2025-ben, azaz néhány nap múlva pontosan négy évtizede lesz annak, hogy Puskás Győző, az akkori álmodozó kamasz, néhány lelkes fiatallal együtt a Maros partján összeácsolt lepedőkből, pokrócokból színházat álmodott – akkor született meg a Hahota Színtársulat.
Az 1980-as évek derekán Győző csak azt szerette volna, ha legalább két-három alkalommal sikerült fedél alatt játszaniuk, hogy az esetleges zápor, szélvihar ne szakíthassa meg az előadást. Arra gondolni sem mert, hogy 40 év múlva a közönség kedvence lesz, akit az utcán sokan megállítanak és kérdik, mikor lesz a következő? Nos, december 28-án lesz a bemutatója a jubileumi Hahota-évet ünneplő kabarénak, amely az elmúlt évtizedek legjobb jeleneteiből összerakott válogatást viszi színre, és jövőre sok-sok előadást terveznek, szerte Erdélyben, ahol a közönség már nagyon várja őket.
– Én minden évben figyelem, és jegyzetelem, hogy mi tetszik legjobban a nézőknek, és ezekből áll össze a műsor, de senki ne aggódjon, új rendezésben, egészen újszerű műsort láthat majd a közönség. Kovács Levente 11. éve fáradhatatlanul dolgozik velünk együtt azon, hogy mindenki jól szórakozzon az előadásainkon – meséli Puskás Győző.
Az első jelenet – újragondolva
Azt a jelenetet is láthatja majd a közönség, persze “új ruhában”, amit legelőször vittek színre a Maros partján, a fák tövében az ős-Hahotások. Ott, ahol az árvízvédelmi töltés szolgált nézőtérként. “Ehhez a jelenethez ragaszkodtunk, ez volt az első nagy sikerünk. A szüveget én magam “loptam ki” fejben: annyiszor néztem meg a Nemzeti Színházban Az emlélkek kévéháza című előadást, amíg hazaérve le tudtam írni emlékezetből a szöveget – azaz egy rövidített változatát” – emlékszik vissza némi nosztalgiával Győző hozzátéve, hogy az akkor Lohinszky Loránd érdemes művész által megformált főszereplő karakterét igyekezett lekopírozni. A butaság széruma azóta többször színpadra került, és mindig nagy sikere volt.
– Egy pesti kávéházi hangulat, főként a 80-as években, de akár ma is – más világba röpít. Ez a jelenet szerettette meg velem a klasszikus bohózatokat, amelytől 40 év alatt sem tértünk el, és nem is áll szándékunkban, hiszen a közönség visszajelzései alapján erre igény van – fogalmaz Puskás Győző, aki 14 éves korában tudta, hogy neki közönség előtt van a helye, még ha ez a közönség a szabad ég alatt is gyűlt össze. Akkor arról álmodozott, hogy egyszer egy valós színpadon állhasson.
“A közönség átölel”
– Nem voltak nagy vágyaim: egyszer-kétszer, ennyit kértem a Jóistentől. És most, hogy közel 3000 egész estét betöltő előadást játsztunk… erre soeem számítottam, és kimondhatatlanul hálás vagyok érte. Nekem minden nap bemutatóm van. Két közönség sosem egyforma, mindig másként reaglának. Én minden előadás előtt imádkozom, és kérem a Jóistent, hogy végig tudjuk vinni. Itt nem lehet betegnek lenni, fogfájással, tüdőgyulladással is játszani kell, mert a közönség aki megvette a jegyet és vár bennünket nem hibás azért, hogy esetleg én megbetegedtem. Eddig a Jóisten megsegített, hogy minden előadást le tudjunk játszani, remélem ez most is így lesz.
Amikor színpadra lépsz nem törődsz az esetleges fájdalommal. Akkor a közönség segít neked, átölel, anélkül, hogy tudnák, hogy neked esetleg gondjaid vannak. Nagyon érdekes dolog ez, és nagyon hálás vagyok elsősorban a Jóistennek, aztán a közönségnek, a rendezőknek és természetesen a társaimnak, mert amikor indult a Hahota és nem gondoltam volna, talán nem is vágytam arra, hogy ekkora sikere legyen – fogalmaz Győző szemmel látható lelkesedéssel tekintetében, hiszen mint mondja, már nagyon várja a közönséggel való idei találkozást.
A társulat – akiknek ez “szerelemprojekt”
Jópár éve állandó, összeforrott csapat a Hahota Színtársulat: Puskás Győző mellett Kelemen Barna, Cseke Péter, Gönczi Katalin, Szőlősi-Pénzes Szilárd, Halmágyi Éva és Bodoni Ildikó – na meg természetesen Kovács Levente rendező minden ősszel elkezdi a munkát annak érdekében, hogy december végén ismét elfeledje hétköznapi gondjait a közönség mintegy két órára. És mindeközben Jakab Zsombor igazgató a háttérben dolgozik: míg társai a színpadon próbálnak munka után (hiszen a Hahotások közül ez senkinek nem az úgynevezett főállása, ez “csak szerelem”) addig ő fáradhatatlanul járja Erdélyt kersztbe-kasul, szervez, intéz, termeket foglal, szerződéseket ír és aláír – egyszóval megteremti a lehetőségét annak, hogy minél több helyiségben léphessen színpadra a Hahota – majd az előadásokra érkező közönség minden egyes tagjának személyesen kíván jó szórakozást a belépéskor. Igaz, emlékeznek rá?
A sokáig a társulat tagjaként maradandó karaktereket megformáló, és nagy tapsokat arató Székely M. Éva – mindenki Éva nénije – mindeközben az égi színpadról szurkol szeretett társainak az újabb bemutató előtt…
Fotók: Hahota Színtársulat Facebook oldala