A rendőr szókincséről – nem jól véve a direkciót

A rendőrök mindenkori szókincse enyhén szólva bizony mindenkor meglehetősen konzervatív… Így történhetett 1944 novemberében, amikor még nem igazán lehetett tudni, merre is veszi az irányt a világ (de a város napilapja már ilyen felső jelzettel látott napvilágot: „Engedélyezte az orosz katonai parancsnokság“ –, hogy nem igazán sikerült a kommunikációba bevinni az új idők (kommunista) szlogenjeit, s emiatt az immár elavultnak, kvázi „reakciósnak” tekinthető szófordulatok, replikák akár a beszélő vesztét is okozhatták.

A marosvásárhelyi Szabad Szó (felelős szerkesztő és kiadó: Pittner Olivér)  1944. november 9-i. számában például ez jelent meg, K. E. szignóval:

„A kenyérosztás hosszú sorában fiatal tisztviselőnő áll órák óta. Türelmesen várja sorát, de amikor már-már az ajtóhoz kerül, a rendőr rászól:

— Menjenek haza, nem látják, hogy nincs kenyér!

— Éppen mert van, nem megyünk — feleli a nő.

— Jó szája van.

— Hogyne, mikor minden tisztviselő kap, miért ne kapnék én is?

— Ne beszéljen annyit!

— Dehogy nem, engem három gyermek vár, nem mehetek haza kenyér nélkül, és nem is megyek, ha éjfélig kell is itt állnom — feleli a nő kifogástalan románsággal.

A rendőr felháborodva fordul a tömeg felé.

— Íme, ilyenek a kommunisták!”

A jó szemű s fülű cikkíró hozzáfűzi: „Ez a rendőr még nem hangolódott át; augusztusban ez jó szidalom lett volna, de ma?!…”