Aki az örökkévalóságnak dolgozik

Beszélgetés Sármási Bocskai Jánossal, a Marosvásárhelyi Rádió munkatársával

– Mikor és hogyan kezdtél foglalkozni a rádiós szalagok, hangfelvételek archiválásával?

– Hivatalosan 2017 decemberétől. Addig a saját anyagaimat archiváltam. Tudni kell, hogy volt kapcsolatunk a Magyar Rádióval és továbbképzés címen kijártunk hozzájuk évekkel ezelőtt. Egy idő után a szerkesztőségben nem volt új, amit megmutathattak volna és ekkor elkezdtem járni a technikára, az archívumba, hogy valami újat tanuljak, mert én magamtól, ilyen „női megérzésből” vagy ösztönből végeztem ezt a munkát. Tudni szerettem volna, hogyan művelik ezt a „nagyok”. Akkor, valahogy kedvet kaptam, láttam, hogy a Magyar Rádiónál hogyan zajlik ez a tevékenység. Mondtam a Marosvásárhelyi Rádió akkori aligazgatójának, a magyar szerkesztőség vezetőjének, hogy ezt  „itt” is lehetne „kicsiben” ugyanúgy végezni, mint a Magyar Rádiónál, de ő azt válaszolta, hogy ott van Szekrényi Katalin, Kacsó Ildikó, ők végzik ezt a munkát és az úgy jó, ahogy van. Aztán amikor megérkezett az új főnök, Szász Attila, látta, hogy én folyton serte-pertélek a szalagtár körül, és 2017-ben, amikor nyugdíjba vonultak a kolléganők, rám bízta a munkát. És azóta, hivatalosan 2017 decemberétől  archiválok. Nem csak az új anyagokkal kell foglalkozzak, hanem a 2017 előttiekkel is. Mert azért, amit CD-re archiváltak, az elnémul, a szalagok eltűntek vagy rámásoltak. Az elején úgy éreztem, mintha „lopnám” a Rádió tulajdonát, mert haza kellett vinnem a DVD-ket, otthon  megírtam és visszahoztam. Kezdetben nagyon sok DVD-t én vettem,  mert nem adtak. Az archiválási munka nagyrészét, a feljavításokat, átmásolásokat most is otthon végzem. Így megvan most elméletileg minden 2012 szeptemberétől. Az a célom, hogy hetente legalább egy napot az archiválással foglalkozzak.

– Hogyan történik az archiválási tevékenység? Milyen lépései vannak?

– A szalagos hangfelvételeket át kell másolni egyszer digitálisra, rendesen, mintha keverőn átmenne, de mivel minden szalag más, vannak nagyon rossz minőségű szalagok, nagyon régi szalagok, azoknak a hangminősége más, tehát az utómunka több. Egyszer bemásolom, utána kezdem hallgatni, feljavítani a mostani követelményeknek megfelelően. A régi felvételeken nem másítok, tehát ahogy a szalagon van, úgy van a digitális változat is, csak egy kicsit jobb minőségben.

– Jelen pillanatban számítógépes programmal digitálisan zajlik az archiválási tevékenység.

– Most minden digitálisan tárolódik, már ami átmegy a kezemen, tehát a szalagos felvételek is. Ezeket is megőrzöm, tehát én semmit azóta el nem dobtam, amióta ezzel foglalkozom. Régebben volt ilyen gyakorlat, hogy ami már digitalizálódott, de kellett még a szalag, helyszűke volt és akkor leselejtezték az eredeti felvételeket. Ez nem volt jó ötlet, mert sokszor a digitális felvétel hamarabb elnémul, mint az analóg, és jó lenne, ha lehetne pótolni, de szerencse, hogy a kollégák zöménél is van otthon archívum és bizonyos esetekben vissza lehet tőlük szerezni felvételeket.

– Milyen nehézségei, akadályai vannak az archiválási munkának?

– Legtöbbször a szalagos anyagoknak az, hogy a magnókhoz nincs alkatrész. Egy magnó van, ami most tökéletesen működik az ötből, de volt olyan időszak, másfél év, amikor egy nyomókarika miatt állt a munka. Mert nem lehetett kapni azt a nyomókarikát, vagy ha lehetett kapni, akkor nem szerezte be időben a Rádió. Én úgy dolgozom, hogy amelyik szalagot átmásoltam, azt becsomagolom fóliába, hogy tovább ne penészedjen, ne száradjon ki a szalag és ráragasztok egy öntapadós cetlit, amire ráírom, hogy mikor és ki digitalizálta. A nehezebbik része majd az lesz, amikor ebből egy kimutatást, táblázatokat kell készíteni, tehát legyen utánkeresési lehetőség, mert előbb-utóbb én is elmegyek ebből a rádióból, és az utánam jövőknek is boldogulniuk kell.

– Vannak itt kulisszatitkok is?

– A kulisszatitkok abban rejlenek, hogyan lehet feljavítani egy-egy gyengébb minőségű felvételt. Aki ért a digitális vágáshoz vagy a programokhoz, annak nem tudok sok újat mondani. Sokan azt szeretik, hogy minden automatikusan, egy gombnyomásra történjen. Én viszont a pepecselést választom. A gyengébb minőségű szalagokon tökéletlenebb a felvétel, a jobb minőségűeken tisztább, élesebb, és ezt valahogy úgy össze kell hozni, hogy ne legyen olyan nagy a szakadás, mert a mai fülnek ez már sértő. Ez, amit ott pepecskedek, ez lenne a kulisszatitok. Vagy a másik az, hogy sok olyan felvétel van, ami több mint valószínű, már nem képezne olyan igazi értéket és összefonták, hogy majd arra rávesznek újabb felvételeket és én ráakadok ilyen összevont, tehát összefont szalagokra is, hogy egy szalagon több riportocska, interjúcska, félinterjú van egy nagy tömbben. Itt az a „művészet”, hogy kikeresd és beazonosítsd, hogy ki kérdez és kit kérdez. Mert ezek az érdekes dolgok, amikor olyan felvételt mentesz meg, amit gondolom, senki nem tartott fontosnak, de lehet, hogy valamikor mégis az lesz.

