Boldog, békés karácsonyi ünnepeket!

Karácsony első ünnepén mikor felébredtem, tekintetemmel a karácsonyfát kerestem és megnyugodtam, láttam, hogy ott van, valóság, nem csak álom volt.

Remélem, mindenki elégedett, amennyire a körülmények engedik, ünnepre ébredt, van karácsonyfája, vagy legalább egy karácsonyt jelképező fenyőág, asztalidísz a szobájában. Én amióta az eszemet tudom, mindig volt karácsonyfánk. Olyan amilyen, de fa volt, feldíszítve, és alatta ajándék, hol több, hol kevesebb, a körülményektől függően.

Gyerekkoromban nem gondolkoztam soha azon, hogy lesz-e, vagy honnan lesz karácsonyfánk. A világ legtermészetesebb dolgának éltem meg, hogy karácsonyban jön az angyal és hoz karácsonyfát, alája pedig ajándékokat. Aztán felnőtt korban ez már nem volt ennyire természetes. Nem mindig a pénztől függött, hanem attól, hogy találunk-e, lesz-e a piacon, valamelyik eldugott kis utcácskában, garázsban, az állomás környékén fa? Mert bizony, ez nem volt mindig ilyen magától értetődő, mint most, hogy elmegyünk egyik-másik bevásárlóközpontba, vagy piacra és kiválasztunk az ízlésünknek, lakásunknak, pénztárcánknak megfelelő fenyőfácskát. Földlabdást, amit majd kiültetünk az udvarba, normandiait, vagy hazait, ezüst-, vagy lucfenyőt, esetleg, aki nem akar minden évben a beszerzéssel időt tölteni, az vehet egy műfenyőt. Abból is van olcsóbb és drágább, élethű, zöld, fehér, kék, vagy rózsaszín és még ki tudja mennyi és milyen….

Kiskoromban többnyire ugyanazok a díszek kerültek a fára. Üvegből voltak, ha véletlenül leestek, összetörtek. Aztán a felnőttek arany- és ezüst színű festékbe mártogattak diót, aminek a közepébe egy-egy gyufaszálat szúrtak és arra kötötték a cérnát, amivel a fára akasztották az arany- és ezüst diót. Volt még piros alma, meg különböző formájú mézespogácsa és az elmaradhatatlan, színes fényes papírba csomagolt szaloncukor. Amikor nagyobbak lettünk, akkor színes papírból készítettünk girlandot, azt is feltettük a fára, nagyon tetszett, szép tarka volt. No meg vattát is tettek az ágakra, amely a havat jelképezte. Ez azonban sok helyen lángra kapott. Merthogy akkoriban ágakra csiptethető gyertyatartókat használtak és abba valódi gyertyát tettek, meg csillagszóró is volt a fán, amit nagyon szerettünk, mikor megggyújtották és a villanyt lekapcsolták, csak a gyertya világított.

Visszatérve a favásárlásra. Az ember abban a korszakban nem válogathatott. A rendőrség is éberen felügyelt, engedély nélkül nem árusíthattak fát, nem ritkán még a hazafele cipekedőtől is megkérdezték, hol vette, van-e pecsét rajta. Ilyen körülmények között nem számított, hogy féloldalas a fa, vagy csak profilból néz ki valahogy, három-négy ága van csupán, azok is vagy csak lent, vagy csak fent….Kikötöztük a függönytartóhoz, ablakhoz, szekrényhez, forgattuk, tettük-vettük, hogy mutates legyen, amennyire lehet. Örültünk, hogy ilyet is kaptunk.

Pár éve a nagypiacon vettünk fenyőfát. Mikor kiválasztottuk, nem figyeltünk eléggé és otthon döbbentünk rá, hogy óriási. Alig fért be a szobába, a fél nappalit elfoglalta. Sokat kacagtunk, amíg feldíszítettük, mert akkora volt és olyan sűrű, hogy bármennyi díszt aggattunk rá, úgy is csupasznak tűnt. Most egy kis földlabdást díszítettünk és úgy jártunk, hogy mikor a meglévő díszek kétharmadát felraktuk, már alig látszott a fa. Felét leszedtük, így már kedves kis karácsonyfa lett belőle, amelyre öröm ránézni.

Boldog, békés karácsonyi ünnepeket kívánok minden olvasónknak, ismerősnek és ismeretlennek egyaránt!