Elfogytak az RMDSZ tantuszai

Ugye emlékeznek még Kelemen Hunor biztató szavaira? No nem azokra, amelyekben arra buzdít, hogy ha valami bibit észlelünk az általa vezetett szervezet körül, szóljunk oda bátran utca- vagy falugyűlésen, esetleg csapjunk az RMDSZ-elnök asztalára, mondassuk le a kisbírót, küldjük nyugdíjba a tanácselnököt, vagy éppenséggel távozásra szólítsuk az országos vezért. Hanem azokra a szavakra, amelyeket a szuperválasztási évnek titulált múlt esztendőben, rendkívül udvarias, fület simogató, de határozott szólamokba csomagolva, a telefonba mondott. És amelyekkel a tulipánra leadott szavazatra szólított bennünket. Hát a magyarországi politikusokéra, akik éppen akkor tárcsáztak fel minket, amikor azon morfondíroztunk, melyik ruhánkat öltsük az urnák elé vonuláshoz. És Soós Zoltán kétségbeesett hangjára, amellyel arra kért, hogy menjünk el szavazni, és ne engedjük ki kezünkből a négy évvel azelőtt „visszavett várost”? No meg a Péter Ferenc intésére, miszerint csak vele virágozhat tovább a megye? És ugye még ismerősök azok a drámai hangvételű kis írott üzenetek, amelyek arról adtak hírt, hogy összedől a világ és vele együtt minden, amit a párt az utóbbi három és fél évtizedben épített, mi meg csomagolhatunk, és leakaszthatjuk a vándorbotot, mert veszélyben az érdekképviselet, hisz az „ősellenség” tömegesen járul az urnák elé?!

Megvallom őszintén, sokaktól eltérően, engem nem zavartak ezek a telefonos „impulzusok”, hisz a modern kampánystratégia részét képezik. A politikus meg igenis szokja meg, hogy ha a választóiért annyira nem is, de annak szavazataiért valamit tennie kell. Kérje, követelje, könyörögje, hízelegje, sírja, de csak úgy, magától értetődően, a két szép és büszke magyar szeméért semmiként ne várja!

Minden politikai alakulat úgy próbálja – az esetek zömében a törvényesség és a jóérzés határain belül – maximalizálni a lehetséges szavazatait, ahogyan jónak látja. Akinek meg nem tetszik, jogában áll megnyomni maroktelefonja piros gombját. Én most is a zöldet nyomnám. Azaz nyomtam volna. Például karácsonytájt vagy szilveszterkor, esetleg az újév első napján. De nemhogy a szövetségi elnök, még az utcafelelős sem hívott. A csend száz szónál is többet mond. Azt üzeni, hogy a romániai magyar érdekképviselet számára téttel bíró 2024-es választások lejártak, a több mint 590 ezer szavazó megtette a kötelességét, politikusaink elérték a céljukat. A tantuszok elfogytak. A kisembernek nemhogy a közösségi élet alakításába, de még a telefonba sincs már beleszólása. Politikusaink némasága azt mondja: a viszonthallásra és -látásra, halljuk egymást négy év múlva!