Bukarestben végre aláíródott a szerződés, ennek ellenére mégsem tűnik a legegyszerűbb feladatnak a marosvásárhelyi tüdőkórház felújítása. Elsősorban, ideiglenesen, egy másik épületre volna szükség.
Egyelőre nem tudni, mikor láthatnak neki a marosvásárhelyi tüdőkórház felújításának, noha a napokban az utolsó akadály is elhárult a több mint 78 millió lejes beruházás elkezdése elől. Ugyanis a Fejlesztési, Közmunkaügyi és Közigazgatási Minisztériumban aláírták a marosvásárhelyi Gheorghe Marinescu utcai tüdőkórház energetikai rehabilitációs és bővítési munkálataira vonatkozó műszaki és gazdasági mutatókat jóváhagyó rendeletet. Ennek értelmében az ingatlan hamarosan átkerül az Országos Beruházási Társaság, a CNI tulajdonába, amely majd a munkálatok befejezése után utalja vissza a megyei hatóságnak. Csakhogy a végsőnek hitt akadály nem éppen az utolsó: a Maros megyei önkormányzatnak gondoskodnia kell a jelenlegi klinika ideiglenes elköltöztetéséről. „Komoly logisztikai és szakmai kihívás előtt állunk” – látta be a portálunknak nyilatkozó Kovács Mihály Levente. A megyei tanács alelnöke elmondta, hogy több változatban is gondolkodnak, de egyelőre még nem született végleges megoldás. A döntést az orvosokkal egyeztetve hoznák meg. „Mindenképpen a páciensek egészséget és biztonságát figyelembe véve döntünk arról, hová lehetne átköltöztetni az építkezés idejére a tüdőkórházat” – szögezte le.
A Maros megyei önkormányzathoz tartozó tüdőkórház épületét teljesen átalakítják, csak a falai maradnak meg, illetve manzárddal bővítik a tetőteret. Ugyanakkor két új liftet helyeznek üzembe, kicserélik a meglevő nyílászárókat, felújítják a csapadékvíz-elvezető rendszert, helyrehozzák a járdákat és 49 új parkolóhelyet alakítanak ki. Ahogy korábban beszámoltunk róla, annak ellenére, hogy elkészültek az előtanulmányok, beszerezték az összes engedélyt és jóváhagyták a műszaki terveket, a pénzforrást is lehívták, a minisztériumi aláírás hiányában mostanig mégsem lehetett nekilátni az épület felújításának és bővítésének.
(Fotó: viata-medicala.ro)