.:: Vásárhely.ma ::.

Klinikaépülettel „dúsítanák” a Székely Vértanúk emlékhelyét

Két megtorpanás és számos panasz után is erőlteti Marosvásárhely polgármesteri hivatala a magánklinika építését a Székely Vértanúk vesztőhelye szomszédságába.

Megálmodói a régi szerpentin aljába, az aránylag szűk zöldövezetbe, a postaréti vesztőhely szomszédságába képzelték el az egészségügyi egységet. Utóbbinak azért is van különös jelentősége, mert az 1991/60-as számú, gyülekezést szabályzó törvény tiltja a tömegrendezvényeket a kórházak szomszédságában. Az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) már hónapokkal ezelőtt megkongatta a vészharangot, arra figyelmeztetve az RMDSZ tanácsosait, hogy amennyiben igent mondanak a plasztikai sebészet megépítésére, a március 10-i és 15-i, valamint az október 6-i megemlékezések, nemzeti ünnepek ellehetetlenítését szavazzák meg. A négyszintes ingatlant a tömbházak és a vértanúk emlékoszlopa közé ékelnék be, a vesztőhely körül kialakított kis terecskétől alig valamivel több, mint 50 méterre.

A városháza annak ellenére erőlteti a MEDICINE CENTER Kft. elképzelésének megvalósítását, hogy a környék lakói is tiltakozó akciókba kezdtek.

Portálunk információi szerint amennyiben az önkormányzati képviselők a csütörtöki ülésen rábólintanak a határozattervezetre, egy régebbi háttéralku áldozatává válhat a Székely Vértanúk emlékhelye, és ezzel együtt a November 7. lakónegyed egyik még meglévő zöld övezete. Egy néhány évvel ezelőtt kötött egyezség értelmében, ahhoz, hogy a polgármesteri hivatal megvalósítsa az azóta kútba dőlt tervét, a Fényképészeti Múzeumot, a kiszemelt Bolyai téri épületből ki kellett volna vásárolnia egy magánkézben lévő kis helyiséget, amely a Ropharma tulajdonát képezi. A belvárosi gyógyszertár a Székely Vértanúk utcájába költözött volna, ahol most éppen egy plasztikai sebészeti rendelő működik. Amelyet uniós pénzalapokból létesítettek, tehát még egy ideig nem kerülhet lakat az ajtajára. Ezért a tanács hajlandó átminősíteni a beruházó által kiszemelt lakóövezeti területet, és zöld utat adni az építkezésnek.

A Vásárhely.ma a hivatalos álláspontra is kíváncsi lett volna, azonban írásos megkeresésünkre Borsos Csaba, a polgármesteri hivatal szóvivője sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta az egyik önkormányzati képviselő által kiszivárogtatott információt.

Az építkezésről szóló tanácsi határozattervezet az idén már kétszer szerepelt a marosvásárhelyi önkormányzat napirendjén, de egyik alkalommal sem jutott el a szavazásig. A harmadik nekifutás szeptember 26-án, csütörtökön lenne.

Szucher Ervin

Kövess minket a
Facebookon!

Követem!

95

Milyennek tartja az intelligens stoplámpák működését?