.:: Vásárhely.ma ::.

Kincsek és pacsulik: vasárnap az ócskapiacon

Elsöprő akciók, hihetetlen ajánlatok mindenféle árucikkre: a zoknitól a késkészletig, a csavarhúzótól az antiknak tűnő bútorokig mindent megtalálsz egy helyen. De nem, ezúttal nem egy új bevásárlóközpontról van szó, hanem a minden vasárnap megrendezett marosvásárhelyi ócskapiacról.

A tapasztalatok szerint, aki korán kel, az aranyat lel, így hétvégéhez képest korán, reggel kilenckor vettük nyakunkba a piacot. Az első tíz percben máris kiszemelt egy úriember, aki elég rokonszenvesnek talált minket ahhoz, hogy megpróbálja eladni karóráját mindössze ötven lejért. Udvariasan visszautasítottuk, mire előállt egy olyan ajánlattal, amely talán még a Temut is megszégyeníti: tíz lejért nekünk adná. Megegyeztünk abban, hogy ez valóban egy kihagyhatatlan lehetőség, de valahogy ma mégsem élnénk vele. „Nem probléma” – felelte ő, mire mellényzsebébe nyúlt, és egy parfümöt vett elő. Kénytelenek voltunk megszagolni, de a pacsuli sem győzött meg, pedig a karórával együtt lett volna már tíz lej, így végül elköszöntünk.

oplus_2048

Miután ennyire szívélyes ajánlatot kaptunk, továbbmentünk, és megláttunk egy asztalt, amelyet sátor fedett. A táblán 100 százalékos pamut zoknikat hirdettek. Közelebb mentünk érdeklődni, hiszen jön a tél, és a reggeli hideg már a leheletünkben is megmutatkozott, így egyértelmű volt, hogy zokniból érdemes betárazni. Négy lej volt párja, és bár nem tudtuk megállapítani, hogy valóban pamut-e, kellemes tapintása miatt végül úgy döntöttünk, hogy megvesszük. Kedvezményt ugyan nem kaptunk, de ilyen ár mellett ez érthető is volt.

Forgalmas délelőttre sikeredett, bár nem gondolták volna sem a piacon árusítók, sem a piacra látogatók. Amint begyűltek az emberek és az udvar szép lassan megtelni kezdett, úgy emelkedtek az árak is. A ruhás részlegen különösen megfigyelhető volt: kezdetben még hat ruháért kértek száz lejt, végül már csupán négyet választhattunk ugyanazért az összegért.

oplus_32

Az ócskapiac azonban még ennél is többel jár: ha elég szemfülesnek bizonyul az ember, könnyen olyan kincsekre bukkanhat, mint egy régi típusú Kodak fényképezőgép, tárcsázós telefon, vagy akár videó kamera.

Végül is, bár a piac zsúfoltsága és az árusok rátartisága néha fárasztó lehet, mégis megvan a maga varázsa ennek a helynek. Az ócskapiac egy olyan világ, ahol bármi megtörténhet: egy pillanat alatt találhatunk kincset érő régiséget vagy éppen olyasmit, amire soha nem gondoltunk, hogy szükségünk van – de hirtelen elengedhetetlenné válik. Lehet, hogy végül csak egy pár zoknival vagy egy használt könyvvel távozunk, de a hangulat, a színes forgatag és a különös alkudozások garantálják, hogy a vasárnap délelőtt itt ne legyen unalmas.

Sebestyén Emőke

Kövess minket a
Facebookon!

Követem!

139

Milyennek tartja az intelligens stoplámpák működését?