Máthé Éva1966-ban, amikor érettségiztem, 10 felvételiző jutott Kolozsváron arra a l5 helyre, amelyeket a ,,tiszta” magyar (más nyelvekkel nem kevert), tanárképző szakon meghirdettek. Beverekedtem magamat, az is megérne egy misét, hogyan…
Burzsuj-lányként kerültem a kincses városba. Ez azt jelentette, hogy bentlakási helyet csak akkor kaphattam, ha a nálam csóróbbak már elhelyezkedtek, mert akinek a szülei éhbéren felül kerestek, már nem voltak ilyen szerencsések. Hogy hol hányódtam egy hétig, már nem emlékszem, biztosan ismerősöknél, de végül rámköszönt a nagy hír: bejutottam a Mariánumba.
A jegyzet fejléceként itt látható, impozáns épület, a Mariánum eredetileg a Ferenc József úton katolikus leánynevelő intézetként működött, a fronton lévő épületekben ma a bölcsészkar leledzik, hátul, az udvarban fungál a bentlakás. Képzeljék el: egy 15 személyes hodályban mi, három marosvásárhelyi, szűzies, az iskolapadból frissen kipenderült, hamvas kislány bekerültünk 12 bukott angyal közé. Tisztelet a kivételnek! Ugyanis a burzsuj-lányok mellett a maradék helyeket azok kapták, akik egyszer-kétszer megbuktak, évismétlők voltak. Az ország több megyéjéből összesereglett lányok, asszonyok között voltak várandósak, elvált teremtmények, piásak, jósnők és más emberfajták. Mi hárman, V.V., T.Zs és jómagam a szó szoros értelmében apró szigetet alkottunk, otthonról hozott táskarádiónkon sugárzott szimfonikus zenébe burkoltan próbáltunk kezdetben ellenállni a központilag sugárzott román népdaloknak, az éjfélig tartó, süket dumapartiknak, miegymásnak. A bukott angyalok legkisebb gondja is nagyobb volt annál, hogy például vizsgaidőszakban tanuljanak. A legkülönlegesebb két lényt külön megidézném. Egyikük Olténiából származott, elképzelhetetlenül girbegurba lábakkal látta el a Fennvaló. Ezt onnan tudtuk egészen biztosan, hogy amikor becsiccsentett, anyaszült meztelenül, tűsarkú cipőben sétált fel-alá a hodályhálószoba közepén húzódó, örökkémocskos futószőnyegen, a háló végében a padlótól a mennyezetig terpeszkedő, kissé homályos álló tükörben csodálta magát, és sorozatosan, többszőr kijelentette: ,,Ce fromoasă m-a facut mama!” Azaz szabad fordításban: Milyen szépre csinált engem az anyám! A magyar különlegesség egy feltűnően szép hölgy volt, hadd ne ecseteljem különleges adottságait, hogy ne ismerjenek rá. Nos ő arról volt híres, hogy egy más fakultáson tanuló, sármos fiatalember halálosan szerelmes volt belé, de ő ignorálta a trubadurt. A fiú lázas állapotát úgy próbálta némileg gyógyitani, hogy nap mint nap, és néha este, éjjel is, az ablakunk alatt állt, sokszor órákig, búgó, bársonyos hangján szíve választottjának a nevét ismételgette, hívogatta őt, mindhiába. De tényleg: százszámra! Ma is hallom a keserves hangját, ha rá gondolok!
