Vásárhelyen a székelyharisnyás szobrász munkái

Egyelőre csak fényképeken, de mégis szinte élethűen Marosvásárhelyen is meg lehet csodálni Vass Áron makfalvi agyagozó képzőművész mintegy száz évvel ezelőtti kis szobrocskáit.

Nagyapa unokával, Pihenő kapáló székelyek, Járomfaragó, Furulyázó juhász, Üstfoltozó cigány – íme csak néhány azon tömérdek kis apró, de rendkívül érdekes alkotásból, amellyel a 133 évvel ezelőtt született Vass Áron megörvendeztette az utókort.

Vásáros portékakínálóból elismert alkotó

Évtizedekkel ezelőtt szinte elképzelhetetlen volt, hogy nyaraló család agyagból készült kis emléktárgy nélkül térjen haza Szovátáról. Olyan szuvenírrel, amely a székelyharisnyás szobrászként elhíresült makfalvi alkotó névjegyét viselte. A legtöbben a környékhez kötődő bivalyt vagy a mackót választották. Természetesen nem életnagyságban, hanem miniatűrben, úgy, ahogyan azóta sem sokan tudnak szobrocskákat alkotni. A vásárlók akkoriban még nem is sejtették, hogy mekkora érték került a tulajdonukba. Mint ahogyan a küküllőmenti falu négyszer nyolcméteres vályogházában élő és alkotó Vass Áron sem tudhatta. Munkáit előbb csak a vásárokban kínálta, mígnem 1921-ben rámosolygott a szerencse. Egy kolozsvári, majd bukaresti kiállítás nyomán egyszerre ismertségre és elismertségre tett szert. Ahogyan Áron bá egy ezelőtt fél évszázaddal készült interjúban Nagy Miklós Kund mikrofonja előtt, a Marosvásárhelyi Rádióban eldicsekedte, röpke tíz esztendő alatt, 1931-ig munkásságáért nyolc romániai aranyérmes diplomát gyűjtött be. Már nem kellett kofák között piacoljon, a rendelések egymást érték. Nem is akárkiktől, hanem a módos uraktól.

A Mester Egyszerű és mégis monumentális

Vass Áron munkásságát a legjobban talán Zágoni Attila írja le a Falvak Dolgozó Népe című hetilap 1970 karácsonyában megjelent cikkében. „Közelebb húzom a széket, hogy jobban lássam, miként történik az az »idomítás«. Olykor szinte az az érzésem, valami varázslás van a dologban, pedig szemem előtt játszódik le minden. A négy formás lábon egy darab idomtalan agyag. Hol hüvelyk, hol mutató ujját nyálazza meg, aztán gyöngéden simogatni kezdi… Közben mesél, élete fontosabb eseményeit pergeti le majdnem pontos időrendben, s ez alatt a bütykös ujjak alól kibugygyan egy-egy domború izom, ráncokká törődik az agyag…) (Simogatásával mintha életre keltené az agyagot. Egy-két ujjnyomás kívülről és jól kivehető az állat „horpaca“, azután belülről és a kiütköző csonton szinte látni, ahogy megfeszül a bőr. Egy-egy csipetagyagot tesz ide is, oda is, kenegeti finoman, s az ujjbegynyi képlékeny anyagból íjként pattanó inak születnek …) (Közben a sáros, kérges ujjak simítása alatt szabályos testté formálódik az agyag. Az állatnak még csak a feje hiányzik, s amikor a nyakra odacsap egy nagyobb darab agyagot, még az előzmények után is szinte tamáskodom, hogy ebből bivalyfej lehet. Valami különös, jóleső borzongás fut végig rajtam. Döbbenet és csodálat kerít hatalmába. Úgy érzem, olyan élményben van részem, amilyen keveseknek adatik meg. Magam előtt látom az Embert, az ősembert, aki kiül a barlang elé, kezébe vesz egy darab sarat és idomítja…” – olvasható Zágoni tollából.

A szerző szerint Vass Áron munkássága nyers, igaz, őszinte művészet, nincs benne semmi rafinéria, semmi fortély. Egyszerű és tiszta, mint a művész lelkülete, döbbenetes, monumentális, mint az egyiptomi piramisok…

Vass Áron újrafelfedezése Makfalva önkormányzatának, a Marosszéki Székely Tanácsnak és Horváth-Kovács Ádámnak köszönhető, aki a világjárvány idején kezdte el rokoni szálait kikuszálni, és akkor bukkant őse …agyagbányájára.

A Maros Művészegyüttes kövesdombi termének előcsarnokában – a magyar tagozat táncosainak látványos közreműködésével – nyílt tárlat február 15-ig látogatható.