.:: Vásárhely.ma ::.

Budapesti képeslap II.

December közepén meghívást kaptam a Magyar Parlamentbe, amelynek Felsőházi termében tartott ünnepségen átadták a Gábor Dénes-díjakat.  A NOVOFER Alapítvány által 1989-ben létrehozott díjat 36. alkalommal adták át a civil szférában tevékenykedő elismert műszaki alkotóknak. Eddig 270-en részesültek az elismerésben.

A díjazottak közül Gábor Dénes Életmű díjban részesült Prof. Dr. Bodor Miklós, az erdélyi származású, az Amerikai Egyesült Államokban élő orvosi kémikus, több mint 500 tudományos dolgozat és 330 szabadalom szerzője. A BODOR LABORATORIES INC. alapítója, a Florida Egyetem professzor emeritusa, aki a kvantumkémiai kutatásaira is alapozott retrometabolikus gyógyszer tervezés elméletének és módszertani iskolájának kidolgozásáért, a Kémiai Irányított Rendszerek, illetve a Lágy Gyógyszerek úttörő aktiválási programjainak kifejlesztéséért, különösen az új központi idegrendszeri, szemészeti, dermatológiai, továbbá hiperhidrózis- és multiplex szklerózis – blockbuster – gyógyszerek megalkotásáért részesült a rangos elismerésben.

Egyedi élmény

Korábban jártam már a Magyar Parlamentben több alkalommal, láttam a Szent Koronát is, most mégis egyedi élményt jelentett végigsétálni a folyosón, megnézni a koronázási ékszereket, beülni a Felsőház termében a padba és nézni, ahogy sorban érkeznek a vendégek, a díjazottak és azok családtagjai, hozzátartozói, várni, hogy  kezdődjön a rendezvény.

A Parlamentbe a belépéskor most is biztonsági intézkedéseken kellett átmenni. Miután megkaptam a meghívót, majd leleveleztem a szervezőkkel, hogy milyen minőségemben veszek részt az ünnepségen, melyik sajtóorgánumot képviselem, és a belépéskor is kellett igazolnom magam, a táskámat, akárcsak a repülőtéren, átvilágították, majd én is átmentem a biztonsági kapun. Újságíróként egy másik bejáratot kellett használnom, de mivel egyedül voltam csak, eltévedtem. A biztonsági őr annyit mondott, hogy menjek előre, aztán jobbra, majd a lépcsőn fel, és ott forduljak balra…. Hát eltévedtem, a tájékozódás nem erősségem. Miután hosszú percekig próbáltam követni az őr által megadott koordinátákat, végül két öltönyös férfi segített, üljek be a liftbe és menjek fel az emeletre. Megjegyzem, a beépített liftet, amíg nem mutatták meg, nem is vettem észre.

 

Szóval nagy nehezen feljutottam az alagsorból az emeletre, ahol megtaláltam a ruhatárat, majd a Felsőházi terembe azt a bejáratot, ahová szintén újságíróként irányítottak. Ott ültem az ünneplők között, hallgattam a Himnuszt, ahogy kezdődött a rendezvény, majd a méltatásokat, majd részt vettem az állófogadáson, ahová valamennyi résztvevőt meghívtak.

Antal Erika

Kövess minket a
Facebookon!

Követem!

32

Mivel kezdte az újévet?