Főtér-reflex

Minden vásárhelyi nemzedék, évjárat, vagy átutazó idegen, világvándor bizonyos képet őríz a főtérről. Ez az a kép, amely alapján beazonosítja érzelmileg, értelmileg, tájékozódásképpen a történelem folyamán a sok nevet viselt egykori vásárteret.

Ez a tér jelentette Vásárhely közéletét, nyilvánosságát térben és szimbólikusan. Hivatalokban és üzletekben, templomokban és szerkesztőségekben, előkelő lakcímekben, reklámfelületekben. Ebben kellett jelen lenni, ha valaki igazán vásárhelyivé akart válni, maradni. A betorkolló utcák csak alárendelt szerepet játszottak, a főtér közelségében vagy távolságában értékelődtek fel vagy le. Úgy is mondhatnók, a város alatt elsősorban a  főteret és magasépületeit, közműveit, az itt zajló eseményeket, vásárokat vagy felvonulásokat, sétautakat és parkokat, szobrokat értették a kortársak hosszú ideje.

És természetesen a főtér képe nem volt állandó. Folytonos változásban volt. A változásokat a gazdasági élet, a közigazgatás, a lakhatás, a kényelmi szempontok, az esztétikai irányelvek, az építészerti divatok és gyakorlat, a közlekedés rendje, ritmusa, a járművek elszaporodása, az ügyintézés gyorsabbátétele befolyásolta.

A vásárteret szabályozták, szűkítették, máshová telepítették, visszakövetelték a polgárok, végleg kitelepítették, a szobrokat elhelyezték, ünnepélyesen leleplezték (szavalatok, szónoklatok, ceremóniák), majd kisebb-nagyobb nyilvánosság mellett eltávolították, egykor lecsapolták az ingoványt, ui. a főtérre becsorgó vízerek elmocsarasították alsó felét, majd lekövezték, aztán leaszfaltozták, majd feltúrták időről időre, hogy az alagcsöveket lefektethessék a víz és földgáz, elektromos vezetékek számára. Átnevezték, átszabták a gyalogjárókat, újságárus bódékat helyeztek ki, vagy távolítottak el, propagandatablókat, reklámokat, élmunkás táblákat állítottak közszemlére, majd eltüntek ezek és helyüket az időszaki vásárok váltották fel. Volt virágóra (vagy tán most is van), máskor idekerült a télifa, utóbb visszanyerte polgári nevét és karácsonyfa lett Fenyő úrból. Az üzletek cégtáblái nyelvet, alakot és fényforrást változtattak, a tulajdonosok neve feltűnt, letünt, idegenül hangzó világvárosi címkéket aggattak ki. A hivatalok a rendszerváltásokkal gazdát, arculatot, célt cseréltek. Kutak és szökőkutak szöktek a nemlétbe. Közlekedési lámpák szabályrendszerét kellett megtanulni időről-időre. Többülnek a villanyrendőrök. Egyenruhák más divatot, fővárost követtek. Kávéházak ragyogtak és lettek semmivé. A bennük nyüzsgő tömeget felfalta a történelem. Mozik hivogattak. Katonazene hangjai harsantak és halkultak el örökre.

Most egy újabb rendezési tervet tettek közzé. Közvitára szánva. A hagyományőrzők ragaszkodnak a megszokotthoz. A régiségkedvelők visszasírnák a 100 év előtti állapotokat. A közömbösöknek édesmindegy, csak haladni lehessen a forgalomban, csak parkolni lehessen már valahol. Az újdonságvárók, a városgazda és a racionálisan gondolkodók erőszakot tesznek magukon, bár imádják ezt a főteret, belátták, hogy a mai népességi viszonyok közepette valamit változtani kell. Fel kell áldozni a nemzedéki képet a jövő érdekében. Féloldali közlekedés, sétálóutcává minősülő Rózsás tér, forgalomelterelés, térnyerés, térszűkítés. Ezek a tervek szerint a legfontosab változók, újdonságok. A terv ebben a formában nem, de más vátozatban már korábban is felmerült. Az origo-variánsokból, gondolom, számos elemet átvett, olyan racionális és esztétikai ötleteket, amelyekről ezúttal sem akartak lemondani a városvezetés és a tervezők.

Személy szerint úgy gondolom, most amíg így áll a térség egésze, sokat, sokféleképpen kellene lefényképezni, filmezni, megörökíteni, makettben lekicsinyíteni az utókor, a saját utókorunk számára. És kiállítani a főtér közepére. Fémből kiöntve, majd azok, akik már nem láthattták és aki emlékezni szeretnének a sárgaréz makettet fényesre fogják simogatni.  Ahogyan a vakok „látóvá” válnak a tapintás révén.