– Ez egy értékmentő és értékmegőrző tevékenység is egyben, amit csak szenvedéllyel, nagy elkötelezettséggel lehet végezni. Te is így érzed?

– Így van. Többször mondtuk, hogy alakítsunk csoportokat, hogy többen végezzük. Ezt nem lehet majd, amikor ráérek alapon. Jó, hogy a szerkesztés, műsorgyártás mellett kell foglalkozzak az archiválással, de ha ezt nem szereted, nem érted a lényegét, nem lehet úgy, hogy bemásolom, és jól van. Csak nagyon kevés felvételt lehet úgy archiválni, ahogy felmásoltam és az úgy tökéletes. Mert nem normalizálják az emberek, nem szintezik, a mostaniakat sem. Sokkal kellemesebb hallgatni egy olyan felvételt, amikor a hangerőszabályzót nem hol le-, hol felhúzod, mert hangosabb a zene, halkabb a szöveg, vagy az egyik üvölt, a másik halkabban beszél. Ezzel kellene dolgozni, de a napi rutinban sok idő nincsen. Sok időt azzal töltök el, hogy „adáskészre simogassam” a felvételeket, hogy az olyan legyen, hogy amikor szükség van rá, csak odaadom a kollégának és az mehet adásba, tehát nem kell azon már dolgozni. Én mindig azt mondom, hogy ez a munka végülis az örökkévalóságnak készül, bár tudom, hogy egyszer csak el fog tűnni. Tehát nem biztos, hogy ez még ötvenezer évig ott lesz valahol, de legalább engem kiszolgál, az utánam jövő generációkat is egy ideig. Remélem, hogy megjelennek majd más archiválási módszerek vagy lehetőségek és akkor valaki utánam is ezeket átteszi más platformra, hogy örökké megmaradjanak vagy valameddig megmaradjanak.

– Ezt nagyon helyesen mondtad, nem biztos, hogy megmarad az örökkévalóságnak, de kordokumentumként, embertársaink életének, munkájának, hivatásának lenyomataként megmarad.

– Nagyon kevés hangfelvétel maradt meg a múlt korszakból, mert az 1990-es évek elején szalagkrízis volt, és akkor azt mondták, minek ilyen kommunista szövegeket, zenéket őrizni, úgysem kell már többet senkinek, mindenki megcsömörölt tőle. És letörölték. Én még találok nyomokban, itt-ott ilyent és megőrzöm, mert ez is egy kordokumentum. Nem azért, hogy nosztalgiázzon az ember, azért, mert sokszor jó, amikor kellene emlékezzünk egy műsorban például augusztus 23-ra és éppen van egy zene, mert be tudjuk mutatni, hogy mit énekeltek akkor. Ilyen alapon a mai korból is sok napi aktuális anyagot elméletileg nem kellene megőrizni, mert minek?Én megőrzök minden élő vagy felvett műsort, reklámot, mert azt tartom, hogy ha majd húsz év múlva, fél évszázad múlva valaki azt szeretné megnézni, hogy miként reklámoztak, miket mondtak, milyenek voltak azok a reklámok, akkor utána tudnak majd nézni. Az elején sokat beszélgettünk arról, hogy nem kellene mindent megőrizni, de gyakorlatilag három nap ráfér egy DVD-re, aminek az ára 1 lej vagy annál is kevesebb. Most ne ez legyen a baj. Hát jó helyt van az ott, nem? Vagy, hogy milyen zenéket kértek a Zenés Üzenetben, vagy milyen stílus volt, mit játszodtunk többet? Gondolkoztunk, hogy ez megint nem olyan fontos. Fontosabb lenne egy professzornak a munkája vagy az egyszerű embernek az élettapasztalata? Tehát ilyeneket is meg kellene őrizni, ezt megőriztük külön is, de ebben a nagy tömbben is megvan, mert hátha egyszer valaki a Rádióról akar írni, meg az itteni szerkesztési elvekről, vagy a korszakokról.

– Megkérlek, sorold fel néhány személyiségnek a nevét, akinek a hangját őrzi a Rádió archívuma!

– Sok neves színészünkkel, rendezőnkkel készített hangfelvétel van a szalagtárban, például Tompa Miklóssal, Harag Györggyel, Lohinszky Lóránddal, Tanai Bellával, pedagógusaink közül Farczády Elek történész, dr. Kozma Béla magyar nyelv és irodalom szakos tanár mesél a hallgatóknak. Az írók-költők zömével készült hangfelvételek is megvannak, csak néhányukat sorolnám: Sütő András, Kós Károly, Kemény János, Szabó Magda. Számos népdalénekes hangja is megtalálható: Madaras Gábor, Tóth Erzsébet, Széllyes Sándor. A lelki élet-hitvilág jeles képviselőivel készített beszélgetéseket is őrizzük, mint például Csiha Kálmán református püspökkel, Fülöp G. Dénes vártemplomi lelkésszel vagy Varga Lászlóval. A korszakalkotó politikusokkal készült interjúk is megtalálhatók, ilyen például a Göncz Árpáddal vagy Király Károllyal folytatott beszélgetések hanganyaga. A sportolók közül a napokban 104. évében elhunyt ötszörös olimpiai bajnok Keleti Ágnest említeném. A Megy a magnó… című népszerű műsorból pedig mindenki, aki valamilyen területen fontos volt, megjelenik, megőrződött egy interjú erejéig.