Péntek délben ünnepi eseményre gyűltek össze Mezőpanit központjában: felavatták az új bölcsődét, amelyet az önkormányzat, illetve a befektetési minisztérium jóvoltából sikerült megépíteni.
Az egymillió eurós befektetés 60 százalékát a helyi önkormányzat állta, míg a fennmaradó összeget a fejlesztési minisztérium a Központi Fejlesztési Ügynökségen keresztül biztosította. Bodó Előd Barna, Mezőpanit polgármestere elmondta, hat évvel ezelőtt a falubeli szülők keresték meg azzal a kívánsággal, hogy építsenek bölcsődét. Mert Panit az a magyar közösség, ahol a családok három, négy gyereket vállalnak, sőt már nem ritkán az ötödiket is.
Az oktatás is több mint 300 éves múltra tekint vissza Mezőpanitban, ahol ma is szükség van a iskolára, óvodára, bölcsődére – hangzott el az avatóünnepségen. Ahol van gyerek, ott van jövő is, és ott iskolára, óvodára, bölcsődére van szükség. Az itthonmaradásnak, a szülőföldön való boldogulásnak ez az egyik biztosítéka.
A négy csoportnak helyet adó új, modern bölcsőde épületében egy 18 kisgyereket befogadó bölcsődei csoport indult, egy évig ugyanis az óvodásokat is befogadják, míg az óvodában az éppen felújítás alatt levő Kádár Márton Általános Iskola kisdiákjai tanulnak. A nagyoknak a sportpályán az erre a célra berendezett konténerek adnak helyet.
A polgármester köszönetet mondott a politikumnak, a civil szférának és a vállalkozói rétegnek, amely összefogása eredményesnek bizonyult. A jelenlevő Paula Maria Dărăban Maros megyei főtanfelügyelő is elismerő szavakkal illetve a község előljáróit és megígérte, hogy jövő héttől kezdve dadusok fogják segíteni az óvónők munkáját. Simion Crețu, a Központi Fejlesztési Ügynökség igazgatójának üzenetetét Nicolae Mărginean kommunikációs igazgató tolmácsolta.
A legfontosabb probléma Romániában ma a népesedés kérdése – mutatott rá Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke, aki arra figyelmeztetett, hogy ha így folytatódik, akkor az előrejelzések szerint 2050-re több lesz a nyugdíjas, mint az aktív dolgozó az országban. Változtatni kell ezen, – hangsúlyozta, mert rossz lesz mindenkinek, magyaroknak és románoknak egyaránt.
Az ünnepélyes bölcsődeavató a román állami himnusszal kezdődött és a magyarral ért véget. A szalagvágás előtt Kovács Tibor helyi református lelkipásztor mondott rövid imát.