függetlenül az 1848-as ifjak üzenete felcsengett bennem, hála napjaink kommunikációs eszközeinek, olyan volt, mintha egy kicsit mindenütt ott lettem volna a rendezvényeken.

A facebook oldalam korán reggel megtelt magyar és román barátaim, ismerőseim köszöntőivel, de olvashattam a politikusok üzeneteit is. Crin Antonescu, Nicușor Dan elnökjelöltek soraira, az előbbi egy kicsit bővebben, ez utóbbi stílusához híven tömörebben fogalmazott, de mindketten méltatták a magyarok tagadhatatlan szerepét Románia társadalmi, demokratikus fejlődésében, tehát kipipálták szépen ezt a feladatot. A román miniszterelnök is üzent, nos az ő gondolatmenete hosszabbra sikeredett mint a másik két politikusé, érződik, hogy évek óta van egy folytonos együttműködés pártja és az RMDSZ között. A szöveg célja nem az volt, hogy gyorsan letudja ezt az eseményt is, hanem pontosan az említett partnerségnek, együttműködésnek, a hozzáadott értéknek az elismerését, a közös továbbtervezés lehetőségét és fontosságát üzente.

Miután az online felületen megtekinthettem és össze-vissza lájkoltam az erdélyi ünnepségekről készült fotókat, bejegyzéséket, következett dél körül a magyarországi múzeumkerti szívonalas esemény, amelyet Orbán Viktor miniszterelnök beszéde zárt. Érezhető volt a jelenlegi világpolitikai helyzet hangulata, a 48-as, de az 56-os forradalmárok ma is érvényes, példaértékű hazafiassága, ugyanakkor tervekről, támogatásokról és a húsvét előtti tavaszi nagytakarításról is szólt a beszéd.

Számomra elgondolkodtató, hogy miközben például december elsején Bukarestben többnyire csak azért gyűlnek össze az emberek a nemzeti ünnep alkalmából, hogy megtekintsék a katonai felvonulást, Budapesten még most is, annyi év után azért gyűl össze rengeteg ember, hogy Petőfiéket ünnepeljék és évek hosszú sora óta meghallgassák ugyanannak a miniszterelnöknek a beszédét, az Orbán Viktorét.

Délután pedig kicsit visszakalandoztam Marosvásárhelyre, legalábbis gondolatban, ahol ünneplőbe öltözött a város, a vár, a polgármesteri hivatal épülete, de a Posta-réten is úgy értettem, hogy ezúttal szinte annyian voltak, mint a kilencvenes évek elején. Nagyszerű dolog ez, de hasonlóan nagy mozgolódást láttam Kolozsvárott, Szatmárnémetiben, Szászrégenben vagy Székelyudvarhelyen is.

Nagyon fontosak ezek az alkalmak, hogy megőrizhessük önazonosságunkat, örvendek, hogy nagy volt az érdeklődés irántuk, annál is inkább, mert egy olyan golyó haladt el képletesen a fülünk mellett nemrég, amely ha talált volna, akkor az említett lehetőségeket a jövőre nézve komoly korlátok elé terelte volna.

Gondolok itt a jelenleg felkapott nacionalista, magukat szuverénistának nevező, gyorstalpalókban célszirányosan gyártott politikusok megerősődésére, akik nem feltétlenül törvényes eszközökkel, de a fülnek mindenképpen tetszetős manipulatív üzenetek megfogalmazásával próbálták és próbálják most is országunk európai, demokratikus irányát radikálisan megváltoztatni és ezzel egyidőben a magyarok, de más kisebbségek kivívott jogait eltörölni vagy korlátozni.

A telefonon, tévéképernyőn végignézett ünnepnek számomra két nagyon fontos üzenete van: március 15-e olyan erővel bír, amely még mindig képes minden magyart megmozgatni, ugyanakkor a nagy kihívás az, hogy a hatalmas információs tengerben sikerül-e meghallani, megérteni azt a gondolatot, amely lehet, hogy nem annyira pompás és hangzatos, de észszerűsége megmaradásunkat, jövőbeni ünnepléseinket garantálja.