Kiskoromtól készítgettem a díszkerámiát – interjú Józsa Jánossal

Székely kapu, székely ház, ott van az én hazám – a korondi kerámiának lelke van.

Józsa János Korondon született és nevelkedett egy ősi fazekas családban, ahol eltanulva a fazekasság mesterségét tovább vitte kultúrája kincseit a mai napig. Élete során 50 kiállítása volt, 2020-ban megkapta a Népművészet mestere díjat. Mindig arra törekedett, hogy kultúráját megőrizve és egy kis modernitással bővítve alkosson.

– Megkérem picit meséljen magáról! Egész életében Korondon élt?

-Igen, Korondon születtem 1942. február 20-án és itt is nevelkedtem és egész életemben itt éltem. Szüleim kis koromban meghaltak, árvák maradtunk a testvéreimmel. Én nagybátyámnál nevelkedtem, aki mezőgazdász és fazekas is volt. Makrancos székely ember volt, aki azt mondta, hogy ki a marhához, nem tanulunk, úgy sem lesz pap belőled. Így kezdődött a tanulásom, mivel saját vállamon hordtam a palát, az egy szürke agyag, amelyből készítik a korondi díszkerámiát. Egyszer mutatta meg nagybátyám, hogyan kell korongozni, onnantól magam tanultam. Kikísérleteztem a mázösszetételeket, színeket, mintáztam az akkori időnek megfelelően.

 – Milyen foglalkozásokat végzett?

–  Elemi iskolát itt végeztem Korondon, majd Marosvásárhelyt a Népművészeti Iskolában tanulhattam, de csak két évig anyagi okok miatt. Majd az IRIS porcelángyárba kerültem, ahol megtanultam a porcelángyártást. Még több helyen is foglalatoskodtam, ahol megtanultam a porcelánfotográfiát, tüköröntést, üvegcsiszolást, de a templomfestészetet is elsajátíthattam. Hazatérve folytattam a fazekasságot a mai napig, 70 éve.

– Az ön felmenői is fazekassággal foglalkoztak? Tehát ön beleszületett?

-Visszamenőleg ez a negyedik generáció, nagyapám is fazekas volt. Abban az időben főző edényeket készítettek, amire egy tört vonal volt húzva vagy megpöttyözték, viszont azok sárga agyagból készültek, homokkal keverve

– A fazekasság ön számára mit jelent?

– Az életemet jelenti, az egész életemet erre tettem fel.

-Ön készítette és árusította is?

-Igen, kiskoromtól készítgettem a díszkerámiát, de árusítottam is. Kerámiát tanulmányoztam, gyűjtöttem a szakirodalmat, nagyon sok könyvem van kerámiával, porcelánnal, kőedénnyel kapcsolatosan. De mindig próbáltam tanulni és tanulok a mai napig, mindig igyekeztem olyan szintre emelni a minta kincsemet, hogy a hagyomány is benne legyen, de benne legyen az újítás is.

-Melyiket mondaná nehezebbnek? A készítést vagy az eladást?

-Az eladással kapcsolatosan mindennek megvan az ideje. Abban az időben, a fajánc és a porcelánt hollóházi mintával festettem, akkor még a társadalom, a közösségi élet más volt, mint most. Akkoriban házasságkor az édesanya 100 darab hollóházi tányért adott ajándékba. Majd nekikezdtem a máz alatti festésnek, a korondi kerámiának.

-Napjainkban az árusítás nehézségeiről hallhatunk a korondi kerámia kapcsán. Ez mindvégig így volt? Ön szerint mi változott, mi okozhatta a nehézséget?

-Nagyon sok minden befolyásolja, hogy az emberek mit vásárolnak. Napjainkban a járvány, a konfliktusok azt eredményezték, hogy az ember nagyon meggondolja, hogy mire van szüksége, mit vásároljon meg. Tehát a vásárlás megcsappant, a korondi kerámia eladása is. Amióta jelen van a technológia, sajnos a mostani gyerekeket nem érdeklik vagy nem figyelnek a kultúrájukra. A másik az iskola, ami talán nem hívja fel a figyelmet a saját népének a kultúrájára. A korondi kerámiának viszont abban volt szerencséje, hogy mindig egyedi volt és az árusító mindig figyelte, mit vesz a közönség, mire van szüksége.

-A kínai termékek nagyban befolyásolják a kézzel készített termékek eladását a piacon?

-Igen. Nagyon szép edényeket készítenek, viszont nagyban befolyásolja, mivel sokkal jobban elterjedt szerte Európában, de nincs benne lélek. A lélek a népművészeti tárgyakban van, minden népnek megvan a maga kultúrája és azt kellene ápolja.

-Mit tanácsolna a korondi kerámia készítőinek és árusítóinak? Hogyan birkózzanak meg a piacon?

-A mai helyzetben nagyon nehéz dolog készíteni és árusítani is. Aki ebbe beleszületett és nincs más mestersége, folytassa, hiszen elkell tartania családját, magát. Aki pedig nem, az tanuljon még többet és legyen az, aki szeretne lenni, végezze azt a mesterséget, amelyre egész életében vágyott.

„Mindegy hogy honnan vesszük át vagy átveszünk idegen tárgyakról, népektől , de azt úgy építsük be a saját kultúránkba és a saját minta kincsükbe, hogy az magyar legyen!’’ (Fáy Aladár) – ezekkel a sorokkal fejezte be a korondi fazekasmester beszélgetésünket.

Az embernek nagy szüksége van az új dolgok megismerésére, a modern világ felfedezésére, viszont arra is szükségünk van, hogy ha hátra pillantunk, lássuk, hogy honnan jöttünk és legyünk büszkék saját kultúránk és népünk történelmére, hagyományaira és segítsünk jövőjében.