Budapesti képeslap I.

Január elején Budapesten jártunk, három napot, három éjszakát töltöttünk ott a 9 éves Samu unokámmal. Az út születésnapi ajándék volt részemről, hiszen már egy jó ideje mondogatja, hogy szeretné, ha őt is vinnénk magunkkal valamelyik külföldi utunkra. 

A repülőjegyet még novemberben vettem meg, a szállodát is akkor foglaltam le. Már csak az útlevélre volt szükség, illetve közjegyző előtt írt meghatalmazásra a szülők részéről, hogy velem jöhet külföldre. Jó tudni, hogy e nélkül a hivatalos irat nélkül nem szabad elindulni, schengen ide, schengen oda, a kiskorúval utazót szúrópróba szerűen ellenőrzihetik. Ellenőriztek is a vásárhelyi reptéren, kedvesen, udvariasan kérték az iratot.

Illúziók Múzeuma

Ha gyerekkel utazunk Budapestre, meg amúgy is, ha tartalmas kikapcsolódásra vágyunk, jó ha előre szétnézünk, mik a lehetőségek. Mert lehetőség rengeteg van, akár kisfiúnak, akár kamaszlánynak, akár felnőttnek szeretnénk érdekes és értelmes programot összeállítani, már csak arra kell tekintettel lenni, hogy az idő véges és a két és fél napot nem szabad telezsúfolni.

A Marosvásárhelyről induló repülőgép, bár a menetrend szerint egy órát megy, a valóságban 45 perc alatt ér Budapestre. Nagy megkönnyebbülés, hogy leszálláskor – április 1. óta – már nincs útlevél ellenőrzés, csak átsétálunk a terminálon és máris kint vagyunk, ülhetünk is buszra. Mi azonnal 72 órás bérletet vettünk, ami személyenként 5500 forintba került, kettőnknek 11 ezer forint, ami itthoni pénznemre átszámítva 137,48 lej. Ezzel éppen három napot, vagyis csütörtök estétől vasárnap estig utazhattunk az összes tömegközlekedési járművel: metróval, busszal, villamossal. Ki is használtuk, különösen a metró nyerte el a tetszését a kilenc éves kisfiúnak.

A repülőtérról a 200E jelzésű busszal a Kőbánya-Kispest metróállomásig utaztunk, onnan pedig metróval folytattuk az utunkat a Ferencziek teréig, ahonnan pár percnyi sétára volt a szállodánk.

Itthonról már kinéztem az Illúziók Múzeumát, amely a Deák tér mellett, a Bajcsy-Zsilinszky utca 3. szám alatt található. A honlapon azt írta, a helyszínen is lehet jegyet venni. Ami általában, turisztikai idényben nem jellemző, érdemes online jó előre megvenni azt.

Érdekes világba léptünk be. A látvány, az illúziók, a trükkös megoldások elkápráztattak. A tükörszobában ketten voltunk, mégis úgy tűnt, mintha egész tömeg lenne bent, vagy a falramászás, amelyet egy hatalmas tükörrel oldottak meg, akárcsak a plafonon berendezett szoba, vagy a különböző szögekben dőlő padló, ami miatt az egyik aprónak, a másikunk óriásnak tűnt. Volt egy alagút szerű folyosó is, én oda be sem tudtam lépni, azonnal elszédültem.

Erről nem is mesélek többet, akinek van ideje, ne hagyja ki, ha Budapesten jár! A belépő kettőnknek – egy felnőtt és egy gyerek – 9300 forintba került, vagyis 116,63 lejbe. Onnan tudom ilyen pontosan az átszámított értéket is, mivel a telefonom bankkártyás applikációja mutatja azt is, hogy a forintban fizetett összeg mennyit ér hazai árfolyamon.

Legó villamos

Az Illúziók Múzeumából kilépve azonnan a kis földalattihoz tartottunk, ami Európa első földalattija – a londonit leszámítva – és ami nagyon elnyerte a kisfiú tetszését. Kis időutazáson vettünk részt és a Hősök terén szálltunk ki, ahol valamennyi magyar király és fejedelem szobrát megcsodáltuk, elolvastuk a feliratokat, de még szerény tudásom szerint ki is kellett egészítenem azokat, hiszen érdeklődő útitársam számos kérdést tett fel. Megbámultuk a korcsolyázókat, majd a Vajdahunyad várát, a szobrokat, amelyek közül főleg Anonymus aratott nagy sikert.

