Nem mindennapi módját választotta a jótékonykodásra való felhívásnak Koreck Mária, a Divers Egyesület elnöke aki tavaly szintén a térségben egyedülálló kezdeményezésként hozta létre a marosvásárhelyi Forradalom utca 6 szám alatt a Charity Shop-ot, ahova bárki bevihet jó állapotú tárgyakat, illetve olyan módon vásárolhat az ott talált dolgok közül, hogy ő maga állapítja meg mennyit ér neki az adott termék és azt adomány formában teszi. Ezek az összegek a város szélén lakó gyerekek felzárkóztatását is segítik.
Nos, most újabb gyűjtési akció indul, mégpedig licit formában. “Ez a maci új családot keres magának és ezt úgy teszi, hogy szeretne segíteni a Charity Shop-nak is, mert látja, hogy sokan adományoznak termékeket, de nem elegen vásárolnak még. Nem elegen tudják, hogy ha nálunk választanak ruhát, cipőt, játékot, vagy mást, akkor a város szélén lakó gyerekek felzárkóztatását is segítik. A környezet védelme mellet, hiszen több tonna ruhát sikerült már visszahozni a használatba ami nem vált szemétté” – foglalja össze Koreck Mária.
Az akcióhoz fia, az énekes-színészként ismertté és közkedveltté vált Nemes Tibor is csatlakozott, aki így fogalmaz: “az adománybolt megsegítéséért szeretnénk elárverezni ezt a szintén adományból érkezett nagyon kedves mackót. Ha megteheted kérlek vegyél részt a játékunkban segíts a boltnak. 2024-nyarán megnyitottuk édesanyámmal és Divers egyesületünkkel közösen Marosvásárhely első adományboltját.
Az üzlet 100%-ban önkéntes munkával jött létre. Minden vásárláskor a perselybe bedobott adomány a mélyszegénységben élő gyermekek oktatását, étkeztetését és fejlődését szolgálja, mellyel édesanyám, egyesületével közösen évtizedek óta foglalkozik”.
Arról, hogy pontosan hogyan lehet részt venni a játékban és licitálni a macira, Koreck Mária, illetve Nemes Tibor Facebook oldalán részletes információkat találnak. A licit hét végéig bárki számára nyitott, “a nyertesnek a macit nagy szeretettel kérés szerint a világ minden tájára kipostázzuk. A játék (amely a hét elején kezdődött) 7 napig tart, utána részletes elszámolást teszünk közzé a Charity Shop oldalán” – írják a szervezők.