Főbelövés

Alig van olyan ember, akinek ne volna kimérve, kicentírozva a léte. Az évei, hónapjai, hetei, napjai, órái, másodpercei, s még lejjebb. Minden  valamire való ember tudja s mondja, dicsekszi vagy panaszolja, hogy micsoda rohanó korban, rohanó időben, rohanó világban élünk. Annyi, de annyi a teendőnk, hogy ki sem látszunk belőle, kínos precizitással kell beosztanunk minden napot, minden órát, minden percet. Minden pirinyó kis satöbbinket!…

Mert az idő drága, az idő pénz, az idő megfizethetetlen. Az emberiség előjegyzési és határidőnapló szerint dolgozik, csuklóján az okos óra, vagy a bőre alá rejtett szupertudós csipcsirip vezérli, az osztja be, mozgósítja, kalauzolja. Robotizálja.

Hajdanán énnekem is volt valamiféle előjegyzési vagy miféle naptáram. Cetlikre, füzetek fülére-farkára, noteszbe, egyszer-kétszer még a tenyerembe is írtam be ezt-azt, dátumot, órát, címet, telefonszámot stb.; de lusta s hanyag lévén, gyakran elmulasztottam a pontos megjelenést, ellógtam gyűlésekről, kurzusról, szemináriumról, nem jelentem meg a vizsgán, elfelejtettem választ írni ennek-annak…Rendre elveszítettem a cetlijeimet, a noteszt elhagytam valahol, csak akkor kezdtem pánikolni, ha már az ujjamra égett a gyertya. De akkor meg  minek.

Persze mardosott a keserűség, kértem néha bocsánatot, esetenként önbírálatot gyakoroltam, satíroztam magam cefetül, sőt, mit mondjak: máig kínoz a bűntudat egy-egy elszalasztott lehetőség miatt.

De arra a szintre sosem jutottam, amelyre nagyra becsült és tisztelt, kedvenc költőm és íróm, Kosztolányi Dezső barátja, aki a szerző egyik írása  szerint a tervszerűsített életet a lehető legmagasabb fokon gyakorolta. Összefoglalom a sztorit, vagyis zanzásítok egy hangyányit:

„A barátomnak akkora előjegyzési naptárja van, mint egy gyúródeszka. Állandóan ott áll az íróasztalán, a szeme előtt, keze ügyében, emlékeztetőül.

Naptárja lapjai és napjai hónapokkal előre le vannak foglalva. Tárgyalás, X-nek levél, adóhivatal, Y. fogadása, folyóügy, Z-nél látogatás, családi tanácskozás, szerelem, tyúkszem-vágás, estély, testedzés, mozi, stb. Még lelki életére is gondol. Egy helyütt ezt láttam: ’D. u. 6-tól 16-ig önfeledtnek lenni.’

Egy gyönyörű, verőfényes tavaszi napon elhatároztam, hogy őszintén beszélek vele. Megkérdeztem, hová siet voltaképp, és mit akar? Jól érzi-e magát így? Meddig szándékozik ezt folytatni? Kifejtettem, hogy az adatok, események, kötelességek összege nem élet, ennél tartalmasabb a koldusé is. Én ilyen módon egy pillanatig se kívánnék élni, inkább azonnal végeznék magammal.

Szomorúan bólintott. De máris fölugrott. Naptárja szerint ma még egyet-mást sürgősen el kell intéznie. Bocsánattal magamra hagyott.

Miután kiment, odasompolyogtam íróasztalához. Fúrta az oldalamat, vajon mit jegyezhetett naptárjába beszélgetésünk alatt?

Sok lapot kellett visszaforgatnom. Tavaszával, nyarával, őszének egy részével már egyáltalán nem rendelkezett. November 11-én kezdődött szabadideje, este tizenegy óra után.

A november 11-iki kockába ezt írta: – 23 órakor K. D. tanácsára főbelövöm magam, általános életuntság címén. Végrendelet, búcsúlevelek stb.”

(Pesti Hírlap Vasárnapja, 1931)