Az utolsó vagon – időutazás Erdélyben

Hogy milyen történeteket rejt Az utolsó vagon? Vajda György újságíró első, de ígérete szerint korántsem utolsó kötete a közelmúlt erdélyi pillanataiba repíti az olvasót: abba a világba, amelybe, legalábbis gondolatban, a rendszerváltás előtt felnőtté vált marosvásárhelyiek szívesen kalandoznak.

A Szűcs László által kötetbe szerkesztett tucatnyi novella története egy, az Újvárad folyóiratban megjelent írással kezdődött. Amikor Vajda György úgy érezte, hogy az újságírói riport és a szépirodalom határmezsgyéjén mozogva papírra vet egy történetet – mesélte a hangulatos könyvbemutatón a szerkesztő, aki szerint a később megszaporodott novellák hangulata és élő szereplői magukkal ragadják az olvasót. Hogy milyen mértékben, arra szamléletes példát szolgáltattak a könyvbemutatón Szélyes Ferenc színművész által felolvasott részletek is.

A szerző az 1989 előtti kirándulások élményeiből és újságírói munkája során hallott élményekből, családi történetekből merítette novelláinak alapötletét, amelyeket saját személyiségén és fantáziáján átszűrve gyúrt élvezhető, mozgalmas novellákká. Az írásokat, amelyek között találunk a rendszerváltzás utáni világ ihlette történeteket is, a szerző fotóinak gyűjteménye teszi még szemléletesebbé. A saját élményekre utalt a könyvbemutató érdekes színfoltjaként megjelenő sajátságos installáció is, amelynek elemei, az egykor sokat szolgált fényképezőgép, a jól ismert csővázas hátizsák, a bádogkulacs, mind-mind annak a világnak a részei, amelyben Vajda György szívesen kalandozik.

A kötet címadó novellája, Az utolsó vagon – a könyv hátsó borítóján látható szuggesztív fotóval együtt – igazi hangulati keretet biztosít az írásoknak: még konkrétabban felidézi azt a korszakot, amelyben Vajda György történetei játszódnak.

Fotók: Vajda Harmat