Soha nem jártam még a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban, nem mintha nem érdekelt volna, csak mindig más volt a fontossági sorrend. Most itt volt az alkalom, annál is inkább, hogy Samu határozottan kifejezte óhaját: menjünk be! Be is mentünk: újságíró igazolvánnyal én ingyenesen, ő egy 1500 forintos – 18,81 lej – kedvezményes jeggyel. A föld megmunkálása és az állattenyésztés legrégebbi korszakától mutatja be a kiállítás a magyar mezőgazdaság történetét. Láttunk jurtát, félig földbe vájt lakóházat, kezdetleges szántó ekét, boronát, különböző eszközöket, majd az iparosodás korszakához érve cséplő gépeket, háziállatokat, ház körüli gazdaságot. A lótartásnak külön részleget szenteltek, az igavonó lovaktól a nemes versenyparipákig mindent megtekinthettünk. A múzeumban a gyerekek is felülhettek az arra a célra kialakított helyen a lóra, lovakra, kirakós játék is volt, Samu valamennyit kipróbálta, elégedetten távoztunk.

A múzeumlátogatás után újból földalattira szálltunk, majd villamosra, hiszen egy fiú számára nagy élményt jelentenek ezek a járművek. A Deák téren áll Magyarország legnagyobb Legó-építménye, egy villamoskocsi, amely az alvázát kivéve, teljes egészében legó-kockákból épült, összesen 1,8 millió darabból 6800 munkaóra alatt. Az alvázzal együtt 18 ezer kg a súlya a kocsinak, a hossza 11,5 méter, magassága 3 méter, szélessége 2 méter.

Ottlétünk második napjára terveztem a Magyar Közlekedési Múzeum meglátogatását. A honlapon tájékozódtam, arról is, hogy hogyan jutunk oda el. A 9. számú busszal mentünk a Deák térről, tizenegy megállót összesen, egészen az Eiffel Műhelyházig. A látvány  – a felújított régi gyárcsarnok, körülötte park, korabeli víztorony, sétányok, padok, szabadtéren kiállított, több mint száz éves gőzmozdony elvarázsolt. Csakhogy hamar fény derült a tévedésünkre: az Eiffel Műhelyházba, az Opera új művészeti központjába léptünk be, mert mint kiderült, a közlekedési múzeum egy szomszédos telken álló, külsőre elég elhanyagoltnak tűnő épület, amelynek bejáratán egy A4-es papírlapra kézzel írott szöveg: November 4-től zárva. A műhelyházban már lekéstük az éppen soron lévő gyerekelőadást, de a csarnokban kiállított 1912-es gőzmozdonyt és a korabeli vasúti kocsit megnézhettük.

Igazából meglepetésnek szántam a közlekedési múzeumot, de végül az lett a meglepetés, hogy zárva találtuk, amit a honlapon vagy nem tüntettek fel egyértelműen, vagy pedig elkerülte az én figyelmemet.

No de sebaj, visszabuszoztunk a Deák térre, ahonnan egy másik busszal felmentünk a várba, a Halászbástyára, hogy onnan csodáljuk meg a panorámát, a Dunát, az Országházát. A Mátyás templomba nem mentünk be, hosszú sor kanyargott a jegypénztárak előtt és nem volt kedvünk sorbaállni. Inkább körbejártuk és közben Mátyás királyról beszélgettünk, meg Szent Istvánról, az államról, államlapításról, az állampolgárságról és a polgárról. Egy másodikos számára megmagyarázni mindezt nem volt könnyű feladat.

A várból busszal jöttünk le, majd villamosra ültünk, és ebédelni mentünk, hiszen már eljött annak is az órája. Elárulom, hogy a gyerekkel alkalmanként 5800-6300 forintot fizettünk az ebédért, úgy, hogy alig bírtuk megenni. Mivel mindketten rajongunk a kínai konyháért, mindkét nap a nagy bevásárlóközpont, a Westend kínai büféjét választottuk. Így a két napon összesen 12100 forintot, azaz 150 lejt költöttünk el ebédre.

A délutáni pihenést követően újra metróra szálltunk, a Kossuth térig utaztunk, ahol a kivilágított Parlament épületét, az előtte álló hatalmas karácsonyfát néztük meg, majd lenéztünk a Duna-partra is, illetve megláttuk a karácsonyi díszítéső villamost, amit aztán megvártunk, hogy visszaforduljon, hogy felülhessünk rá. Utolsó esténk villamosozással, sok sétával telt, míg jó fáradtan estünk be hotelszobánkba.

Vasárnap délután indult a repülőgépünk haza Marosvásárhelyre, így még jutott idő egy kis metrózásra, Duna-nézésre.  A repülő jó hátszéllel 40 perc alatt tette meg az utat, délután 5-kor már itthon is voltunk.