Átléptem a falu határát

Idén kicsit kirúgtam a hámból és bepótoltam az elmúlt évek lemaradását: utaztam, határokon innen, de túl is.

Az újévi fogadalmam az volt, hogy sokat fogok utazni és bár még van kicsivel több mint két hónap az évből, elmondhatom, hogy elég sokfelé megfordultam ebben az évben. Már az első negyedben megjártam Brailat, Gyulafehérváron, Bukarestben többszőr is jártam idén, de megvolt Gyergyószárhegy, Beszterce-Naszód, Vatra Dornei, Máramarosziget, Brassó, Kolozsvár is, Marosújvár, Szováta és Parajd pedig elég sokszor volt az úticélom.

Mindemellett, vágytam az idegenbe, nagyon kívánkoztam valahová, a határon túlra, bár azon kevesek közé tartozom, akik azt valják, hogy be kell járni, meg kell ismerni saját országunkat is. Mindkét típúsú utazás élményei szebbé, jobbá, boldogabbá tesznek, mindenhonnan valami újjal, például egy illattal, egy élménnyel, egy kézfogással vagy tekintettel térünk haza és ezek mind mind meghatározzák, alakítják személyiségünket.

Olaszországba kívánkoztam, nagyon, de szabadságnak nem jött össze, viszont ősszel annál nagyobb várakozással indultam szakmai konferenciára Riminibe, az olasz Riviera egyik ékszertelepülésére. A napozás nem fért bele a programba, amúgy a szeptemberi időjárás sem engedte meg a fürdőzést, de nagyon jó érzés volt a tenger hullámaira ébredni, estefelé pedig sétálni a szinte 20 kilométer hosszú, széles, tiszta, homokos tengerparton. Egy szabad(abb) nap állt rendelkezésemre, ekkor sikerült elmenni San Marinoba, amit mindenkinek melegen ajánlok, ha esetleg arra van útja, de szintén feledhetetlen élményt jelentett a Rimini-i Mini Italia park látogatása is, ami miniatűrben megmutatja Olaszország valamennyi látványosságát. A nagyon hangulatos teraszok még nyitva voltak, esténként itt ízlelhettem a finomabbnál finomabb olasz ételeket.

Az idei szabadság Sunny Beach-en, a bolgár tengerparton valósult meg, sok év után ismét egy ultra-all-inclusiv csomag mellett tettem le a voksot, mivel nagyon fáradtnak éreztem magam és szükség volt egy olyan „áramszünetre”, amikor minden meg van előre szervezve, főzve, tálalva és kitalálva, nekem pedig az a legfontosabb feladatom, hogy napozzak, ússzak, olvassak és lazítsak. Ez szerencsésen össze is jött, a csapattal nagyon jól szórakoztunk, pihentünk és szépen lebarnulva tértünk haza. Persze, mindenki felhozhatja a görög vagy török tengerpartot, de én nem szeretem a görögöket, a törökökhöz most nem kívánkoztam, ezért maradt Bulgária és most is úgy vélem, hogy ez bármikor nagyon jó lehetőség azoknak, akik nem akarnak az Óperenciás tengeren túlra repülni öt nap lubickolásért.

Még két villám-city-break is beékelődött az idei kirándulások sorába: tekintettel a nyári Prahova-völgyi forgalmi dugókra, bukaresti barátnőim úgy vélték, hogy könnyebb lesz, ha Budapesten futunk össze egy hétvégére. Bár szintén abban a periódusban voltak a legnagyobb és leggyakoribb repülőkésések, ezzel együtt sokkal hamarabb elértünk Budapestre, mintha a román fővárosba utaztam volna, vagy barátaim látogattak volna meg a Nyárád-mentén. Felmentünk a siklóval a várba, pezsgőztünk a Halászbástyánál, sorbaálltunk a New York kávézónál és a Szimpla terasznál és egy teljes napot töltöttünk a Széchenyi fürdőben, ahol erre az évre megbeszéltük összes kitárgyalnivalónkat…

A másik villámlátogatás Londonba vezetett, ide édesanyámmal repültünk egy rövid hétvégére. Mit is mondhatnék, eddig kétszer jártam a brittek fővárosában, amit mindig a föld legszebb helyének tartottam, ez a harmadik alkalom pedig megerősítette ebbéli hitemet. Vegyük csak a szállást: egy 3 csillagos szálló, amit egyébként csak 7,4-el minősít a Booking, simán üti a 4 csillagos szintet és messze felülmúlta a korábbi olaszországi 4 csillagos szálloda 8.2-s értekelését. Most is azon gondolkodom, hogy ez mivel magyarázható, na de London nemcsak ebből áll: ott van a Buckingham palota, ahol ezúttal csak a hintókat, lovakat és gépkocsikat bemutató királyi istállót lehetett meglátogatni, a National Gallery, a Trafalgar Square, a Westminster-i apátság, a Big Ben, London Eye, a britt parlament, a Szent Pál Katedrális. Most is lenyűgözött a London tornya, de a Temze megannyi hídját is megcsodáltuk: a Waterloo, a London híd, a Tower Bridge és sorolhatnánk. Ezeken mind átmentünk azzal a klassz, nyitott fedelű emeletes busszal is, de Greenwich-i hajóutunk alkalmával a hidak alatt is elhaladtunk, kétszer is. 😊

Lenyűgőző orgonakoncerten vettünk részt a Westminster-i apátságban és ezzel le is járt a hétvége. Nagyon kedves emberek az angolok, minden hihetetlenül jól ki van találva azért, hogy a turista a lehető legelégedettebben térhessen haza egy londoni kirándulásról. Annyira klassz az infrastruktúra, a hangulat, a turizmusban dolgozók hozzáállása, na meg a Trafalgar Square-i cukrászda mézes tésztája, hogy még az esős időjárás, ami higgyék el nekem, tényleg nagyon esős és szeles, sem állíthat meg abban, hogy ismét visszatérjek.

Egyelőre ennyi volt idénre, tudom, hogy még egyszer Gyergyószárhegyre utazom, számomra nagyon különleges eseményre és egyelőre úgy van, hogy Gyulafehérvárral fogom zárni az évet. De ki tudja?!