Huszonegyedik alkalommal szervezték meg az Együtt a közösségért elnevezésű rendezvényt a város központjában, ahol 32 civil szervezet mutatkozott be.
Többnyire szociális szolgáltatásokat végeznek azok az egyesületek, alapítványok, amelyeknek lehetőséget biztosítottak, hogy ismertessék tevékenységeiket, önkéntesek jelentkezését fogadják, illetve arra biztassák a civil lakosságot, hogy támogassák személyi jövedelemadójuk 3,5 százalékával.
Szociálisan hátrányos helyzetben élő családokkal, nehézségekkel küzdő gyerekekkel, kiskorú lányanyákkal, otthoni beteggondozásra szoruló idősekkel, fogyatékkal élő felnőttekkel, sportolni vágyó fiatalokkal, az egészségükre figyelő középkorúakkal, művészetek iránt érdeklődőkkel foglalkoznak ezek a szervezetek, sokszor olyan szolgáltatásokat nyújtva a társadalomnak, amellyel az állam válláról veszik le a feladatot, illetve, ami az állam feladata lenne.
Koreck Mária szervező és ötletgazda a Vásárhely.ma érdeklődésére összefoglalva a rendezvény jelentőségét, elmondta, fontos, hogy ezek a szervezetek bemutatkozzanak, a lakosság előtt elmondhassák, miért fontos, amit vállalnak, beszéljenek gondjaikról, arról is, hogy szükség van a civilek támogatására.