.:: Vásárhely.ma ::.

Kilépni a megszokottból: egyetemi évek és kulturélet

Szülővárosból egyetemi városba való költözés nem kis elszakadással jár, amelyet mindenki másképp él meg. Van, ki minden nap visszavágyik otthonába, ám akad olyan is, aki a szeptember közepi kezdéssel már azt tervezi, hogy karácsony előtt haza sem tér. Otthontól és távolságtól függetlenül mindenki másként éli meg a kialakult helyzetet. Új város, új ismerősök, új barátok és megannyi új lehetőség nyílik a kikapcsolódásra, kulturálódásra.

Van aki nem tud, van aki nem akar, akad olyan is, aki úgy érzi, hogy otthon sem volt különösebben igénye arra, hogy színházba, hangversenyekre járjon.

Lóri másodéves informatika hallgató ezzel szemben úgy nyilatkozott, hogy bár szülővárosában, Székelyudvarhelyen rendszeresen ellátogatott a filharmónia előadásaira, mi több, bérletet is vásárolt, Marosvásárhelyen való tartózkodása óta nem vett részt hasonló eseményeken. Arra a kérdésemre, hogy ez miért alakult így, azt mondta, egyrészt nem tud időt szakítani rá, másrészt nem értesül az ilyen jellegű eseményekről. Komfortzónán kívülinek véli mellesleg annak a gondolatát is, hogy egyedül látogasson el egy előadásra.

Sokak számára jelent valóban problémát az, hogy az otthonukból kiszakadva, az új mindennapi rutinba beékeljenek egy-egy színházi előadást vagy kiállítás-megtekintést.

Eszter és Fruzsi egymástól függetlenül, ám hasonlóan vélekedtek: jó volna színházba, kiállításra menni, de gyakran probléma, hogy nincs akivel. Eszter azonban hozzátette: tervez színházbérletet váltani a közeljövőben, elszánta magát, mostantól bármi is legyen, gyakrabban szeretne megfordulni Thália templomában.

Azért akad olyan is, aki azért kihasználta annak előnyeit, hogy egyetemi éveit Marosvásárhelyen tölti. Brigi, aki harmadik évét kezdte el az egyetemen, igyekezett kiaknázni a lehetőségeit a városban. Az elmúlt két év alatt megfordult színházban, kiállításokon, a Teleki Tékában, hol nézőként, hol pedig egyenesen önkéntesként. Arra a kérdésemre, hogy miket látott, egész színes palettával állt elő: megnézte a Várgalériát, megcsodálta a Bernády festménykiállítást, sőt nemrégiben a Fejedelmek aranya című tárlatot is meglátogatta. Brigi azt tanácsolja, hogy érdemes a lehető legtöbb helyre ellátogatni Marosvásárhelyen, hisz nem tudni, merre sodor az élet, így ami épp most és épp itt történik, meg kell ragadni.

Egyesek könnyebben nyitnak az új lehetőségek felé, mások inkább maradnak a komfortzónájukon belül, míg akadnak olyanok, akik még keresik az egyensúlyt az egyetemi elfoglaltságok és a kulturális tevékenységek között. Fontos belátni azonban, hogy a kulturális programok és az új élmények nemcsak kikapcsolódást nyújthatnak, hanem segíthetnek abban is, hogy az új város otthonosabbá váljon, és könnyebben megleljük a helyünket benne. Az első lépés talán a legnehezebb, de a nyitottság és a kíváncsiság új kapukat nyithat meg, amelyek gazdagabbá tehetik az egyetemi éveket. Érdemes tehát felfedezni a Marosvásárhely nyújtotta lehetőségeket, és kihasználni azokat az élményeket, amelyek itt és most elérhetőek.

Sebestyén Emőke

Kövess minket a
Facebookon!

Követem!

154

Milyennek tartja az intelligens stoplámpák működését?