Hogyan tovább az érettségi után?

Elballagtak a gimnazisták, hétfőn kezdődik az érettségi. A vizsgákat követően kis pihenés jön, majd készülődés az egyetemre. De hogyan, mi alapján válaszatanak a lehetőségek közül azok, akik komolyan gondolják a továbbtanulást? 

Mi leszel, ha nagy leszel? Ezt a kérdést valószínüleg minden gyereknek feltették egyszer-kétszer az óvodás-iskolás évei alatt. Játékosan hangzott, a válasz viszont többnyire komoly volt: mozdonyvezető, űrhajós, tanítónő, orvos, vagy volt, aki utcaseprő szeretett volna lenni, mert „egész nap kint van a friss levegőn”. Aztán eljön az idő, amikor komolyan kell mérlegelni: mit tudunk, mi az erősségünk, inkább a szívünk szerint válasszunk szakmát, vagy ésszerűen döntsünk és olyasmit tanuljunk, amiből aztán „jól meg tudunk élni”. Az a kérdés is sokszor megfogalmazódik, hogy itthon, vagy a 100 kilométerrel távolabbi városban tanuljunk, vagy az országhatárokon túl. Nem könnyű dönteni. Ezekről a kérdésekről beszélgettünk Miclea Andrea Szidónia és Szász Tamás a Bolyai Farkas Elméleti Líceum természettudományi osztályából nemrég elballagott diákokkal.

Ha nehéz a döntés…

Arra a kérdésre, hogy nehéz-e dönteni, Szidónia azt válaszolta, hogy egyéne válogatja. Van, aki már évek óta tudja, mi szeretne lenni, van, aki még érettségi után sem, hogy mihez is van igazán kedve. Neki sem egyből jött az ötlet, hogy mit tanuljon. Elmondása szerint a tavaly még egész más volt a sorrend, ahhoz képest, ahogy végül most döntött a 12. osztály végén. Ahogy mesélte, mindig vonzódott a kommunikációhoz, szeretett kapcsolatokat létesíteni és azokat fenntartani, élménybeszámolókat, naplót írni, de most mégis úgy határozott, hogy könyvelőségre jelentkezik a Petru Maior Egyetemre. „A könyvelőség egy biztos pénzforrást jelentene számomra, ugyanakkor élvezném is, nem csak azért járnék be dolgozni valahová, hogy legyen pénzem. Nagyon régóta szeretnék elvégezni egy idegenvezetői tanfolyamot is, amit már ki is néztem, szeptemberben kezdem” – árulta el a terveit a diáklány, aki viszont azt az álmát sem adta fel, hogy kommunikációt tanuljon, tervezi, hogy jövőben beiratkozik a Sapientiára is.

„Ha valaki nem tudja eldönteni a 12. osztály végére, hogy hová menne egyetemre, azzal nincs semmi gond, mert nehéz eldönteni 17-18 évesen, hogy az elkövetkező 50 évben mit csináljon, ez egy kicsit nehéz és talán irreális is” – fogalmaz Tamás, aki azzal is egyetért, hogy ha valaki nem tudja eldönteni, milyen egyetemre menjen, hagyjon ki egy évet, dolgozzon, önkénteskedjen, hiszen sok lehetőség van arra, hogy más kontinensekre elmenjen önkénteskedni és gondolja át, hogy mit szeretne. „Lásson világot, ismerjen meg szakmákat, lássonlehetőségeket, mert aki többet lát, könnyebben dönt egy idő után” – sommázza az érettségi előtt álló diák.

Míg Szidónia itthon marad és Marosvásárhelyen tanul, Tamás, akit saját elmondása szerint mindig vonzotta a diákélet, egyértelmű, hogy Kolozsváron folytatja a Babeș-Bolyai Tudományetemen a tanulmányait.

Diákszövetség, gyakorlati tudnivalók

Arra a kérdésre, hogy hogyan tekintenek vissza a most lezárult, életüket meghatározó korszakra, az iskola 12 esztendejére, mindketten azt válaszolták, hogy jól választottak, amikor a Bolyait választották. Szidónia, aki már hatodikos kora óta a Bolyaiba készült, a Dr. Bernády György Általános Iskolából érkezett, Tamás a Romulus Guga Általánosból. Tamás kisiskolásként már sokat hallott a Bolyais diákéletről és úgy látja, hogy igazuk volt azoknak, akik arra biztatták, ide iratkozzon kilencediktől,  mert a diákélet itt a legjobb, még országos viszonylatban is. Mindketten egyetértettek abban, hogy mind a 12 osztály jól telt, minden évben tanultak olyan dolgokat, amiket a jövőben majd felhasználhatnak akár a továbbtanulásban, akár a karrierjükben. Voltak nehezebb időszakok is és könnyebbek is, az osztálytársakkal jó volt a kapcsolat, és összességében a tanáraikkal is. „Az osztályfőnökünknek, Puskás Attilának hála, olyan osztályközösség alakult ki, amely nagyon összetartó volt az elmúlt négy évben, nagyon jó osztály volt” – mondta Tamás. A tanárokkal való viszony pedig egy normális tanár-diák viszony volt, „voltak olyan időszakok, amikor éppen haragudtunk rájuk, vagy ők haragudtak ránk, de hát szerintem, ez így a normális egy iskolában” – összegezte Tamás.

Mindketten aktív tagjai voltak a Bolyai Diákszövetségnek, amelynek Tamás 11. osztálytól egy évig az elnöke volt, illetve szerepet vállalt az Országos Diáktanácsban is, amelynek jelenleg ő az elnöke. A diákszövetség tevékenységébe Szidónia is bekapcsolódott már kilencedikes korában, majd tizedikben Tamással egyszerrelépett be a MAKOSZ, a romániai Magyar Középsikolások Szövetségének a munkacsoportjába, amit tizenegyedikesen és tizenkettedikesen is folytatott és ezen kívül különböző önkéntes munkákat vállalt egyesületeknél. A diákszövetségi munkának köszönhetően olyan gyakorlati tudásra tettek szert, ami kiegészíti az elméleti tudást és amit másként nem sajátíthattak volna el.  Ahogy mondta, „az iskola mellett a tantárgyakon kívül csak ilyen helyzetekben, egyesületekben tudjuk megtanulni azt, ami ténylegesen felkészít minket az életre”. A sok tevékenység, szervezési munka, önkénteskedés egyiküknek sem ment a tanulás kárára, mindketten ösztöndíjas tanulók. A magyarázat egyszerű: tudni kell jól beosztani az időt.