.:: Vásárhely.ma ::.

Az ajtó belülről nyílik – meggyújtották az adventi koszorú első gyertyáját

Negyedik alkalommal szervezett adventi gyertyagyújtási közösségi eseményt a Marosvásárhelyért Egyesület. A Bolyai téren felállított adventi koszorún meggyújtották az első, a hit gyertyáját.

Nagy László unitárius lelkipásztor Pál apostol Timóteushoz írt első leveléből olvasott fel és az ünnepről beszélt, ami nem ugyanaz, amikor a barátok egy asztal mellett esznek és isznak, annál jóval több. Az ajtót hozta fel példának, aminek nem szoktunk túl nagy jelentőséget biztosítani. Holott egy ajtót nyitunk ki az adventtel, a várakozás ajtaját, akárcsak, amikor várunk valakire és ünnepnek érezzük, amikor megérkezik. ,,Mi magunk is lehetünk ajtó, amely mögé bezárkózunk, vagy mellyel elzárjuk magunktól a külvilágot” – magyarázta az ajtó jelképét Nagy László, aki szerint az ajtó belülről nyílik és tőlünk függ, hogy megnyitjuk, vagy bezárjuk.

Az idehirdetést követően Kilyén Ilka színművész az erre az alkalomra összeállított rövid műsorát adta elő, dalokat és verseket.

Egy hét múlva, december 8-án, advent második vasárnapján Papp Noémi evangélikus lelkész, december 15-én, a harmadik vasárnapon,  Péter Arthur főesperes-plébános, december 22-én, a negyedik gyertyagyújtáson pedig a református egyház részéről Jakab István, a Református Kollégium iskolalelkésze hirdet igét.

 

 

Antal Erika

Kövess minket a
Facebookon!

Követem!

0

Készül-e vasárnap a leendő elnökre szavazni?