.:: Vásárhely.ma ::.

Évi 15 millió az illegális hulladék eltakarítására

Évi 15 millió lejt költ Marosvásárhely önkormányzata a szabálytalanul „elhullajtott” hulladék összeszedésére.

Tetemes összeget, csaknem 15 millió lejt, azaz 3 millió eurót fordít évente a hulladéktárolók „mellé” elszórt szemét eltakarításáért a város önkormányzata. Soós Zoltán szerint főként a peremvárosi övezetet szemelik ki azok, akik ingyen szeretnének szabadulni az építkezési törmeléktől meg nagyobb méretű fölösleges tárgyaiktól. „Számos esetben a helyi rendőrség munkatársai elkapták a tetteseket, megbírságolták, de a folyamatot képtelenek vagyunk leállítani” – panaszolta el a polgármester.

Marosvásárhelyen minden tavasszal – jobbára civil kezdeményezésre – tonnaszámra szednek össze szemetet és hulladékot az erdők széléről és a Maros partjáról.

A helyi rendőrség január folyamán egy békási férfit 30 ezer lejjel bírságolt, miután a Hídvég és a Szabadi út találkozásánál Neamţ megyei rendszámú kisautójából a Maros partjára pakolt ki nagyobb mennyiségű hulladékot. A múlt év folyamán másik két gépkocsivezetőt büntettek húsz-húszezer lejjel.

Raul Mati݀ş, a helyi rendőrség igazgatója szerint nagyon nehéz tetten érni a „hulladékhullajtókat”, mert azok nagyjából tudják, hol találhatók térfigyelő kamerák. Főként azok a szállítók, akik kimondottan a törmeléktől való megszabadításra vállalkoznak. A kamerák azonban olykor hasznosnak bizonyulnak, főként a kombináttal szembeni övezetben, ahol már sikerült rajtakapni nagy tételben szemetelőket. Matiş szerint a leginkább a lakosság segíthetne, ha azonnal jelzi a 0265 250760-as telefonszámon. „Nem létezik, hogy főként lakótelepeken senki ne látná, hogy egyesek szekrényeket, matracokat vagy ablakkereteket raknak ki az utcára vagy a szemeteskukák mellé. Nem értem, hogy ilyenkor miért nem értesítik a rendőrségét, elvégre a rendet és a tisztaságot mindenki szereti!” – adott hangot csalódottságának a helyi rendőrség vezetője.

Szucher Ervin

Kövess minket a
Facebookon!

Követem!

32

Mivel kezdte az újévet?